Előszó
Mikor annak idején kiválasztottam a HAF-X házat, úgy voltam vele, hogy egy jó darabig ez marad. Nem is terveztem a cserét, egészen addig, míg össze nem futottam egy rég látott haverral, és szóba nem elegyedtünk. Bár nem vagyunk kockák, egy-két-három sör(...és alkoholisták sem:D) után csak szóba kerültek a számítógépek, hardverek. A házakhoz jutván egy olyan márkáról mesélt, amiről ugyan már halottam, de a házai nem tetszettek(a legtöbbjük túl egyszerűnek hatott a szememben), és mindennek a tetejében még szerintem kicsit drágák is, főleg a magyar viszonyokhoz mérve. Mindenesetre, hazaérvén felmentem a gyártó honlapjára,ahol szétnéztem egy kicsit, mivel annyira dicsérte saját házát(amit teszem hozzá, még nem láttam), hogy felkeltette az érdeklődésem.
Mivel irtózom a kicsi házaktól, a Mid-Tower kategória alá nem is mentem. Sorra nézegettem a képeket, olvastam az ismertetőket, leírásokat, de igazán egyik ház sem mozgatott meg. A Full Tower kategóriánál ugyanez volt a helyzet, egészen az utolsó 3 házig(mondanom se kell nem voltak épp aprópénzesek).
Az első jelöltem ő volt:
Elsőre okés volt, viszont amivel nem tudtam megbékélni, az egyrészt a felirat az oldalán(félreértés ne essék, semmi bajom az Atival(most már AMD-vel), de szerintem jobb lenne csak simán vörös színben). Másrészt a amióta megvan a HAF-X azóta nem szeretem a plexi oldallapot. Mivel a kábelek a házamban nincsenek harisnyázva, így nem ad olyan összhatást amire öröm nézni. Igaz ennek a típusnak létezik egy plexi-felirat nélküli változata, de az kék ledes, amitől meg hányok.
Ő volt a második jelöltem:
Ez a típus viszonylag újnak számít. A ház tulajdonképpen 3 részre/rekeszre van osztva. A felső rekeszben helyezkedik el a táp, és az optikai meghajtók. A középső rekeszben maga az alaplap, ami még az E-ATX lapokat is képes befogadni. Itt 1 ventilátor fúj kifelé hátul, kettő befelé elől. Végül alul vannak a lemezmeghajtóknak kialakított helyek(max 6db) ahol szintén 2 ventilátor van, egy befelé egy kifelé fúj. Valahogy így néz ki:
Ez több dolog miatt nem jött be. Először is, ez a felső tápos elrendezés nem jött be. Eleve jobbnak tarom ha a táp alul van, de itt nem értettem, hogy honnan fog a tápom egyáltalán friss levegőhöz jutni, mivel a felső rekeszbe nem volt ventilátor. A másik ami nem tetszett, hogy nagyon egybezsúfolták az 3,5"-ös meghajtókat. 14-es ventilátorok ide vagy oda, nem sok légmozgás lehet köztük. A harmadik az előlap volt. Én feleslegesnek tartom az ilyen kihajtható előlapokat, főleg, hogy az első ventilátorok sem jutnak olyan tisztán levegőhöz, mint anélkül, viszont ha meg leszerelném róla, akkor meg egyenesen ronda az a ház.
Végül jöjjön a 3., a "kiválasztott":
Ennek a háznak a felépítése majdnem teljesen azonos, az előzővel(lehet, hogy ez az elődje, ezt nem tudom), azzal a néhány különbséggel, ami miatt e mellett döntöttem. Az első fontos dolog volt, hogy nincs az előlapján "ajtó"(nem tudom, hogy pontosan mi a neve), a másik az alsó tápos kialakítás volt.
Miután biztos voltam a döntésemben, egy kisebb bajjal lettem gazdagabb. Nálunk csak egy helyen lehet beszerezni, kicsivel 100k feletti árral párosítva. Na mondom ez még nekem is túlzás, irány külföld, mármint képletesen. Végül sikerült egy lényegesen olcsóbb helyet találni, igaz egészen Wales-ig "el kellett menni érte". Hogy mennyit spóroltam vele? Majdnem 20.000Ft-ot(lássuk be, nem kevés). Igaz majdnem másfél hetet kellett rá várni(sőt, szerelés közben néha igencsak felbosszantott), de megérte...
Ebben a cikkben megpróbálom megmutatni azt, hogy mire számíthat az, aki beruházz ebbe a nem éppen olcsó házba, leírva minden előnyét/hátrányát(igen, ilyen is van), a cikkhez mellékelve saját gondolataimat.
Külső
A ház szépen bedobozolva érkezett meg hozzám. Leragasztva, pántolószalaggal átkötve. A hatalmas doboz meglepően könnyű volt, a HAF-X-hez képest. Hogy durva hasonlattal éljek, szinte egy kézzel lehetett volna dobálni(persze nem ez volt a tervem:)).
A házat a hungarocellen kívül egy kék fólia védi a sérülésektől.
Miután kicsomagoltam, szinte ledöbbentem. A teljes ház külső burkolata szál-csiszolt fém(ezt a későbbi képeken látni is lehet), minden egyes darabja. Sehol egy plexi, egy oldalsó ventilátor, sőt felső sincs. Egyetlen "törés" talán csak az előlap lyukacsos mivolta, de erre szükség van a mögötte található ventilátoroknak. Talán a bekapcsoló és a reset gomb műanyag, de ha az is, annyira jó minőségű, hogy simán fémnek is lehet hinni. Én nem tudtam megállapítani. Az előlap és a hátlap, nem leszerelhető, a vázhoz hozzá van szegecselve(azt nem tudom, hogy a többi LL háznál is így van e). Az első benyomás jó volt, a képeken, nem nézett ki ennyire komolyan. Gyorsan szét is kaptam a HAF-X-emet, és egymás mellé tettem őket. Kisebbnek tűnt a ház, ami később egy két dologban igaznak is bizonyult, viszont más szempontból meg nagyobb is, mint a CM háza, ami itt-ott beütött a szerelésnél(sajnos mindkét szempontból ez hátrány a HAF-X-el szemben).
