Na megvan de hogy tudok belépni vagy már bent vagyok? Istenem sorry nem vagyok szőke de inkább kérdezek
Én nem próbálok úgy tenni, mintha az emberiség barátja volnék.
Na megvan de hogy tudok belépni vagy már bent vagyok? Istenem sorry nem vagyok szőke de inkább kérdezek
Én nem próbálok úgy tenni, mintha az emberiség barátja volnék.
Szóval bemész egyik kuckódba, s ott a News. Kinyitod a levelet, majd reply és ott yes. Ekkor tiszteletbeli tagjává váltál a clubnak
AMD FX-6300 ; MSI 970A-G46 ; XFX RX-460 4GB ; CSX DDR3-1600 2x8GB ; WD 1TB ; CoolerMaster RealPower RS-520W
A levélre amit kaptál nyomni kell valami elfogadós gombra. Aztán a klub a térképen megjelenik zöld színben , mintha egyik saját házad lenne. Csak az a egy a saját klub! A többi klubban nem éred el a társakat. Ott aztán amint belépsz rögtön megnézheted a társakat listán. Versenyeket készíthetsz csak tagoknak. Illetve versenyre hívhatod őket.
high tech, low life
sárga? 240 km körül?
Köszönöm tag lettem
Ubi: Jaja
Én nem próbálok úgy tenni, mintha az emberiség barátja volnék.
Kérhetnék én is egy meghívót?
Én úgy csinálom, hogy mindig veszek egy-két autót, szép festét, 3-as tuning (ezeket már csak a rend kedvéért és nosza, már nyomom is fel. Szinte minden nap elmegy 10 millkóért egy kocsim, igazából már nem is tudom mire költeni a pénzt, csak úgy van...
Rinderkennzeichnungsfleischetikettierungsüberwachungsaufgabenübertragungsgesetz
ÉN nem tudom, tőletek miért veszik meg a kocsitokat, mert tőlem nem akarják megvenni a 9.999.999 milliós autómat. Pedig 3-as tuning, jártam vele, stb. (Csak most azt nem tudom, milyen típus...)
#tarcsad
Tuti el fog menni, ne nagyon foglalkozz vele, csak hagyd ott pihenni. Nekem a kabrió Caddi pl. nagyon lassan ment el, az Enzo, 612, 430 Spyder meg ilyenek 1 nap volt (azért 1 nap, mert napközben dolgozom és tulajdonképpen másnap délután láttam meg, hogy elment). Én ha játszom (túl sokat nem teszem, mert építkezünk), akkor mielőtt kikapcsolom a gépet veszek még 1-2 autót, bedomom és mondom, másnapra igen ritka, hogy ne legyen ott a levél a képernyő alján...
Rinderkennzeichnungsfleischetikettierungsüberwachungsaufgabenübertragungsgesetz
Nekem kéne 1 kis zseton ! Nem akarsz adni?
Igazából ez az autókereskedelem ez pont jó erre, de ha offline játszol van egy másik trükk is (lehet online esetén is megy, de én anno csak offline játszottam és ott próbáltam ki sikerrel). Youtubeon keress rá, hogy TDU money cheat vagy valami ilyesmi. A lényege igazából az, hogy egy kis segédprogival egy verseny nyereményét átállítod elég komoly összegre (én 1.000.000 dollárra állítottam azt hiszem egy 10.000 dollárost).
Az eredményt mondanom sem kell, ha pici versenyre állítod, akkor kb. 2 percenként lesz 1.000.000 dollár plusz pénzed.
Rinderkennzeichnungsfleischetikettierungsüberwachungsaufgabenübertragungsgesetz
2-3napja kezdtem online-on menni! Ha online -on benyomom nem bannol ki? vagy nemlesz belőle gond? Mondjuk a TT-met adjam el 9.999.999-ért vagy mi ? ki lenne olyan hülye hogy megveszi?
