Hirdetés

Meg volt a 21. Fülei PH-s Lanparty!

Hirdetés

Egy kisebb kihagyás után, folytatódott a Lanparty-s szériánk, és megrendezésre került a 21. füle PH-s Lanparty-!

ennek a Lanparty-nak részben az is volt a különlegessége, hogy a felújított kultúrházat tudtuk elfoglalni. Ez többek között azért is volt fontos kihangsúlyozni, mert az Időpont: 2020 Január 18-19-ére esett, és nem volt valami hű de meleg, de a felújított kultúrháznak hála nem kellett fagyoskodnunk, és a fűtéssel bajlódnunk :)

A játék menet nagyjából a szokásos felállás volt. Eleinte a klaszik COD2-vel játszottunk, majd a pizzás bajnokságot CS-ben tudtuk le, ezúttal szerencsére elég hamar lementek a kötelező csapat körök, és eldőlt a pizza nyeremény sorsa, hogy ki is nyeri, késő délutántól pedig ismét össznépi játék volt, hol COD2-ben hol COD: MW3-ban, hol pedig Flatoutban.

Sajnos az utolsó pillanatban jó páran vissza mondták a rendezvényt, de azért egy masszív 20 fős csapat ezúttal is összejött. Igaz az éjszaka szinte mindenki hazament, de egy 5 fős keménymag kitartott vasárnap délig.
Összességében elmondhatom, hogy a szokásos jó hangulatú buli volt, örülök, hogy részese lehettem.

Még van hozzászólás! Tovább