Hirdetés
Tegnap estével véget ért az életemnek egy igen hosszú, mintegy másfél éves fejezete. Lezártam magamban a múltat, lezártam egy gyönyörű kapcsolatot. Szép volt, jó volt, de ennyi volt. Én akartam, hogy vége legyen, bár ezt a kívülálló (barátok) nem nagyon értették. Mindenem megvolt, jó volt hozzám, szeretett, vigyázott rám, féltett, jó volt hozzám, elviselt, és még napestig sorolhatnám a jobbnál-jobb jelzőket. Mégis véget vetettem a dolognak. Már egymás életének részei voltunk, de én mégsem tudtam tovább tartani. Másra vágyom. Vágyom az újra, a kalandra, az izgalomra, a kihívásra, vágyom a bizonytalanra, a hihetetlenre, a magával ragadóra, a hülyeségre. Hiába adott meg nekem mindent szegény, mégsem tudtam viszonozni. Túl fiatalnak érzem magam ahhoz, hogy egy életre tervezzek, inkább maradok a kalandoknál. Én így vagyok összerakva. Nem mondom, hogy nincs életre szóló szerelem, mert én is éreztem már ilyet, de ez elég ritka.
2009.08.18, 11:40
