Hirdetés

2024. június 2., vasárnap

Gyorskeresés

Útvonal

Fórumok  »  PC játékok  »  StarCraft 2 (kiemelt téma)

Téma összefoglaló

Téma összefoglaló

  • Utoljára frissítve: 2013-02-08 11:43:51

LOGOUT.hu

A Blizzard 2007. május 19-én a Blizzard Worldwide International keretein belül bejelentette, hogy fejlesztik minden idők egyik legsikeresebb RTS-ének folytatását, a StarCraft II-t. A játék alapjaihoz nem nyúltak, a második részben is három fajjal szállhatunk harcba: a rovarszerű zerg-gel, a kolonizáló földlakó terran-nal és a hi-tech űrlény protoss-szal. Rengeteg új egység mellett régi ismerősökkel is fogunk találkozni, a történet pedig a Brood War után veszi fel a fonalat.

Összefoglaló kinyitása ▼

Hozzászólások

(#36358) icons válasza oxox (#36357) üzenetére


icons
addikt

Erről az APM témáról pont nemrég volt szó, és arra jutottunk, hogy 1.38* több APMet mér, mint a WoL. Azt, hogy melyik méri jól, rád bízom:) Szerintem a HotS.
Mivel Faster sebességen játszunk, ezért egy játékperc WoLban nem egy valós perc, hanem 1 / 1.38. Ezért ha 100as APMed van WoLban, akkor az azt jelenti, hogy a mi, hús-vér emberi világunkban 138 parancsot adtál ki egy itteni perc alatt. A HotS már így méri! (kitört az egyszerű játék szerepéből, és megtanulta értelmezni a mi általunk érzékelt percet is:D)

Hátigen, a harrass sokkal korábban kezdődik, és sokkal nehezebb ellene védekezni:( Még annyit lehet tenni WM drop ellen, hogy megjegyzed mikor lőttek, és tudod mikor lesz a következő:D És akkor megint lehúzod a worker-eket (igen, ezt inkább viccnek gondolom, mint valós megoldásnak ;) )

[ Szerkesztve ]

Útvonal

Fórumok  »  PC játékok  »  StarCraft 2 (kiemelt téma)
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.