Semmittevés

Nem képes beállni továbbra sem jól a belső órám, úgyhogy későn (korán?) feküdtem, és a következő napot újfent ellinkeltem, mert az előző napok éjszakázásai a munka miatt teljesen felőröltek, és akármennyire fájt is, pihennem kellett mindenképpen. Így csak lődörögtem a városban, beültem egy parkba pár órára, kajáltam egy étteremben, ilyesmi. Az étteremről annyit, hogy a neve "Beef Expert" (a beef marhahúst jelent). Bejött egy amerikai házaspár, és fintorogva vették tudomásul, hogy nem tudnak csirkét enni... Hogy milyen emberek vannak!?

Kowloon park

A higiéniáról.. olyan furcsa dolog ez. Egyik oldalról minden retkesnek tűnik, de tényleg minden, kivéve ami még nagyon új. Másrészről viszont mindenfelé látszik, hogy takarítanak, rendet csinálnak, ügyelnek. Az van igazából, hogy a párás éghajlattól meg a szmogtól mindenen fekete réteg képződik, illetve valahogy hiába takarítanak, kicsit olyan elnagyoltan teszik ezt. De az utcán nincs szemét, vagy alig, rengeteg a kuka, nem láttam szinte senkit kutyát sétáltatni, szerintem nem is tartanak, szóval nincs kutyapiszok, és majdnem mindenhol tilos dohányozni a parkokban, így még a cigicsikket sem dobálják szét.

Ugyanakkor fura szagok vannak, nevezhetjük akár büdösnek is, de ez azért így nem teljesen igaz. A különféle ételek, járművek, tisztítószerek, a tenger, a növényzet és persze maguk az emberek együtt egy olyan tarka illaterdőt produkálnak, ami annyira sajátosan jellemző a helyre, ami bevésődik az agyba hosszútávra, talán örökre, és ami egyszerűen attól különleges, hogy teljesen más, mint otthon.

Indiai vendéglátóim higiéniai szintje – gondoltam eleinte – egy kicsit alatta van az enyémnek, pedig én igazán nem vagyok egy tisztaság- vagy rendmániás, de két nap után kezdek ebbe is jobban belelátni, és ez sem annyira vészes, mint amilyennek elsőre látszik. Nagyon érdekes, hogy az életben állandóan ezt tapasztalom, hogy amint valamit alaposabban megismerek, kiderül, hogy a felületes szemlélés téves következtetésekre viszi az embert, még akár mondjuk egy útikönyvírót is.

Például hogy közös vizespalackokat használnak ivásra, és ezt nekem is felajánlották, hogy nem kell vizet vennem boltban, ihatok ebből a közösből én is nyugodtan (a csapvíz ugyanis nem iható). Tényleg nagyon kedvesek, de mivel láttam, hogy nem használnak poharat, én inkább nem éltem ezzel a lehetőséggel. Ma viszont rá kellett döbbennem, hogy én vagyok a gázos és nem ők, mert ám ők nem úgy isznak az üvegből, ahogy mi, hogy szopogatják az üveg száját, hanem csak a szájuk fölé emelik, és öntik belőle a vizet. Nem érnek hozzá az üveghez. (Szép lett volna, ha elfogadom első nap a vizet és amolyan magyar módra jól meghúzom a palackot... :-D )

A folyosó, itt szárítják a mosott lepedőket, ventilátorral rásegítve.

Itt pedig én dolgozom kényelmesen, nyugodtan, senki által nem zavartatva, miközben a legkülönfélébb népek jönnek-mennek el a mellettem. Csak ezen a folyosón 4 vagy 5 különböző szálló van.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!