Hirdetés
2025 decemberében írtam.
Csütörtökön a napsütéses időt kihasználva terepre mentem. November 14-én voltam előzőleg odakint, ami jelzi, hogy 2025-ben menyire ritkán mozdulok ki, mert nincs miért. A 2021 óta tartó "rossz időjárás" látványosan felgyorsította a táj átalakulását, és a természet megszűnt számomra támogató közeg lenni. A tegnapi séta így képtelen volt ellazítani, este semmit se aludtam és reggel a jól beállított gyógyszer ellenére magas volt a vérnyomásom. Hitetlenkedve néztem az adatot a vérnyomásmérőn. Ez már mindig így lesz?! Miért nem tudok aludni? Mi ez a tartós kimerültség? Miért vagyok ennyire a határomon? És a legrosszabb az egészben, hogy kívülről semmi sem látszik a kimerültségemből. Egyik ismerősöm szerint túlérzékeny vagyok, másik szerint csak stressz és relaxáljak. Ez a kedves tanács volt az utolsó csepp a pohárban, ami után azt mondtam, én elhúzok a fészkes fenébe. Kész. Minek erőlködöm a tartalékaimat felélve, ha egyszer nincs kölcsönös megértés.
A kimerültségem miatt most tényleg érezhetően mellbe vert a pósteleki 117B tölgyültetvény látványa. Könnyek szöktek a szemembe, ahogy átjárt a gyász. Hiába tudom, hogy faanyagtermelő állományok között járok, ha egyszer rengeteg emlék kötődik a helyhez. A megélt élmények és a megváltozott helyszín együtt nyilvánvalóvá tette számomra, hogy a változás elkerülhetetlen, és muszáj reagálnom a változó körülményekre. Ez kicsit sem lesz leányálom, miután a menedékem megszűnt létezni. A természet (maradéka), az általam Kétkörösköznek elnevezett résztájegység élővilága adta a rejteket, ahová be tudtam vonulni regenerálódni. 2021 óta a drasztikus szárazságok és a forró nyarak észrevehetően kimerítették az élőhelyeket. A gombaszezon széthullott, a termőtest produktivitás jelentősen csökkent és gyakran olyan karakterfajok se tudnak teremni, amik kimondottan szárazság és hőség tűrők. Esélyem se volt feltöltődni a kedvenceimet felkeresve se 2024-ben, se 2025-ben és az idei év különösen nyomasztó volt.
Egy adat, hogy még mindig nem érte el az éves csapadékösszeg a 400 mm-t. Tavaly azért 424 mm megvolt, ami szintén kevés, de előtte 2023 legalább adott 662 mm-t. Viszont ezelőtt 2022 "történelmi aszállyal" sokkolt minket, de 2025 még szárazabb. 2021 420 mm-vel jelezte, hogy "szűk esztendők" jönnek. Négy éve volt az, hogy a hetedik hónapban a hegyvidéken szembesültem a klímaváltozás felerősödésével, alig találtam gombákat! 2013 júliusában, amikor először jártam odafent, a helyi gombaszedők jöttek le szemben velem a hegyről teli szatyrokkal. Keserédes öröm, hogy még láthattam a természet bőkezűségét. És gyötrelem, hogy többé nem a menedékem, mert drasztikusan átalakul és közben elszegényedik. Átléptünk több határon és valami véget ért.
Egyelőre egyéni krízist élek át, miközben rendszerszintű problémák is szerepet játszanak nyomoromban. Milyen ironikus, hogy a nyugati hősmítosz alapján az ember felelőssége önön boldogsága, de az ember nem légüres térben építi a légvárait, hanem nagyon is konkrét és valós környezetben tevékenykedik. Én elveszítettem a "menedékemet" és idegrendszeri szakszervízem hiányában az idegeim lecsupaszodtak, állandósult a "menekülj vagy harcolj" stressz jelenség, ami kicsinált és átlökött a tartós kimerültség állapotába, miközben még mindig kortizol csúcsokkal kínoz. Se bent, se kint már nincs nyugodalmam. Hiába mentem terepre, hiába volt látszólag minden tökéletes, az esti álmatlanságom és a reggeli magas vérnyomásom egyértelműen jelezte, hogy elveszett az egyensúly az életemben és krízisben vagyok. És még most is lelkiismeret furdalást érzek, amiért képtelenné váltam ellátni feladataimat. Jó lett volna, ha marad a mese és én vagyok a kedves gombás néni, de se kedves, se gombás, se néni nem vagyok. Itt az ideje lezárni egy életszakaszt és elindítani egy másikat. "Az én életem az én felelősségem."
Köszönöm a tanulságokat!
