A 2 héttel korábbi túra után eldöntöttem, hogy megpróbálom átlépni a 70 km távot, hiszen ha már a 60 megvolt, akkor ez sem lehetetlen. Az időjárás előrejelzés alapján a 2014.06.14 szombati nap tökéletesnek ígérkezett hozzá. A nappali 27 és hajnali 9 fokot jósoltak 17 km/h széllel és 0 mm esővel, ennek megfelelően kellett előkészülnöm. A hőmérséklet aggasztott, mert 2 héttel korábban 22/13 fok tartományt adtak meg, és a 22 tökély volt, de este mire végeztem már dideregtem, ezért beraktam a kedvenc cipzáros, hosszú nyakú polár felsőmet, imádom annyira jó viselni. Nem szoktam ruha terén elszállni, de ez a Decathlonban vásárolt egyébként Quechua márkájú cucc nagyon zseni, a színéről ne is beszéljünk, ez a piros fantasztikus. Egyébként rövid nadrág (nagy zseb az elején, oda raktam be a telot) és túraing. Az igazi túraing olyan, hogy bár hülyén néz ki, de elszívja a testről az izzadságot, és utána elpárologtatja. Mint egy jó bringás felső jól szellőzik, kifelé légáteresztő, de ennek ellenére valamennyire véd a széltől. Beraktam egy tartalék lábbelit, a meleg miatt egy Quechua túra szandált, egy 1,5 literes üres flakont hátha lesz kedvem forrás vizet hazacipelni, erősebb lámpát mert tuti sötétedni fog, térképet, mert lehet olyan átvágást kell csinálnom amin még nem jártam, rövid vízálló ponchot, mert az időjósoknak nem hiszünk el mindent, és némi innivalót, telefont feltöltve .

Felkelés után tusolás, borotválkozás, reggeli 4 tojásból. Utána bevettem minden tablettából (multi, kalcium, magnézium, cink, C-vitamin, … ) mert ma szükség lesz rájuk. A kalciumból 2 darabot zsebre is raktam, az már más kérdés, hogy elfelejtkeztem róluk, és csak otthon jutott eszembe Amit jó lett még volna valami lazító krémmel bekenni a lábamat, mondjuk a lóbalzsammal, de késő bánat. Útba eset egy kis bolt, bedobtam a lottót, mégis csak majdnem 1,5 milliárd a nyeremény, és a másik boltban meg vettem 3 citrom-menta Balaton szeletet meg egy rágót. Ez a Balaton szelet egy új termék, régen volt már citromos, azt hiszem sárga volt a csomagolása, én speciel imádtam, de csak néhány hónapig lehetett kapni, utána eltűnt, vagy csak én nem találkoztam vele. Irány a buszmegálló, 1 perc után jött is a kék sárkány, majd bő 20 perc múlva ott is voltam a startvonalnál Tapolcán.

Útvonalat nem terveztem, nem szoktam. Ha előre terveznék, az elvenné a kaland izét. Hogy is van az Edda dal: „és ha elrúgtam egy követ, amerre gurult, arra mentem tovább” kb. így állok hozzá. Úgy is lehetne mondani őseim vérét meg nem tagadandó a kalandozó magyarként indultam neki ennek a távnak is. Csak a startvonal volt biztos, minden más csak lehetőség, bár célnak Lillafüred, Ómassa, Garadna, esetleg Pereces jöhetett szóba, úgy kellett kanyarognom.

