2022. június 27., hétfő

Gyorskeresés

Az első saját autó sorsa (folytatás)

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Hazatértem az új szerzeménnyel és egyből el is kezdtem kutakodni a hibák javításával kapcsolatban. Jelenleg ezekkel a problémákkal kellett szembenéznem:

-Egyenetlen alapjárat
-Szoruló jobb hátsó fék
-Enyhe rohadás a jobb első sárvédő és küszöb találkozásánál
-Magas fogyasztás.
-Olajcsere
-Klíma nem hűt( ez a vásárláskor nem derült ki, kb 5fok körül fog akkor a kinti hőmérséklet :) )
-Vezető oldali zár nem érzékeli az ajtó nyitását)

Az első dolog amivel kezdtem, az a lambdaszondák cseréje, azok okozhatják az egyenetlen alapjáratot és a magas fogyasztást is, talán ez volt a legnagyobb költség, kb 50ezerbe került kedvezményekkel együtt a 2 szonda. Csak erre mutatott kb 6 hibakód, ami a csere és hibakód törlés után el is tűnt.
Szondákkal együtt vettem hozzá új fékbetéteket és tárcsákat is, mert a gyáriak már nem voltak valami szép állapotban:

Ezek után az autó könnyebben gurult, kevesebbet fogyasztott(8,4l helyett 7,2l körüli átlagfogyasztás) és az alapjárat is ismét stabil volt. Egy gyertya és gyertyakábel csere is be lett iktatva közben.

Ekkor jött egy nagy meglepetés. Az ajtó szétszedése közben derült ki, hogy az egész autó utólagosan kapott egy elég komoly hangszigetelést. Az ajtók 3 rétegben, a padló, oszlopok, tető, csomagtartó 1 rétegben lettek bitumen alapú szigeteléssel bevonva. Gyanús volt már az elejétől kezdve, hogy mintha jóval halkabb lenne az autóm belülről mint az ismerősömé. Az előző tulaj szerintem nem is tudott erről, én meg csak örülni tudtam, hogy még ez is növeli az értékét az autónak :D

Olajcsere megvolt még azon a héten amikor megvettem az autót és azóta megbízhatóan szolgál alattam.

Kb 2 hete a klíma is fel lett töltve, hűt ahogy kell, a rohadás meg a hónapban el lesz intézve :)

Szóval ha azt nézem nagyjából 400ezer forintból sikerült eddig megúsznom a dolgot, ami az autó állapotát és felszereltségét figyelembe véve szerintem egyáltalán nem rossz :D

Az autó jövőjében ettől függetlenül nem vagyok teljesen biztos, jövő tavasszal szeretném lecserélni egy ugyan ilyenre, csak összkerekes dízelre, mert sajnos télen felénk elég rosszak az utak, ezzel néha alig tudtam kimászni a faluból, az alacsonyabb fogyasztás se lenne rossz :)

Köszönöm, hogy elolvastad :)

Hozzászólások

(#1) ncc1701


ncc1701
addikt

Használt dízel nálad nem lesz olcsóbb, mint egy szívó benzines, a beépített szopó szorzók miatt.

(#2) AllTheBest válasza ncc1701 (#1) üzenetére


AllTheBest
senior tag

Sokan mondják ezt :D Kellenek a kihívások :D Mellesleg használtpiacon nevetséges áron lehet beszerezni szinte mindent a dízelhez, benne vagyok több csoportban is, amíg a régebbi sima tdi-t veszem, addig nem félek annyira a szopórollertől, egyszerű technika. :)

Esetleges elírásokért elnézést kérek, kevesebb ujjal nehezebb pontosan írni :) ---> Xiaomi Mi 9T 128gb

(#3) Somatom válasza AllTheBest (#2) üzenetére


Somatom
addikt
LOGOUT blog (1)

4WD és alacsonyabb fogyasztás? Ezek nem passzolnak össze.

Samsung Note 9 (8/512) Android 9, Tab S7+ 5G

(#4) AllTheBest válasza Somatom (#3) üzenetére


AllTheBest
senior tag

Miért ne enne kevesebbet egy összkerekes dízel mint a mostani golfom? Én azt tudom, hogy egy összkerekes mindig többet fog enni mint egy sima első vagy hátsó kerekes, de a mostani 7,2 vagy klímával 7,7literes fogyasztás helyett ha egy összkerekessel 6-6,5 körül meglennék, már örülnék( az enyém az 1.6 8v benzin...)
Összkerekes benzin 1.8t motoros van amit vennék max, de az meg lazán tudná nyelni a 10 litert is, mert kevés kis autóban van ez a kombó, főleg kombi octaviákat találtam ezzel a kombóval. Napi 50km-et vezetek csak melóba, ha csak 1 literrel eszik kevesebbet a következő autó, már akkor is elég sokat tudok spórolni hosszú távon.

