Mindenki tisztában van azzal, hogy egy szervezeti egység működését biztosítani, azt jól irányítani, a dolgozók mindennapi munkáját gördülékennyé szervezni, IGAZGATNI, - szép, tiszteletre méltó, de egyben roppant felelősségteljes feladat, emellett a folyamatos stressz ki is készítheti az embert.
Ennek tudatában és ennek ellenére mégis örömmel és izgatottan készültem erre a nagy kihívásra...
Nekem nem igazán voltak olyan irányú vágyaim, hogy egy nevelési-oktatási intézményt vezessek, beértem addig is egy alsóbb vezetői szerep nyugis, békés hétköznapi szerepével.
Egy márciusi napon azonban váratlan dolog történt. Önkormányzatunk szakreferense fülembe duruzsolta, hogy egy kerületi intézményben, (ahol évekkel ezelőtt én is dolgoztam), vezető váltás várható; az önkormányzatnál jelezte egy, eddig beosztottként dolgozó hölgy, hogy pályázni kíván az igazgatói állás betöltésére, de ez a jelölt - bár rendelkezik megfelelő szakmai múlttal,- mégsem felel meg az önkormányzat kifinomult ízlésének. A referens tájékoztatott arról is, hogy a belső pályázó jelölt személye eléggé megosztja az intézményben dolgozó testületet, - a saját munkatársait- ezért arra gondoltak az önkormányzatban, engem kérnek fel: legyek én ''külső'' pályázó.
Szóamiszó, nagyon megtisztelve éreztem magam, és belementem. Gondoltam megpróbálom; mi bajom lehet? Magasabb fizetés, nagyobb megbecsülés, elismerés.., na meg annyi éven át ültem az iskolapadban, talán eljött az ideje, hogy a beért gyümölcsöt leszüreteljem...
Anyaggyűjtés, informálódás, ismerkedés céljából felkerestem néhány alkalommal a szóban forgó intézményt. Örömmel tapasztaltam, hogy egy 6-8 fős csoport szinte ujjongva biztatott: támogatni fognak, pályázzak, mellettem állnak!!! Ez a fajta fogadtatás persze nagyon feldobott!
Természetesen akadtak olyanok, akik nem voltak kiváncsiak rá, ki lesz a jövőben a főnökük, közönyösen hagyták, hogy megtörténjenek a dolgok anélkül, hogy nekik döntést kelljen hozniuk bármiben is.
Ez nem dobott fel annyira.
Találkoztam olyan emberrel is - a jelenlegi helyettes vezetővel - aki nem nagyon igyekezett véka alá rejteni az utálatát; folyamatosan sugárzott belőle az üzenet felém: na itt aztán te nem leszel góré!!!
Ahogy megtudtam, ez az anyám korabeli asszony, - ki egy hatalmas szemüvegkeret mögül vetett rám szünet nélkül gonosz pillantásokat és folyton gesztikulált valamilyen csúnya ízületi betegség miatt eltorzult kezeivel, - nagy befolyással van a testület tagjaira.
Tulajdonképpen nem is a valós igazgató irányít, hanem ő. Annak ellenére, hogy - a jelenlegi igazgató elmondása szerint: ''már régen abszolut alkalmatlan a pálya betöltésére'', - bábként mozgat mindenkit, ráadásul az önkormányzatban, a gazdasági részlegen, valami magas pozícióban dolgozik a testvére.
Ohó! Ez nagy szó ám manapság egy önkormányzat által fenntartott intézményben!!!