Idővel sz@rul álltam, mert 7 órakor szerettem volna indulni, ezzel szemben 7 óra 44 perc volt amikor leszálltam a buszról és bekapcsoltam a GPS-t. 8:51 volt a Kékmező előtti táblánál, GPS szerint 6,57 km. Ez azért volt érdekes, mert 2 hete határozottan emlékszem 6,37 km volt ugyan ennél a táblánál ez az érték. Gondolom az akkori felhős idő némiképpen befolyásolta a GPS vételt és ez a 200 m eltérés ebből adódott mert a rajt, az útvonal, a készülék, a program, minden ugyan az volt. A tempó 6 km/h, na ezt kéne még 11 órán át tartani, de úgy se fog sikerülni. 9:23 ágyúbázis 10,31 km, meglepett, hogy majdnem 4 km Kékmezőtől. A Szederbokor után felfelé menet a dózer úton volt egy szakasz ahol nem takartak a fák picit elbizonytalanodtam olyan fényözön volt. Aztán rájöttem, hogy csak azért szokatlan, mert a múlt héten felhős volt az idő, de biztos jó úton járok. Aztán vagy 300 méterrel feljebb meghallottam a hangyákat, és már 100% biztos voltam a dolgomban. Fél 11 elmúlt mire elértem a Bükkszentlászlóról felfelé menő aszfaltút tetejét, 642 m magasságban. 17 km alatt valamivel több mint 500 m szintkülönbséget másztam meg, persze ez relatív, hiszen mentem lefelé is valamennyit. Innen olyan 300 m Bükkszentlászló, idő 10:40, táv 18,12 km, majdnem 6 km/h, eddig tökély. Innen le kell menni a falu aljába majd fel a másik oldalra. Viszont nem a meredélyen mentem le ami kb. 400 m, hanem a falú táblájánál elmentem balra, és egy lankásabb úton amerre bringával is szoktam menni tettem egy kis kerülőt. 20,12-nél értem el a falu alját, meglepett, hogy ez a kerülő majdnem 2 km, de erre sokkal kellemesebb menni, és a forgalom is minimális, autóval eddig csak 2 alkalommal találkoztam.

Fel a falú másik tetejére, bementem a kisboltba (privát mama vagy mi a neve), vettem egy Soproni citromos alkoholmentest, megláttam a kedvenc dobozos T'best aloe verás üdítőt, mindkét ízből vettem egyet meg egy kék Balaton szeletet. Előttem ért a pulthoz egy idős tag, letette a pultra amit venni akart (kis bolt, nincs kosár) majd megszólalt, hogy úgy emlékszik 5 tételt kell venni-e, de csak 3 volt nála, mondtam, hogy amíg töri a fejét addig én fizetnék, így is lett. Ja a boltos szarka ma se adott blokkot, sőt be se ütötte a pénztárgépbe csak papíron adta össze, pedig a bekapcsolt pénztárgép ott volt előtte. Nem elég, hogy extra árréssel dolgozik (pl. a alkohol mentes izesitett soproni nála 300 felett, máshol 199-209ft), de még csal az ÁFÁ-val. Ezt tudja meg az APEH A falú végéig (Boldogasszony - köve) bekaptam az egyik Balaton szeletet és megittam a magammal cipelt izotóniás valamit (22,1 2 km). Innen a nem jelölt úton mentem tovább át a réten, különösebben már meg se lepett, hogy a nagy gazban megint elvétettem az irányt, de visszamentem a mezős részre, és onnan láttam azt a jellemző száraz fát, ami mellett ment a murvás út, így végül is odataláltam a kidőlt fához.

az el nem téveszthető fa

Kényelmesen felvettem a szandált, majd haladtam tovább. 12:36-kor 28 km-nél elértem az elágazást, de semmiképpen se akartam tovább menni a Hór völgyébe, ezért irány irány jobbra fel a Rókalyuk felé. 13 óra, elértem Hollóstetőt, de nem kerestem a keskeny ösvény amit a múltkor elsőre megtaláltam hanem mindenen átgázolva telibe neki a domboldalnak. Ezzel 3 gond volt, 1. rövid gatyában össze-vissza csípett a csalán, belém martak a tüskés növények, 2. szandálban nem volt valami jó átgázolni a száraz gallyakon, arra egy kemény talpú bakancs a jó, 3. sok időt veszítettem vele. A magyar virtus ugye, az ész vagy a nyers erő a nyerő? Legalább dupla annyi ideig tartott az a 200 m mint a kitaposott úton. Egy olyan 200 métertől eltekintve az út folyamatosan felfelé ment, majd végre jobbra fordult, és nemsokára lejteni kezdett. Elértem a Ledeczky utat, 33,09 km 13:41, lassulunk, persze így féltávnál már ideje volt. Murvás autóút, 5 kilométer után (38,05 / 14:29) elértem a pihenőt, innen balra lehetne elmenni Nagymezőnek, a tempó megint 6 felett, behoztam valamennyit a lemaradásból, sőt ezen a szakaszon voltam a leggyorsabb a nap folyamán. Eljutottam Jávorkútra, 39,84 km, 14:50. Ittam a forrásvízből és lemostam az arcomat, az időjárás tökéletes, vagy inkább az öltözetem hozzá, alig izzadtam, inkább csak kissé kiszáradtam. Ha már szandál volt rajtam, zokni meg nuku, belegázoltam a kifolyt vízbe, amit nem bírtam tovább néhány másodpercnél olyan jéghideg volt. Némi számadás, 7 óra és 9 perce menetelek, 40-es távval számolva ez 5,6 km/h, jobban örültem volna a 6-nak, de ez van.