Haveromnak sima 1.9 tdi-je van, kicsit nagyobb turbóval, nagyobb nyomáson is megy, több anyagot is kap mellé és így jön ki neki vegyesbe 5,5l körülre a fogyasztása.
Másrészt ha jól tudom, akkor a 4motion-os golfok is haldexes összkerékhajtással vannak, ami meg alapból első kerék, ha szükséges akkor kapcsolja a hátulját is. De lehet rosszul emlékszem :D

[ Szerkesztve ]

Esetleges elírásokért elnézést kérek, kevesebb ujjal nehezebb pontosan írni :) ---> Xiaomi Mi 9T 128gb

(#5) Somatom válasza AllTheBest (#4) üzenetére


Somatom
addikt
LOGOUT blog (1)

Én is azonos kategóriára értettem. Sztem napi 50Km -ért nem éri meg dízelt venni. Drágább, a régiek a magasabb kompresszió miatt nehezebben indulnak hidegben, az újak lassabban melegednek be, stb. Gondolom, az az 50Km 2X25. Az két bemelegedés. Addig a fogyasztás is magasabb. A kérdés az, hogy mennyi idő (hány Km) alatt térül meg fogyasztásban a dízelre fordított többletköltség.

Samsung Note 9 (8/512) Android 9, Tab S7+ 5G

(#6) AllTheBest válasza Somatom (#5) üzenetére


AllTheBest
senior tag

Számolgattam, nagyjából 20-21000km-et megyek egy év alatt, üzemanyag áraktól függően minimum 100000ft megtakarítás lenne ha azzal számolok, hogy 6 liter körül enne a dízel alattam a mostanihoz képest. Ha azt nézem, szerintem nekem megéri a csere, mert összkerék az kell mindenképpen, ha benzines összkerekes autót vennék akkor még nagyobb lenne ahhoz képest a megtakarítás egy dízellel. A mostani autómmal is jól ellennék ha nem sima elsőkerekes lenne :)

Esetleges elírásokért elnézést kérek, kevesebb ujjal nehezebb pontosan írni :) ---> Xiaomi Mi 9T 128gb

(#7) bambano válasza AllTheBest (#6) üzenetére


bambano
titán

teljesen téves hozzáállás a megtakarítást a tankolási költséggel egyenlővé tenni.

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#8) ncc1701 válasza AllTheBest (#2) üzenetére


ncc1701
addikt

Ez nálam elv kérdése. Büdös, füstölő dízelt sosem vennék (az új is büdös), benzinnel elvagyok, míg emészthető lesz az elektromos autó ára. A nagy menésből már kinőttem rég, közlekedésre kell csak, és magamnak, nem a szomszédnak veszem...

(#9) alkatraz3000


alkatraz3000
senior tag

100.000 ft?

Adagoló, turbó, porlasztócsúcsok és egyéb mókák felújítása mennyi? :W

"Nincs pénzünk olcsó sz.rt venni ... !"

(#10) buherton válasza AllTheBest (#6) üzenetére


buherton
őstag

Javaslom a Prius 2-est. 5 liter fogyasztása (4,9-nél járok vegyes használatban) és kb 2 millióért nagyon jó darabok vannak. Az egyetlen drága alkatrész benne, az a nagy akku és azt 250k-ért cserélik ki a márkaszervízben. Ezen kívül nincs más benne, ami tönkre szokott menni. Egyébként az akku sem megy olyan könnyen tönkre. A dízeles sokkal hamarabb cserél DPF, EGR, turbó, vagy hasonlóan drága alkatrészt, mint a Prius tulaj akkumulátort.

tely, baly, fojó, mennyél, mingyárt, telyföl, tolyás, malyd, kapú, egyenlőre, ejsd, jáccani, ahoz, fúj, hüje, muszály, alat, álok, lasan, fojtatás, ál, fontós, költsön, eggyüt, lyob (jobb?), mek, mongyak, milyért - !!! Tanúlyunk már meghejjessen irni... !!!

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2022 PROHARDVER Informatikai Kft.