2019. június 27., csütörtök

Gyorskeresés

Az első saját autóm

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Iskola után elkezdtem dolgozni, napi 50km utazással jár, a család régi autóját, egy csodálatos Skoda feliciát örököltem meg, bár ezt nem tartottam sajátnak, egyrészt mert családon belül is gyakran kellett( a másik autónkon nem volt vonóhorog, a skodán meg volt), másrészt meg apám is mindig beleszólt, hogy mi hogy legyen.

Ekkor kezdtem el nézelődni, hogy mit érdemes venni, alapvetően 1 millióig akartam max elmenni, és német autó volt a cél, bár kis ideig még hondán is gondolkodtam, de szerencsére hamar elvetettem az ötletet.
Végül a szemem az MK4-es Golf-on akadt meg, azon belül is nyilván a gti-k irányába húzott a szívem. Nyilván akkor még nem állt rendelkezésemre az összeg, de szeretem ha van egy cél amire tudok fókuszálni.

Ekkor szólt az egyik ismerősöm, hogy tud egy eladó négyes golfot 350k-ért, de én egyből vágtam rá, hogy az valószínűleg nem az öreg ,,egynyócté,, szóval nem érdekel.
De végül rábeszélt, hogy legalább nézzem meg, mert azok alapján amiket megtudtam arról a bizonyos autóról, gyanúsan olcsónak tűnt: 1.6sr(8 szelep), 3 ajtó, esp, abs, elektromos ablakok, fűtött tükrök, klíma, jó állapotú belsőtér, friss vezérlés, felújított futómű, kis rozsda.
Azért 350-ért ilyen felszereltségű autót, jó állapotban ennyiért nem igazán találni...
Nem ez volt a cél, de tőlem kb 20km távolságra volt az autó, gondoltam, hogy legalább ránézni megéri, max megveszem és tovább adom ha olyan.

Le lett a tulajjal beszélve a találkozó, direkt az egyik rokonom autószerelő műhelyébe beszéltük meg a találkozót.
Időben megjött az autóval, tesztkör megvolt, eddig jónak tűnik. Aztán felvittük emelőre, előtte hibakód olvasás, elektromos rendszerek tesztelése megvolt. Egy a3-as lapot teleírtunk hibakódokkal, aki hozta az autót, az nagyon meg sem lepődött( a tulaj apja hozta, mert épp elutaztak), először kicsit megijedtem, de ettől függetlenül tetszett az autó, nem volt törve, a rozsdásodás javíthatónak tűnt, a futómű tényleg újnak érződött és látszódott, a motor csendes volt, nem kopogott, nem ette az olajat, nem ette a vizet sem.

És akkor a hibák amiket észrevettünk: Egyenetlen alapjárat, rángatott az autó, a bal hátsó rugóból egy menet le volt törve, kb 2 centivel alacsonyabban ült az autó hátulja, mindkét lambdaszonda hibás volt, vezető oldali ajtó zárban az egyik mikrokapcsoló nem működött, a fékek is eléggé a végüket járták.

Átnéztem a hibakódokat és szerencsére a legtöbb az egyik másik hibának votl a következménye, és valószínűleg régen is volt már törölve, mert olyan dolgokra is dobott hibák amik teljesen jól funkcionáltak(pl,: ablakemelő kapcsoló).
Kértünk 5 perc gondolkodási időt, ami alapján arra a döntésre jutottunk, hogy ez egy alapvetően jó autó, ha a fentebb leírt hibákat számítsa vesszük, még akkor is.
Telefonon tettem egy ajánlatot a tulajnak, ami 300ezer volt, amire kis gondolkodás után rábólintott.
Elintéztük a papírmunkát, és nem sokkal utána már vezettem is haza az új szerzeményt :D

Ez volt 2017 november végén, azóta használom az autót, ha van rá igény, szívesen leírom egy következő bejegyzésben, hogy az olcsó húsnak híg lett-e a leve. :)

És azért itt egy kép az autóról :)

Hozzászólások

(#1) AxBattler


AxBattler
(PH! félisten)

Grat hozzá! Pofás jószág, ennyiért simán megérte! :C

Hasonló cipőben járok, tavaly decemberben vettem az első autómat, egy 2006-os Focus kombit.

