Tesztek - AGP - Végeredmény
A tesztek eredményeinek összegzéséhez a következő képletet használtam: minden kártyánál kiszámoltam, hogy az adott tesztben elért legjobb eredményhez képest hány %-ot teljesítettek, majd ezeket az eredményeket összeadtam. Mivel 23 mérési pont volt (az egyes játékok kis- és nagy részletességgel történt mérései külön pontnak számítanak), ezért összesen 2300 pontot lehetett gyűjteni, abban az esetben, ha valamelyik kártya az összes tesztben az élen végez. Emellett a képminőségbeli különbségek miatti eltérő eredményeket ellensúlyozandó, egyes teszteknél az alacsonyabb DirectX verzióban dolgozó kártyák "büntetést" kaptak, vagyis elért eredményüknek csak bizonyos százaléka számított bele a végső pontszámba, ezek mértéke az én szubjektív véleményemet tükrözi, amit a screenshotok alapján alkottam. Az alkalmazott szorzók a következők voltak:
Far Cry: dx7 kártyák esetében 50%, dx8 kártyák esetében 80%
Doom 3: dx7 kártyák esetében 70%, dx8 kártyák esetében 80%
NFS MW: dx7 kártyák esetében 60%, dx8 kártyák esetében (valamint FX-ek, kivéve 5900U és 5950U) 80%
Half-Life 2: dx7 kártyák esetében 50%, dx8 kártyák esetében (valamint FX-ek) 70%
Driver Parallel Lines: high beállításoknál dx8 kártyák esetében 80%
GeForce 256 széria
Az első generációs GeForce korszakalkotó kártya volt, ám ebben a tesztben leginkább a sereghajtók között láthatjuk. Teljesítményének megítéléséhez inkább az előző generációs TNT2-es kártyákhoz kellene viszonyítani, melyet legkönnyebben a Retro tesztem alapján lehet megtenni. Az azonban ebből a cikkből is kiderült, hogy a két modell nagyjából a GF2MX-ek szintjén teljesít (az SDR-es változat kicsit lassabb, a DDR-es pedig gyorsabb náluk)
GeForce 2 széria
A második GeForce generáció kissé felemásan teljesített a tesztben. Az MX-ek (kivéve a 64 bites memóriabuszú MX 200-at) partiban van az első generációs GeForce-al, a "nagy" GF2-esek (tehát a GTS, és annak feltupírozott változatai) viszont kissé alulmúlták az elvárásaimat, hiszen nem igazán tudják tartani a lépést a fele annyi pipeline-al operáló GF4MX-ekkel.
GeForce 3 széria
Első generációs dx8-as kártyaként a legtöbb esetben túlzott követelmények elé állítottam őket, a GF3-asok mégis helytálltak a tesztben, bár semmi kiemelkedőt nem alkottak. A GF2-es szériánál egyértelműen gyorsabbak, így a maguk idejében komoly előrelépésnek számítottak. A középre ékelődő "Classic" változattól egész szépen ellép a Ti 500-as modell, az igazi alsókategóriás változat híján a GF3-as kínálat alját megtestesítő Ti 200 pedig némi lemaradással ugyan, de tartja a lépést nagyobb testvéreivel.
GeForce 4 széria
A GF4 széria legtöbb kártyája dicséretesen jó teljesítményt nyújtott. A maguk idejében lenézett MX-ek könnyűszerrel verték a GF2 széria legerősebb kártyáit is, shaderek hiányában pedig néhány tesztben egyenesen szárnyaltak, igaz képminőségük ez esetben jóval gyengébb volt. Az MX 460 egyértelműen a leggyorsabb dx7-es kártya volt, de az MX 440-eseknek sem kell szégyenkezniük. Az SD RAM-os MX 420 szereplése már nem ilyen jó, a nevetséges 32 bites memóriabusszal szerelt MX 4000-ről pedig jobb nem is beszélni, hiszen a teszt második leggyengébb kártyájaként végzett. A GF4 Ti modellek olykor az erősebb FX-eknek is odavertek, vagyis összességében egy nagyon harmonikus, jól felépített szériáról beszélhetünk. A Ti 4200-es nem véletlenül volt nagyon népszerű a maga korában, hiszen barátságos árcédulája mellé kiváló teljesítmény társult. A nagyobb modellek nem feltétlenül hoznak akkora sebességtöbbletet, amennyivel drágábbak voltak. Általánosságban elmondható, hogy a 8x AGP-s modellek nem igazán élveztek előnyt, kivéve persze, ahol ez órajelemeléssel is járt (az MX 440 és a Ti 4200 esetében).
