Sajnos a mostani blog bejegyzés nem lesz túl vidám, de úgy érzem, hogy meg kell osztanom veletek, mert ha a környezetetekben valaki krízishelyzeten megy keresztül, akkor hátha ti lesztek a megmentői. 4 évig voltunk együtt. Az első igazi szerelem. Szakítottam vele. Azóta jó pár év eltelt. Sokszor keresett és mindig betonfalat talált. Hogy miért engedtem el? Fiatalon nehezen köteleződünk el. Kellett a kaland. Megbántam? Számtalanszor.
Már nem keres. Nem is fog soha többet, hiszen elment örökre. Elvette az életét saját kezével. Nem támogatta senki. Nem volt ott mellette senki, hogy szeresse. Próbálok ítélkezni, de nem tudok. Tegnapi napon távozott az élők világából. 26 évesen. Remélem most már nyugalmat talál.
Ilyenkor mindig előjön a nagy kérdés. Mit tehetettem volna én? Sok mindent és semmit. Boldog párkapcsolatban élek. Tegyek kockára egy másik életet, hátha az övét megmenthetem? Nem. A racionalitás nem ezt diktálja. A szívem? Minden erejével. Nem szerettem a szívemre hallgatni soha, mert becsap. Ezután sem fogok. Tanulságképpen viszont lényegesen jobban oda fogok figyelni a környezetemben élőkre. Erről blogoltam párszor. A közöny, a szeretethiány megöli az embert. Megöli a lelkét. Ez történt vele is. Nem volt elég erős, hogy elviselje és a könnyebb utat választotta.
Nyugodj békében kisangyal. 
