Hirdetés

Azok a Pokoli Szomszédok

Régen a Joowood keze alatt megjelent egy játék, amit pár év elteltével követett egy második rész.

Bevezető

Sziasztok sanchez638 vagyok! Mivel gyermekkorom nagyon nagy játékává vált ezen alkotás, így ez sem maradhatott ki egy bemutató erejéig.

Itt a méltán híres Pokoli Szomszédok szériáról írok. Ahogy jött az első, utána jött a következő. Ezek voltak a Joowood által kiadott részek, és itt megjegyezném, hogy azért "tűnt" el ez a széria, mert eladták az oroszoknak a jogot, ők meg tömeggyártásba kezdtek ezen címmel. És hát ezután már a nagy név csak név volt sajnos, de nem baj, itt most nem arról írok bemutatót.

Direkt írok együtt a két részről, mert körülbelül ugyanaz, csak kicsit máshol játszódik

A játék

Hirdetés

A játék - mint a nevéből sejthető - egy szomszédról fog szólni, akit bosszantja a mellette lakó fiatal ember a mindennapi dolgokkal. Aki nem hagyja magát és mindenféle csínytevéssel megpróbálja keresztbe tenni a szomszéd dolgait.

A feladat egyszerű tehát, ki kell babrálni az idegesítő szomszéddal. Ezt különféleképpen tehetjük meg, mint például összekenhetjük a konyhát, üveggolyót szórhatunk ki a padlóra, összefirkálhatjuk nagymama képét és még rengeteg ilyet. Vannak extrém kicseszések is, mint például egy tóba angolnát vezetni, aztán a szomszéd a megvágott korláton keresztül beleérkezik és megrázó élményben van része.

A grafika képregény stílusú, ami megalapozza az egész játék benyomását. A gépigénye egy lassabb Pentium 2-es avagy ilyesmi AMD-s gépé, amit ki ne tudna most már teljesíteni.

Pokoli Szomszédok

Az első részben a szomszéd házában kell tevékenykedni, és a különféle helyiségekben csínyeket elkövetni. Itt szerepet kap a lopakodás, ugyanis vannak már állatai. Például vigyázni kell, nehogy a kutyát felkeltsük, viszont néha be is vehetjük a csínybe.

Az irányítás pofonegyszerű, ezt a bemutató epizódokba megtanulhatjuk. Hangok terén is nagyon nagyot üt. Kellemes, fülbemászó zene, változatos és kellemes hangok, plusz a nézők, ugyanis mi ezt az egészet egy TV-show keretében tesszük meg.

Pokoli Szomszédok 2 - A vakáción

Ez a rész tette igazán ismertté a játékot. Az eltalált hangulat és a színekkel teli világ nagyon kellemes összhatás kelt. Hangok itt még jobban csiszoltak és a fejlesztők is többet adtak bele. Ebben a részben már kicsit jobban odafigyeltek, hogy slágeresebbé tegyék a játékot, sajnos ez a játék nehézségére ment rá. Amíg az első részben a szomszéd bezárt házában vagyunk, itt a világ különböző helyeit járhatjuk be. Nekem például a "Mexikó" rész nagyon tetszett.

Itt a változatosság kedvéért már nem csak a szomszéd utazik, hanem vele együtt Olga, akibe szerelmes a szomszéd, illetve neki a gyereke, mamája és a kutyusa. Természetesen egyikükből sem kell tréfát űzni, sőt nem is illik, inkább a szomszédot kell előttük befeketíteni.

Szerintem az egyszerűen nagyon eltalált, mikor a szomszédot a mamája térdére fekteti és elfenekeli.

Az irányítás abban változott, hogy kikerült a lopakodás, de helyette kapunk egy mini játékhoz hasonló ügyességi feladatot. Ezzel tudunk például kinyitni egy ajtót. Ebben a részben már egy komplexebb történetet kapunk, amiben körbeutazzuk a világot.

Végszó és a kontra

Mi történik, ha elkapják a főszereplőt, Woodyt? Hát akkor bizony jól elagyabugyálják. Az első részben csak egy lehetőségünk van erre, de a másodikban már háromszor is megtalálhatnak. Ez ellen elbújással védekezhetünk. Lehetőségekből sok van és sokféle: szekrény, ágy, hordó stb.

A játék mind hangulatban, mind belsőben nagyon eltalált. Gyerekeknek és felnőtteknek is sok kellemes percet szerezhet. Az első rész kicsit idegesítő lehet, de a második kárpótol érte.

Pro:
- képregény stílusú grafika, ami kitűnően illik a témához,
- pofon egyszerű, hamar megtanulható,
- szeretni való karakterek,
- változatos helyszíniek.

Kontra:
- kicsit rövid,
- a második rész nagyon könnyű lett.

A játékról ITT található egy videó is.

Azóta történt