A szandál bevizezése mint kiderült nagyon rossz ötlet volt, csúszkált a lábam benne, megszűnt a stabil kapcsolat, és ez is némileg lassított, aztán ahogy száradt úgy javult. Mentem lefelé a Vesszős völgy tetejéig amit 16 óra 22-kor 47,39-nél értem el. Még volt 23 km a 70-hez, itt kellett eldöntenem mi legyen. Nem akartam lemenni a Völgybe, mert szép meg vadregényes, de 2 km alatt 300 métert megy lefelé, nagyon lelassítana, sok időveszteség lenne. Térképet elővettem, és az általam ismeretlen sárga jelzésen elindultam a Jávorkúti aszfaltút felé. Illetve csak azt hittem, hogy a sárga jelzésen megyek, mert valójában az útelágazás ami 5-6 felé el lehet menni rossz ágán indultam el, ezért vissza kellett sétálnom. Elkezdett szemelni az eső, és ennél a fényviszonynál nem is cseppekben esett az eső hanem ritka és vékony vonalakban, de csak 2 percig tartott. Elértem az aszfalt utat, kerestem a piros jelzést ami a térkép szerint több ponton keresztezi a lefelé menő szerpentint, és majdnem egyenesen halad, de hát ez nagyon nem így volt. Számomra ismeretlen szakasz, sose mentem még rajta, és hát ha valami akkor ez tényleg vadregényes volt, rengeteg kidőlt fa, de azért látszott szoktak rajta menni, mit hol kell kikerülni.

kidőlt fák tengere, és ez még egy easy szakasz

Átmentem a kisvasút hídja alatt és elértem a Garadna patak mellett lévő turista pihenőt. Iszonyú sok időt elveszítettem ezen a szakaszon, legalábbis úgy éreztem. Utólag kiszámolva a 17:29 idővel és 52,64-el 5,25-ös átlag jött, én ettől jóval lassabbnak éreztem.

Leültem az egyik padra. Nagyon fáradt, vagy inkább úgy fogalmazok, hogy energiátlan voltam, kedvem szerint feladtam volna. Mérges voltam, legszívesebben felüvöltöttem volna mint egy farkas, de ahhoz se volt elég hangom, hogy buszjegyet kérjek. A fej az ami engem most gátolt, le akarta velem tenni a lantot itt és most azonnal, pedig nem is a fej az ami a fizikai munkát végzi egy ilyen túrán, hanem a láb. A láb pedig nem lázadozott, szóval csak mint oly sokszor most is a fejemet kell legyőznöm ahhoz, hogy tovább mehessek. Gyorsan összeszedtem magam és elindultam. Mentem a patak partján Garadna felé, nagyon rossz volt az út a kidőlt fák miatt. Volt egy hely, ahol egy nagy fa teljesen keresztbe dőlt, annyira mérges lettem rá, hogy megkerültem, majd felmentem a kisvasút sínjére, ott természetesen takarítottak és nem kellett fákat kerülgetnem. Elméletileg a zúzott, éles szegélyű vasúti köveken rossz ötlet lett volna menni, de én nem is ezeken haladtam, hanem a talpfákon lépegettem. Hol a sín bal oldalán, hol a jobb oldalán, hol középen lehetett menni. A régi talpfák megnyikordultak a tömegem alatt. A felfele meneteléseknél a lábfejem első részét terheltem, lefelé jövet a sarkam kapta a nagyobb pofonokat, de most a láb közepem érte a terhelés, így a két véglet pihenni tudott. Kifejezetten jó ötlet volt ez talpfákon séta, ráadásul a talpfák távolsága miatt a lépésemet is kissé meg kellett nyújtani, amivel meg a tempót tudtam növelni. 57,88 km 18:28 perc, elértem Garadna és a vasúti sín végét. Szinte hihetetlen, hogy több mint 5 km jöttem, én max. 3 tippeltem volna a távot. Már végül is csak 12 km van hátra, szóval a terv az, hogy előre ennek a felét megteszem, majd ugyan ide vissza, hisz a közelben van a buszmegálló. Jó tervnek tűnt.