GeForce FX széria
Elérkeztünk a legtöbbet szidott szériához. Az én szívemhez viszont nagyon közel állnak az FX-ek (hiszem életem első csúcskártyája egy 5800-as volt), így nem titkoltan az volt a vágyam a cikk megírásakor, hogy némi jelét találjam annak, hogy a szériát ért vádak túlzóak. Ennek bebizonyítása csak részben sikerült. Ahol dx9-es kódot kell futtatni, ott az FX-ek kőkeményen elvéreznek, ez sajnos nem kérdés. Az igazság azonban az, hogy akkoriban még csak elvétve voltak komoly dx9-es játékok, így ha időtállónak nem is nevezhető a széria, de a kor követelményeinek azért megfelelt. Az 5900-es kártyák 256 bites memóriabuszuknak köszönhetően nem szerepeltek vészesen rosszul, és a totális zsákutcának tartott 5800-asok sem sokkal gyengébbek, aminek személy szerint nagyon örültem. A hangerő persze más téma... A "ráncfelvarrott" középkategóriában induló 5700-esek nagyjából az előző generációs csúcs GF4Ti kártyák szintjét hozzák (az überritka GDDR3-as Ultra persze túlszárnyalja őket). Az 5600-as modellek szereplése már sokkal inkább csalódást keltő, hiszen közelebb állnak a GF3-as kártyákhoz, mint a GF4Ti modellekhez. A butított órajelű 5700 LE és 5600 XT változatok semmiképp sem ajánlhatók játékra, hasonlóan az alsókategóriás 5500-as és 5200-es kártyákhoz. Itt jegyezném meg, hogy a cikk legértelmetlenebb kártyájának citromdíját az 5200 Ultra kapja, hiszen hiába szerelték gyors (és drága) memóriákkal, ha a gyenge (és funkciószegény) GPU miatt még az alap 5600-as szintjét sem képes hozni.
GeForce 6 széria
Amekkora csalódást jelentett az FX széria bukdácsolása, olyan forradalmi volt a maga idejében a hatodik GeForce generáció, melyekkel dx9-es shaderek használata többé nem okozott kihívást, sőt a konkurrenciát megelőzve sm3.0 támogatást is kaptak, így időtálló befektetésnek tekinthetők. A 6800-as széria csúcskártyái az AGP-s teszt élvonalában végeztek, a 8 pipe-osra butított változatok (LE és XT) helyett viszont megfontolandó választás egy 6600 GT beszerzése, hiszen gyorsabb náluk. A "sima" 6600-os szereplése már nem volt ilyen jó, ami főleg alacsony órajelű memóriáinak köszönhető. A 4 pipe-os 6600 LE és 6200-es egymáshoz nagyon közeli eredménnyel zárt, ám ezek a kártyák már csak a középkategóriás FX-ekkel vannak versenyben. Amint az várható volt, a 64 bites memóriabuszú 6200A kerülendő, ha a gépünket játékra is szeretnénk használni.
GeForce 7 széria
A hetedik GeForce generációban az AGP-s felhasználók már egyértelmű hátrányban voltak, hiszen a hivatalosan létező legerősebb AGP-s változat, a 7800 GS alig gyorsabb csak az előző csúcs 6800 Ultránál. Ráadásul ez a kártya teljesen értelmetlen volt, hiszen a 7600 GT-vel szinte pontosan megegyező eredménnyel zárt, ám előállítása jóval többe került. A Gainward által készített 7800 GS+ megmutatta, milyennek kellett volna lenni a hivatalos csúcs AGP-s NVIDIA kártyának. Dicséret illeti a 7600 GS-t is, hiszen olcsó memóriái ellenére megverte a 6600 GT-t, a 7300 GT viszont már csak erős megszorításokkal javasolható játékra, hiszen a legerősebb FX-től is kikapott az összesítésben.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
