Külső, tartozékok

Ahogy az évek során egyik okostelefon a másikat követte a kezem alatt, egyetlen tendencia mindig megmaradt: szépen lassan nőtt a kijelzőméret. Ez alól a One sem kivétel, a maga 5,5 hüvelykjével, amely az 5 inch-es Nexus 5-öt váltotta.

Ez már a méltán híres phablet kategória, amely egyre nagyobb népszerűségnek örvend a felhasználók között. A telefont kézbe véve viszont hamar egyértelművé válik, hogy hiába tepsi, 152,9 x 75,9 x 8,9 milliméteres méreteivel és 162 grammos tömegével a mezőny kompaktabb végletébe tartozik.

Az összeszerelési minőség hibátlan, az előlapon, a kijelző üveglapja (amely Gorilla Glass 3) alul és felül gusztusosan emelkedik ki az őt körülvevő fémkeretből, mely enyhén ívelt, így téve teljesen egyedivé az összhatást. A kijelző egyébként a Japan Display műhelyéből érkezik, LTPS IPS technológiát használ, Full HD felbontással és 401 ppi-s pixelsűrűséggel rendelkezik.

Nem vagyok egyedül azzal a véleménnyel, hogy ez a felbontás bőven elegendő még 5,5 inchen is, egyáltalán nem érzem szükségét a QHD paneleknek, még emellett a képátló mellett sem. A színek élethűek, a kalibrálás jól sikerült, a betekintési szögek pedig minden irányból megfelelőek, sem színtorzulást, sem drasztikus fényerő csökkenést nem tapasztaltam.

A kijelző alatt három darab érintésérzékeny, háttérvilágítással ellátott vezérlőgomb található, melyek fényereje kissé gyenge, de normál fényviszonyok mellett szépen látszanak a piktogramok, az esti órákban pedig legalább nem süti ki az ember szemét.

Felül található az 5 megapixeles előlapi kamera, az értesítésjelző LED, a közelség- és fényérzékelő szenzor, valamint a beszédhangszóró. Ennek hangminőségével meg voltam elégedve, és külön öröm, hogy elég széles kialakítású, így nem kell rá külön odafigyelni telefonálás közben, hogy pont a fülünknél legyen.

Bal oldalon található a microSIM- vagy nanoSIM-foglalat tálcája, amelynek különlegessége, hogy a gyártó a közösségi visszajelzésekre reagálva mind a két tálcából csomagol egyet-egyet a készülékhez, hogy megkönnyítse az átállást mind az Androidról, mind az iPhone-ról érkező tulajdonosok számára. Kétforintos költség a gyártónak, de mégis figyelmes gesztus, és így nem kell átalakítóval szórakozni. Ez alatt található a hangerőt szabályozó billentyűpáros.

A készülék tetején található a 3,5 mm-es jack kimenet, valamint a zajszűréshez használt mikrofon. Jobb oldalon találjuk a kijelzőt lezáró/feloldó billentyűt, melynek pozícióját kifejezetten jól sikerült eltalálni, kézmérettől függetlenül, szinte mindenkinek rögtön rátalált a hüvelykujja.

A gombok nyomáspontja megfelelő, bár kialakításuk kissé keskeny, ami design szempontjából szép, de az ergonómiát kissé visszaveti. Az alsó fertályon található a két hangszórónyílás, melyek nem a szimmetria miatt lettek így kialakítva (mint mondjuk a Nexus 5 esetén), hanem mindkettő valóban hangszórót rejt maga mögött. Közöttük helyezkedik el a beszédmikrofon furata, valamint a microUSB-port, mely OTG-támogatással is rendelkezik.

Ami viszont egyértelműen a legfrankóbb része a külsőnek, az a hátlap. Míg a 16 GB-os verzió „Silk White” fantázianévre hallgató hátlapja egy átlagos, fényes fehér lakkozott felületet kapott, addig a „Sandtone Black” egy fekete, érdes, matt textúrát, amely amellett hogy egyedi, több szempontból is praktikus.

Elsőként az tűnt fel, hogy akármennyit volt a kezemben a telefon, egyáltalán nem izzadt össze vele a tenyerem, ami lehet, hogy rétegprobléma, viszont akiket érint, azoknak mindenképp felüdülést jelent. Emellett nem gyűjti az ujjlenyomatokat, és elég jól ellenáll a karcoknak. Felhasználói visszajelzések alapján a hátlap egy idő után sokat veszít az „érdességéből”, jelentem, 7 hónapja van meg a telefon, végig zsebben volt hordva, és még mindig smirgli. :)

A hátlap síkját csak a 13 megapixeles kamera és a hozzá tartozó, dupla LED-es villanó töri meg, amelyet egy szép fémsziget ölel körül, tőle jobbra egy harmadik mikrofont találunk, amely a sztereó hangrögzítést hivatott biztosítani videofelvétel közben, valamint a kamerasziget alatt található még egy gravírozott OnePlus logó.

A logotípiákkal kapcsolatban annyit szeretnék megjegyezni, hogy az én készülékem még a „háború előtti” időkből való, ezért van rajta Cyanogen logó, ez az újabb készülékeken már nem található meg.

Amikor megpillantottam a telefon csomagolását, az első gondoltatom az volt, hogy „na így kell becsomagolni egy prémium készüléket”. Konkrétan kilóra megvettek engem ezzel a piros-fehér, több fiókos dobozból álló megoldással.

A nagy alapterületű, de lapos dobozban találjuk magát a készüléket, a SIM-tálca eltávolításához szükséges tűt, ami egy apró szilikon bújtatós „tokban” pihen, valamint az adatkábelt, ami nem a tipikus „öccázas kínai”, hanem egy igényes, lapos, piros kábellel, és fehér csatlakozófejekkel, valamint aranyozott csatlakozókkal rendelkező megoldás. Van még itt némi papíranyag, ez már kevésbé izgalmas, de még nincs vége!

A második, tömzsibb dobozban található a töltőfej, amely a célországtól függően más-más dugóval van ellátva. 2 amperrel tudja etetni a telefont, ez valós használat mellett azt jelenti, hogy kicsit több mint 2 óra alatt teleküldi a telepet. Mivel az én készülékem eredetileg az USA-ba lett rendelve, ezért nekem átalakítót kell használnom az eltérő csati miatt, de aki kis hazánkba rendeli, az a hazai aljzatoknak megfelelőt fog kapni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!