Garadnánál több turista út is van, például fel lehetne menni Sebesvízhez, de én a régi bánkúti úton indultam el Ómassa felé. Ez az út régen aszfaltozva volt, de évek óta nem foglalkoztak vele, így inkább már csak nyomai vannak a régmultnak, viszont montival bringázni, meg sétálni elég jó rajta. Elmentem Ómassa felett, fel fel végig, gyakorlatilag a Farkasnyaki elágazásig emelkedik, egy cseppnyi lejtő sincs rajta, folyamatos szerpentinezés felfelé. Van egy visszafordító, amiben egy vízmű épület van, ezt értem el 19:50-kor, 65,79-nél. Itt van egy gyalogos ösvény vissza Ómassára, de nem valami jó, nem akartam rajta bukdácsolni, és nagyon árnyékos volt már most is, nem tetszett. Ómassáig vissza biztosan nem lett volna meg a 70, tovább kellett volna mennem Garadnának. Inkább mentem tovább felfelé, elértem a már említett Farkasnyaki elágazást. 20:14, 67,47 km, alakul. Innen lehetett volna menni a piros turista ösvényen, de már kezdett picit sötétedni, és nem akartam a Csikorgón bóklászni, a múltkor is elnéztem egy helyen, és ilyen csökkent koncentrációval illetve csökkenő látási viszonyok között még erre a 2 kilométerre amíg tart annyira se volt kedvem, inkább bármennyire is utálom de mentem az aszfalton. A szétküldött régi úton sokkal kényelmesebb volt menni mint ezen. Mindegy, elértem Szentlélekig. Egy régi (1988-96 között gyártott) ezüst színű BMW E34-es a felső út melletti parkolóban éppen megfordult, majd odagurult mellém és megkérdezte merre van a kolostor. Elmondtam, bár nem fogalmaztam pontosan picit félreértette, de végül is elindult lefelé, én meg utána gyalog. Egy jó nagy dupla csövű kipufogó volt az autó alatt ami a 6 hengeres még örvénykamrás dízel motor hangját remekül visszaadta. Szinte meg lehetett számolni mennyit fordul a főtengely. Lent az egyik padon kiterítettem a Bükk térképet, mert tudtam nagyjából merre kell lemennem de biztos ami biztos. 20:46 volt, még elég világos ahhoz, hogy tökéletesen lássak mindent, így a jelzéseket is a térképen. Ősszintén szólva annyira fásult voltam, hogy már azon is gondolkoztam megkérdem a BMW-s srácot, nem-e vinne el egy darabon. A BMW-s pár végzett a kolostorral, elindultak vissza. Elpakoltam a térképet, még volt elég fény, így a kolostor után rögtön megtaláltam a kék jelzést, és elindultam rajta lefelé. Az eleje egész jó volt, annyira, hogy egy kisebb terepjáróval (például ezzel) simán lehetett volna rajta menni, de folyamatosan szűkült ösvény szélességűre. Azt tudtam, hogy van egy forrás az út mentén, és már messziről hallottam a hangját. Hirtelen iszonyú gyorsan besötétedett, de még nem kellett elővennem a lámpát, minden forma látható volt még csak mondjuk úgy eltűntek a színek, már csak fekete, fehér és szürke maradt helyettük. A forrást nem láttam a nagy gaztól, de feljebb volt egy vízátfolyás, amibe sikerült egyik szandállal belelépnem, és megint kezdődött a csúszkálás. Meglett a forrás, már elég sötét volt, de még el tudtam olvasni a táblán nevét. Nem tudom miért emlékeztem university-re, pedig Jubileum a neve. Elővehettem volna a flakont megtölteni, de nem volt kedvem pakolászni, és nem akartam lekésni a buszt sem, ilyenkor ha jól emlékszem óránként csak 1 jár. Mosakodtam, ittam picit és mentem tovább, nem ültem le pihenni, majd a faluban lent. A patak bal oldalamon folyt, majd átment a jobb oldalamra, egyes helyeken nagyon szépen csobogott, imádom ezt a hangot, de most ez se tudott feldobni. Az út egy szakaszon oldalra is lejtett, ami a csúszkáló szandálban kellemetlen feladat volt. Mintha a partoldalban mentem volna. Az utolsó 500 méteren megláttam egy szentjánosbogarat. Azt hittem ezek már kihaltak, gyerekkoromban láttam utoljára. Ennek a bogárnak az az érdekessége, hogy a potroha világit a sötétben. Lassú méltóságteljes tempóban haladt előre velem egy irányba, nagyon aranyos volt. Egy hulló csillagnak se örültem volna jobban, persze mivel nem hordom magasan az orromat, így lehet azt észre se venném. Ennek köszönheti egy állat az életét, mert a sötétben egyszer csak egy tenyér nagyságú teljesen fekete valamit vettem észre az út közepén. A megérzésem megállított, az a valami pedig megmozdult, majd picit odébb ment. Talán béka volt, nem tudom, lényegtelen, de tuti nem örült volna ha a 90 kilómmal rátaposok.