.............................. "Cable management is for the weak!" ................................

(#2) German_TD


German_TD
(PH! addikt)

Jól csináltad, ennyiért rendben van a Golf.👌

 iPhone 6S (32 GB, Space Grey) ¶ Ego sum via, veritas et vita. ¶ Hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar! ¶

(#3) kisvakond111


kisvakond111
(tag)
LOGOUT blog (1)

Ilyen hibákkat az ember kis ügyességgel simán kijavít otthon. Persze egy ilyen motornál még a hengerfej felújítását is tök egyszerűnek mondanám. Nem egy PD elemes dízel.
Az alkatrészek ára sem lehet túl magas. Így ránézésre 150-ben simán megáll a ráfordítandó pénz.
Egyenetlen alapjárat lehet a léptetőmotor, vagy folytószelep. Egyébként ha folytószelep akkor csak ki kell takarítani és a rángatás is valószínűleg megszűnik.
Bal hátsó rugó cseréje is tök egyszerű, lamdaszondákat se nagy ördöngősség cserélni (már ha van aknád).
Az ajtóban a zár csere rohadt nehéz, legalább két emberes feladat (nekünk van egy B5-ös passátunk, egyszer elszakadt a kilincs bowden, ne tudd meg mit szenvedtünk vele...
A fékbetéteket cserélni sem nehéz, már ha ügyes vagy.

Gondolom rengeteg pici baja volt azóta a kocsinak, de hát ez ilyen. Mint mondtam nekünk is van egy B5 passatunk és annak is van mindig valami pici problémája. De ettől függetlenül totál megbízható. Egyszer elszállt a generátor és szüleim simán hazatudtak vele jutni. 160 kilóméter, 4 indítás és még volt benne tartalék(1,6 és 8 szelep).

[ Szerkesztve ]

"amúgy mint olyan"

(#4) d@vee


d@vee
(senior tag)

"...nyilván a gti-k irányába húzott a szívem. Nyilván..." Bocsi
, nyilván nem hagyhattam ki :DDD
Gratulálok hozzá. Jómagam is jármű vásárlás előtt vagyok, a jogsi kb. 3 hete lett meg. De dilemmában vagyok, hogy motor vagy autó legyen. Tudom, hogy a négykerekű hasznosabb, de bringázás miatt motor felé húz a szivem.

"Kétségtelen, hogy kemény vagy. Amikor leérsz a terembe, megdöglenek a kismacskák és vér folyik a falból akkor is, ha lány vagy. Az edzést pedig nem neked kell bírni, hanem a gépeknek"

(#5) MineFox54


MineFox54
(őstag)

"de szerencsére hamar elvetettem az ötletet."
Erre kíváncsi vagyok... Fejtsd ki

ltt van ez a napszemüveg. Ezt 2500-ért vettem. Boltban mennyi? 300, mondjuk, ezzel pont {átvertek}.

(#6) AllTheBest válasza AxBattler (#1) üzenetére


AllTheBest
(őstag)

Köszönöm :)
Focus-ból az st(5 hegneres) az engem is érdekelt volna ,csak túl ritka :(

German_TD: Eddig én is így gondolom :D

kisvakond111: A hibák nagy részét már orvosoltam, az autó jelen pillanatban szinte tökéletes állapotban van, egyedül még a zár cseréjét halogatom :D Egyszer már megcsináltam egyik ismerősöm autóján egyedül, jó nagy szenvedés, a sajátomhoz kedvem sincs nekiesni :D
Lehet, hogy még ma este megírom egy új bejegyzésben, hogy miként, és mennyiért sikerült rendberakni a golfot, de annyit előre elárulok, hogy nem kellett sokat ráköltenem... :)

d@vee: Köszi :) 2 motorom van a golf mellett, nagyjából 8 éve motorozok közúton, motor nélkül nem bírnám ki, de be kell, hogy lássam, hogy az autó is jó a háznál, már egy karton ásványvíz beszerzése is komoly feladat motorral :D
Meg mellesleg télen nagyon egyszerű motoron megfázni, az eső is ott van mint tényező, szerintem először vegyél egy autót, aztán mellé később motort :)