[ Szerkesztve ]
Geryson jól mondja, Trade-en lehet nagy pénzeket kaszálni. Nekem is minap 67kocsimat vitték el fejenkét 10 milláért és ez nem az első esett volt. Nekem is most a pénz csak van de nemtudom nagyon itt mire költeni ezért szeretek én is segíteni a kezdőknek. Amugy meg ha valaki szemfüles, az atari bizonyos periodikusokban visszavásárólja az OT kocsikat meg még egy pár fajtát. Itt egy kis kockázattal és rafináltsággal lehet igazán sok pénz keresni.
"nincs olyan hogy lehetetlen, csak tehetetlen.."
Miért bannolna?
Cobiii: 67 kocsit 10 millkóért??? Azt hiszem bele kell húznom. Vagy tervezed, hogy megveszed a szigetet?
Rinderkennzeichnungsfleischetikettierungsüberwachungsaufgabenübertragungsgesetz
Én meg olyan csóró vagyok, hogy még mindig abban a szerkóban nyomom amiben elkezdtem
Itt a vége fuss el vége! 5 év bazározás után........
hééééj én online-on kezdő vok !! segíthetnél
Mondtam, hogy sok a feles pénzem... Sajnos az összes ház megvan már, de azon kívül is az összes lehető olyan dolog is amit pénzel meglehet venni+anélkül is... Így már uncsi a pénz De azért kell a több, legalább itt kiélem a snob ösztöneimet....
Első az üzlet...
"nincs olyan hogy lehetetlen, csak tehetetlen.."
Én a múltkor elhatároztam, hogy suttyó leszek és krúz közben rövidnadrág, barna makkoscipőben nyomtam a Murcimmal és reméltem, hogy nem kell kiszálnom pl. egy igazoltatás miatt. Azóta persze anyukám rámszólt és ismét szépen felöltöztem...
Rinderkennzeichnungsfleischetikettierungsüberwachungsaufgabenübertragungsgesetz
Én sem vagyok egy baromira haladó, de ha tudok segíteni csak tudnom kellene, hogy miben...
Fanatikus tag lettem. Hát ez fanatikus, azaz akarom mondani fantasztikus. Ezért mennyi pont is jár a TDU-ban?
[ Szerkesztve ]
Rinderkennzeichnungsfleischetikettierungsüberwachungsaufgabenübertragungsgesetz
Mondjuk a PH! Racing Team-be kéne egy meghívó ha nem vok túl erőszakos meg még felkell fedeznem a térképet is de ebbe nehezen tudnál segiteni
Az említett klubba én is most kértem meghívót, majd a az Úr ott fent eldönti, hogy kapunk-e. A térképet (első hozzászólásban megtalálod) én lementettem az asztalomra és az elég sokat segített anno a felfedezésben.
Rinderkennzeichnungsfleischetikettierungsüberwachungsaufgabenübertragungsgesetz
tudom én is lementettem keresem az autószállításokat mostanság hogy legyen zsém amugy offline unalmasabb (1évig offline toltam) onlineba még nemis találkoztam annyira magyarokall csak kiscobiiival 1szer de a külföldiekkel is élvezetes szadulni meg ez összehozza az embereket! Nem ugy mint mondjuk a WarRock (2évig ezzel nyomultam) ott ha megölsz 1 embert egyből azvan hogy kurv@@nyád meg ehhez hasonlok! ezér jo a TDU
Autoszallitas infok: [link]
Sajnos shotokat nem csinaltam meg a jatekbol, hogy konyebb legyen.
Elvileg a terkepen fel vannak tuntetve a helyek.
browser.tabs.insertRelatedAfterCurrent;false | wing32.dll -> Windows\SysWOW64 | január, február, itt a nyár...
Micsoda segítőkész forumtársak ! 1000 köszönet majd valamikor csatlakoznék valami magyar krúzhoz is hogy felnőjjek közétek
szia!
mond milyen autó km szín s veszem
"Taníts minket úgy számlálni napjainkat , hogy bölcs szívhez jussunk."
szia!
mond milyen autó km szín s veszem
"Taníts minket úgy számlálni napjainkat , hogy bölcs szívhez jussunk."
elvileg audi tt fekete 999,999 $ (ez kevés ? ) asszem ez az
délután nemleszek itthon szal nemtok válaszolni holnapig
[ Szerkesztve ]
szia!
thx
majd pár km. még és sok türelem
pár alkalom még
"Taníts minket úgy számlálni napjainkat , hogy bölcs szívhez jussunk."
