Péntek, meló vége, hurrá, irány a barkácsbolt, zárvétel. Két héttel ezelőtt ugyanis betörtek az ÉN VÁRAMBA, hogy a rosseb egye meg, és elvitték hűséges társamat ([link]), aki fáradhatatlanul volt segítségemre minden gazok irtásában. Közel kétszáz róka, huss. Két hónap meló ára.
A betörés utáni ideiglenes zárási megoldást most már mindenképpen pótolni kell, a lakat mégsem egy időtálló megoldás. Egy biztonsági és egy patkózár lesz, köszönöm. Meló betervezve szombat délutánra. Előtte azonban el kell ugrani a nagymama gyümölcsösébe, ki kell húzi a villanydrótot, kiakasztani a táblákat áramütésveszélyről, meg vegyszeres kezelésről, hogy az alma a fán érjen meg. Persze a vezetékben nincs áram, és annyira még nem ment el az eszem, hogy saját magamat mérgezzem meg a szedés előtti permetezéssel. Szóval kamuzunk, talán elég lesz a puszta elrettentés, tavaly bejött, tavalyelőtt nem.
Idén, úgy látszik, már a próba se jön össze. Kinézek a gyümölcsösbe, már messziről látom, hogy a fiatal Golden fa üres, az ágak letördelve. Káromkodnék, de nem szoktam. A nyáron lába kelt a baracknak, egy hónapja szedik a szőlőt, ahogy érik, már nem tudnak igazán meghatni. Különben is, mit sírok, a krumplit nem vitték el, mert a szomszédé szebb volt. Én meg ezt tapasztalva, hamar beköltözötettem az enyémet kamrába.
Hátrébb érve látom, hogy a Starking alatt a fű letaposva, néhány széttaposott alma, az a fa is üres. Valamennyi Jonathán akad még a magasabb ágakon, a két nagyobb Golden felső ágain is van még mit keresni.
Látom már, hogy hol jöttek be a kertbe, a kerítés drótja elvágva, lenyomva. Követem a nyomokat, az útvonal a szokásos, a helyi rendőr széttárja a kezét, aztán megy vissza szüretelni. 20000 forintos érték alatt a törvény nem foglalkozik velem, van más dolga is. Az egy apró, elhanyagolható tény, hogy nekem nem 20000 forintomban van az, hogy egész évben ''ápoltam a kertem, hogy nőjjön a sok virág'', ahogy a Republic is zenélt róla.
Igaz, most jut eszembe, hogy a kaszát is ellopták, amivel rendben tartottam... Lásd fent.
Az se sokat számít, hogy ezen a télen nem lesz a pincémben méregmentes, vitamindús gyümölcs, amit a Nap érlelt meg, nem a hormonkezelés, meg a pirosító permetszer. Ennek okán februárban bosszúból egy hét táppénzre megyek.
Persze mehetnék magam igazságot tenni, de nem veretem agyon magam néhány mázsa almáért. Magamban szuronyos puskás, kakastollas csendőröket, akasztófát, László király törvényeit, napalmot vízionálok, de nem megyek vele sokra, inkább elővakarom a ládákat a sufniból, és összeszedem, ami maradt. Kicsit még zöld, kicsit még savanyú, de a miénk, mi? Legalább megvárták volna, míg megérik. A fűben akácrudakat találok, ezzel verték le a termést, hogy eladhassák léalmának. Dédapáim, nagyapáim jutnak eszembe, akik azt tartották, hogy ne sajnáld az útonjárótól, ha a fádról vesz magának gyümölcsöt, hogy felfrissítse magát, mert kétszeresen hálálja meg az, aki a többit adta. Jövőre igen jó termés lehetne ezen az alapon, főleg, ha a sok letört ág pótlására nem hajtanak ki újra a fák még az ősszel.
Szóval zárcsere elhalasztva, sürgősségi almaszedés okán, legalább megvan a program vasárnap délutánra. Sápítozó nagymama megnyugtat, alma kocsiba be, ablakot le, könyököt ki, kettesbe be... Irány a felvásárló, hátha tud mondani valamit. Tud is, amennyiben közli, hogy nem tud semmit. Hordják a népek az almát, de ő nem tudja azt megvizsgálni, hogy honnan. Kérdem: a cigányok is? (Úgy látszik, rasszista vagyok, dögöljek meg. De nem tudom a nevüket, ha tudnám, úgy kérdeztem volna. Politikai korrektség mindenek előtt.)
- Hát igen, ők is...
- Az újtelepiek?
(Most egy ügyvéd tiltakozna, hogy feltételezés, de arra vezettek a nyomok, én meg gyanakszom.)
- Azok.
- De hát azoknak egy huncut almafájuk sincsen! Ráálltak az almaszintézisre, vagy mi?
- Azt én nem tudom. Mi az a szintézis?
Itt szépen elköszöntem, elkönyveltem, hogy bottal üthetem az alma nyomát (erre mondjuk már reggel rájöttem), meg azt is elhatározom, hogy levágom az összes fát, aztán termelek a helyén rekettyét. (Később erről leteszek, mert sajnálnám a fákat.)
Vasárnap délután: fúrok, faragok, zár fel, zár le, jelöl, vés, próbál, örül.
Az ajtó lassan kezd egy páncélterem kapujára hajazni. Ülök a sok forgács mellett, almát rágcsálok és válogatom a kezemből a szálkákat. Mellettem a tegnapi almásládák. A maradék alma úgy tűnik, félénk típus, mert az új zárak dacára is aggódik. Meg tudom érteni.
Vigyázzatok, mert a gonosz odakint jár, bozótvágóval riogat és almacsutkával dobálózik.