MineFox54:1 milláig amikor nézegettem max 1.6-os szívó civic-et találtam, a belterük nem tetszett, a márka meg van átkozva a rizskályha kultúrával, akárhány civicet látok, az összesen ott a kályhacső, egy ilyen ,,társaságnak,, nem szeretnék a tagja lenni, ettől függetlenül tudom, hogy jók, csak az általánosságban vett hírnevük zavar.
Persze tudom, hogy a golf is tipikus hülyegyerek autó, mert olcsó és jó, de a német autóknak az egyszerű beltere és az egyszerű alkatrész beszerezés az engem megfogott :)

Esetleges elírásokért elnézést kérek, kevesebb ujjal nehezebb pontosan írni :) ---> Xiaomi Mi Mix 2 64GB

(#7) MineFox54 válasza AllTheBest (#6) üzenetére


MineFox54
(őstag)

Értem. Köszi a választ. Elfogadható érv, megértem tökéletesen. Annyi, hogy az MB2-es karosszériából talán kevesebb széttákolt van, illetve a belső tere is elég igényes. (tudniillik, nekem is ez van, természetesen gyári állapotában, mélységesen lenézem a hülyegyerekeket.)

ltt van ez a napszemüveg. Ezt 2500-ért vettem. Boltban mennyi? 300, mondjuk, ezzel pont {átvertek}.

(#8) SutPet


SutPet
(fanatikus tag)

Grat az autóhoz, sok balesetmentes km-et. :) Mindenképp érdekel a folytatás milyen megbújó dolgok jöttek elő.
Mi is most ruháztunk be autóra(focus mk1, valaki szerint drágán, 2 szerelő szerint reális árban aztán ki tudja hol az igazság de ezen már felesleges forogni) egyenlőre nem kellet rákölteni sokat (utóbbi időben mindenhol azt olvastam hogy vétálár ~50%-át még rákölti utána) gyújtást kellet cserélni mert a trafó b*szakodott, bár még a vezérlés ill kuplung hátra van...

God must love stupid people, he made so many of them.

(#9) vince


vince
(őstag)

Az előző autónk egy Golf 4 Variant (1.6 16V) volt, nagyon szerettük, de a harmadik gyerkőc érkezésével szűkké vált, jött egy Sharan helyette, mellé meg vettünk szaladgálósnak egy Skoda Feliciát. Öcsémék azóta is vígan használják a Golfot :D

''Miután az emberek az igazságot nem fogadták el hatalomnak, megtették a hatalmat igazságnak'' - Blaise Pascal

(#10) AllTheBest válasza MineFox54 (#7) üzenetére


AllTheBest
(őstag)

Én tudom, hogy jók ezek, de nálam csak hatchback(ferdehátú) jöhetett szóba, nem szeretem a feleslegesen nagy autókat, és hondából így csak a civic marad, amiből meg normális motorral gyárit nehéz találni :)

SutPet: Ritka az olyan használt autó amire nem kell költeni vásárlás után. Ha szerinted jó áron vetted, akkor az a lényeg :D Az is lehet, hogy tényleg rá fogod költeni a vételár felét, de legalább onnantól tudod, hogy amik cserélve/javítva lettek, azok tényleg bírják majd még egy darabig.

vince:Hát igen, hiába variant, a hátsó lábtér akkor se lesz nagyobb, mint a sima golfé, családhoz én inkább egy passatot, vagy sharant választanám én is :)
A felicia meg amilyen olcsó és gyenge, olyan megbízható is. A miénk az nagyjából 12 évig volt nálunk, 70ezer km volt benne vásárláskor, 280ezernél adtuk oda rokonnak, aki azóta is használja. Soha semmi komoly baja nem volt, csak a kopó dolgokat kellett cserélni, meg nyilván egy-két rohadást kezelni. :)

Esetleges elírásokért elnézést kérek, kevesebb ujjal nehezebb pontosan írni :) ---> Xiaomi Mi Mix 2 64GB

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.