Elértem a falut és a buszmegállót. Első dolgom az óra és a menetrend egyeztetése volt. Óra 21:31, indulás 21:50, tökéletes. Levettem a hátitáskát, lerúgtam a szandált. Elővettem a zokni, és bár tiszta kosz volt a lábam, de nem volt más megoldás, kezdett hideg lenni így felvettem, majd a cipőt is. Volt 20 percem, nem siettem, a GPS-t is kikapcsoltam közben. Hirtelen nagyot esett a hőmérséklet, felvettem a polár felsőt és megvártam a buszt. Este 11 előtt 5 perccel értem haza, már csak letusolni volt kedvem, és alvás. Csak 1 nap múlva derült ki hogy egy kullancsot is begyűjtöttem a fene az ízlését.

Szóval összegezve a dolgokat, a legfontosabb, hogy meglett a 70 km, és semmi baleset nem történt, start: 7:44, cél: 21:31, idő: 13:47, táv: 73,61 km, átlag: 5,34 km/h.

Eredmények: némi izomláz, néhány vízhólyag például a jobb lábam 2. ujjának középső perce alatt, ahol elméletileg nem is lehetne (érdekes módon 2 hete is ugyan ott volt) a bal lábon meg nincs, ezért ez valami tartásbeli gond lehet, némi derék fájdalom, meg néhány kullancs, ennyi. A térdem tökéletesen bírta, persze az is lehet azt terheltem át a derekamra. A bal lábszáram már a táv egyharmadánál kezdett finoman görcsölni tartottam tőle, hogy emiatt adom fel, de kibírta. A talpam úgy egészében fájt, de mivel egy 90 kilónál nehezebb ember trappolását kellett elviselnie, talán megbocsájtható neki ez az ellenérzés, másnapra meg amúgy is elmúlt.

Hibák: olyan útszakaszokon is mentem amit nem ismertem és nem lehetett rajta tempót menni, pedig szűk volt az időkeret. Túl késői indulás, bár ez is relatív, hiszen minden tökéletesen kijött, még ebben a durr mindent bele stílusban is. A magammal vitt tablettákat elfelejtettem bevenni, pedig akkor talán könnyebb lett volna. Feleslegesen cipelt, fel nem használt tárgyak: lámpa, poncho, 1,5 literes flakon. Jó lett volna a menetrendet vinni magammal, bár azt se tudtam hova fogok kilyukadni, és pontosan mikor, plusz a nem ismert szakaszok időtartalma és sötétség meg még egy plusz bizonytalansági tényező a képletben.

Tovább lépés? Miért is ne? Jobban megszervezve a dolgot és mondjuk 16 órával kalkulálva a dupla maraton (84 km) elérhető, de talán majd csak ősszel. Ahogy a mondás tartja: „a ma öntúlszárnyalása a holnap kiindulópontja”.

Ha valaki igényt tart a GPS adatokra, akkor a GPX fájl ITT letölthető.

Használatához ezt az oldalt ajánlom, csak tallózzuk be a kicsomagolt gpx-t, és már látható is az útvonal.