Na sagesz, ha lesz anyi anyagid akkor dobj fel 10db 10misis kocsi... Legalább az anyagival nem lesz bajod...
Üdv. a PH-n
"nincs olyan hogy lehetetlen, csak tehetetlen.."
milyen kocsikat ? nagyon szivélyes fogadtatás
szia!
1 db 999999.-ért + veszem remélem a tied de a legjobb ilyet fent a szigeten + beszélni
élöben
"Taníts minket úgy számlálni napjainkat , hogy bölcs szívhez jussunk."
mi ezt úgy oldjuk meg, hogy az öcsém profiljával oda-vissza tradeljük a kocsikat (utána persze mentés visszaállítás... mármint megveszem 10 misiért, visszamásolom, hogy a pénzem meglegyen, de a másik profilból olyankor nem vonja vissza a pénzt )
[ Szerkesztve ]
Rafkos...
"nincs olyan hogy lehetetlen, csak tehetetlen.."
megváglak majd titeket 1 meghívóval kicsit később, mert nemrég jöttem le és kicsit már meguntam.
mod: valaki engem is megszánhatna egy kis dodóval 43ruppóm van össz-vissz, de kiraktam egy twinturbot 9.999.999-ért hátha kell valakinek
[ Szerkesztve ]
szia
letöltöttem ezt a packot, de még nem mertem felrakni...
ez tulajdonképpen mit tesz a játékkal? nem vagyok analfabéta, csak arra akarok kilyukadni, hogy megéri-e felrakni..
Ja, és Kristian: feliratkozhatnék én is a meghívóra várok listájára? Még nem voltam klubtag..
+ egy kérdés, amit már régóta meg akartam kérdezni: meg lehet valahogy nézni azoknak a játékosoknak a névsorát, akiket menet közben veszek fel az ún. barátlistára?
[ Szerkesztve ]
20:00 D kat. tali a Ferrari Day nevű time challenge előtti parkolóban.
Akkor beállok én is a segítő csapatba Este 9 körül fent leszek, majd írd ki milyen kocsikat dobáltál fel meg a szokásos infók és megveszem őket
[ Szerkesztve ]
Én nem próbálok úgy tenni, mintha az emberiség barátja volnék.
asszem délután küldtem egyet. kukkantsd meg, ha nem ért oda küldök másikat.
Orsyka: rendben, thanx
[ Szerkesztve ]
tutira ott leszek.
Am milyen színű a saleen? Mert Cobiii profiljába randalírozok, de 4 db 9 misis van fent.
Én nem próbálok úgy tenni, mintha az emberiség barátja volnék.
fekete + fel van tuningolva 3-as csomaggal.
Okay akkor megyek elköltöm a pénzét
Én nem próbálok úgy tenni, mintha az emberiség barátja volnék.
És is ott leszek, ha sikerül rátok spawnolnom!
Megvettem
Én nem próbálok úgy tenni, mintha az emberiség barátja volnék.
köszöntem. szívesen
Nncs mit Este még pakolássz párat akkor és azokat is megveszem!
Én nem próbálok úgy tenni, mintha az emberiség barátja volnék.
Ubi:megpróbálok ott lenni a talin.
Krisztian: egy meghívót én is elfogadnék,ha van még hely a klubban.
na jó meggyőztél, kiraktam még egy Merci CLK 55-t. szintén feka, tuningolt, 3.8 alatt van 100-on mit kapok én kapni KisCobiii -tól
Thomasz, enjoy meghívók kiküldve
Geryson, sagesz93 gyertek el az esti talira felveszlek friends közé és akkor tudom kiküldteni a meghívókat.
p.s.: ha kimaradt valaki az szóljon vagy hallgasson mindörökre
[ Szerkesztve ]
Ezt akkor ha még meglesz, akkor a sajátomba fogom. De nem biztos
Én nem próbálok úgy tenni, mintha az emberiség barátja volnék.