Rengeteget dolgoztam, hogy a pályázatot a lehető legtökéletesebbre írjam, szakmailag megfelelő legyen.
Az én szakmámban a vezető-jelöltek a kinevezés előtt 3 fordulós megmérettetésen ''vívnak meg egymással''. Az első fordulóban a 20-30 oldalas pályázatot független szakértő bírálja el millió szempont alapján. Az eredményt írásban közölte az érintettekkel: eszerint az én irományom magasan verte a másik jelöltét!
Pörögni kezdtek az események.
A polgármester helyettes felhívott telefonon, gratulált, támogatásáról biztosított, és személyes találkozót kért.
Azt sem tudtam, hová legyek meglepetésemben és nagy boldogságtól...
''De ez csak az első forduló volt, nem kell elbízni magadat!'' - mondogattam magamban.
Nehéz volt azonban visszafogni az indulatokat, mert a családom, a munkahelyem nagyon szorítottak nekem, mindenki pozitívan reagált, biztosra vették, hogy hamarosan igazgatónő lesz belőlem...
Ezután a nagy-nagy vidámság után jött a hideg zuhany.
A pályáztatott intézmény dolgozói a 2. fordulóban MINDANNYIAN ( a jelenlegi igazgató kivételével ) kinyilatkoztatták, hogy nem kívánnak velem együtt dolgozni.
Nem értettem, hirtelen mi történhetett, hogy az addig mellettem állók és a közömbösek is beálltak abba a sorba, melyenek az élén a vezető helyettes állt, és a másik jelöltet támogatták.
De tiszteletben tartva a testület tagjainak akaratát, már terveztem, hogy visszalépek.
Egy igazgatónak az én pályámon 1-2-sok diplomás emberek munkáját kell hatékonyan összefogni, irányítani. Nem úgy van, mint pl. az építőiparban, hogy a felső vezetés a legképzettebb, a segédmunkás a kevésbé képzett, várja, hogy megmondják neki, mi a teendő és azt hogyan tegye..
Nem itt másról van szó: értelmes emberek munkáját kell hatékonyan megszervezni egy közös cél érdekében; mindenki pontosan tudja mi a dolga, de kell egy egyszemélyi felelős, aki kifelé képviseli az intézményt, a fejlesztéseket generálja, stb.
Ha a testület úgy véli, a másik erre alkalmasabb, hát legyen, válasszák meg őt igazgatójuknak!
Jött a telefon a polgármestertől és a referenstől, hogy ne őrüljek meg, nem léphetek vissza.
A vezetőhelyettes talán manipulálhatta a társaságot valahogyan, hiszen egységes döntést talán még soha, semmiben nem tudott ez a testület hozni, most fogtak össze először.
Hát engem ez aggasztott a legjoban..
Ellenem bezzeg összefogtak...
A polghely. kijelentette: ''Az önkormányzat - bár nem szokása , - most élni fog a vétó jogával, és az a nő nem lesz vezető. Szakmai alkalmatlanság, züllött életvitel, a gyerekemet sem bíznám rá!!! Vagy elfogadnak téged, vagy a szomszédos intézmény vezetése alá vonjuk ennek az intézménynek az irányítását is!''

Eljött a harmadik - egyben az utolsó - forduló, melynek során mindkét jelöltet az önkormányzat 7 tagú oktatási bizottsága hallgatja meg és veszi szemügyre. Ez a legkellemetlenebb rész, sima pofavizit!
Éjszakákat készültem, olvastam, mintha valamilyen vizsgára készülnék...
Nem szerettem volna lebőgni a finisben, hiszen annyian bíztak bennem, és drukkoltak nekem!
A nagy felkészülés feleslegesnek bizonyult; mindketten kb. 4 percet töltöttünk a Bizottság előtt, és beszélgettünk a nagy semmiről.
Azt azonban szomorúan láttam, hogy a pályáztatott intézmény helyettes vezetőjének öccse ott ül - mit ül?! terpeszkedik! - a kerek asztal mögött...
Miután ''nagyon kellemes benyomást tettem határozottságommal és kedves-kellemes modorommal'', szakmai kérdésektől mentesen lezárult a bizottsági ülés, kurtán-furcsán lezajlott a harmadik forduló.
Másnap reggel telefonon értesített a referens asszony, hogy a másik pályázó nyerte el az igazgató állást.
A polg.hely.-nek küldtem egy gyors e-mailt, hogy mégis mi történt, ez végleges döntés-e?
Ő udvariasan válaszolt: '' A harmadik forduló idején betegállományban voltam, de majd utána nézek a dolognak!''

Azóta nem beszéltünk.
Kicsit cserbenhagyottnak éreztem magam; mint akit feldobnak és elfelejtenek elkapni...
A hitegetésen kívül nem történt semmi.
Örülök, hogy végül nem én lettem az igazgató, mert augusztustól én is részesévé váltam volna ennek a hazug és zagyva színjátéknak.