A különbségek szemmel láthatóak. A Lian-Li(a továbbiakban: LL) magasabb, ugyanakkor rövidebb, mint a HAF-X. Míg más házaknál a 3,5"-os és az 5,25"-ös meghajtó helyek a ház elején helyezkednek el, addig a PC-X1000-nél ez nem így lett. A 3,5"-os helyek a ház belsejébe kerültek, kiszerelhető meghajtórekeszek formájában, valamint az 5,25"-ös helyekből is csupán 3 darab van felül, ebből egy az alapból 3,5"-os de nagyobbra is alakítható. Ennek a kialakításnak köszönheti az alig 40 centis hosszát.
Az előlapi panel a ház tetején található, egy kis ajtó mögött. Ugyan nincs semmilyen rugó, stabilan a helyén marad, könnyű kinyitni.
Papíron a két ház egyforma széles, ami elsőre a HAF-ra nézve(hála a sok műanyag idomnak) nem tűnik igaznak, pedig az. Persze van még hátul 2db kialakított, gumírozott nyílás a vízhűtéssel rendelkező tulajoknak.
Szellőzésben is eltér a két ház. Míg a CM 3 óriási(mind 23cm - elöl, felül, oldalt) és egy kisebb(14cm - hátul) ventilátorral "machinál"(), addig a LL háza 5 kisebbel(14cm - 3db elől, 2db hátul).
A legfontosabb különbség a ház hátulján leledzik. Ez egy kis háromállású kapcsoló, egy beépített ventilátorszabályzó.
Értelemszerűen alacsony, közepes, és maximális fordulatra állíthatók a rá kötött ventilátorok. Alacsony fordulaton szinte hangtalanok a gyárilag mellékelt légkavarók. Közepesen már megjön a hangjuk, de itt még inkább a szélzaj dominál. A maximális fordulatszám viszont csak mazochistáknak ajánlott. Itt már komoly motorzaj jelentkezik. Mivel a szabályzó egy "tartozék", megoldódott a hetek óta húzódó ventilátorszabályzós problémám, nem kell erre külön költenem, teljesen jól használható.
Számomra a két ház között külsőben orrhosszal nyert a Lian-Li. Hiába szép a CM zászlósa, egyenesen ormótlan bestiának tűnik a másik mellett. A taiwani házra nézve nem győztem vödröt hozni az összevissza csorgó nyálamnak:D.
Belső
Miután "kiszáradtam", leszedtem az oldalán, amit egy érdekes mechanizmus nyit. Mindkét oldallapot 1 kézzel oldható csavar fog, felül. Miután teljesen kitekerjük, meg kell húzni kifelé, mintha ki akarnánk venni. Persze ez nem lehetséges, mivel a csavarok egy sínhez vannak rögzítve, ami az oldallapokat a tetejüknél rögzíti. Mikor a csavart kihúzzuk, a sín kiold. Ezután az oldallap tetejét már ki lehet billenteni, majd az egész oldallapot kiemelni. Meg kell mondjam okosan ki van találva. Sőt azok akik üldözési mániában szenvednek, lakatot is tehetnek a csavar elé, így nem tudja majd senki észrevétlenül kilopni a cuccokat.(Bár azt nem tudom van e olyan elvetemült, aki képes rádobni egy lakatot.)
Az oldallapot levéve elénk tárult a ház belseje, annak minden újdonságával.
A belső tulajdonképpen három részre, vagy hogy a gyártó szavaival éljek "zónára" van felosztva. A legfelső "zónában" van a három 5,25"-ös meghajtóhely, amiből az egyik alkalmas mondjuk floppy-meghajtó, vagy egy kisebb szabályzó/kártyaolvasó fogadására. Az első háromrészes 3,5"-os meghajtórekesz ezek mögött helyezkedik el, végül leghátul van az első 14cm-es ventilátor, mely közvetlenül leszívja a meleget a rekeszbe beszerelt meghajtókról. Plusz pont a külső ventilátorrácsért.
A középső "zónába" szerelhető az alaplap, melyből akár az E-ATX méret is beépíthető. Van itt még 2db befújó ventilátor(porszűrősek), egy kifelé fújó is. A zóna alján van 2 kialakított hely 2,5"-os meghajtóknak.
Legvégül középtájékon van egy alumínium lemez, amit először merevítésnek gondoltam, de csak félig volt igazam. Nem a ház merevítésére szolgál, hanem a hosszabb VGA-kat a házhoz kapott kiegészítőkkel ki lehet támasztani.
A harmadik "zónába" szerelhető a tápegység(sajnálatos, hogy ez alatt nincs porszűrő), valamint itt található a második 3 részes meghajtórekesz, közvetlenül az ötödik ventilátor(befelé fúj) mögött. Szerencsére a meghajtókról lefújt meleg levegőnek van hol távozni, a táp fölött van egy erre kialakított rácsos rész.
Ezúttal nem szolgáltam hőmérséklet teszttel, mint a HAF-X esetében. Két napos használat után a hőmérsékletek majdnem ugyanazok, mint a régi házammal, úgy hogy a LL beépített szabályzóját használom alacsony fordulatra állítva. Egyszer megnéztem közepesen és max. fordulaton is, de alig lett jobb 2-3 fokkal, 3 is inkább max-on volt mérhető. Azt hiszem elértem ennek a konfigurációnak a hűtési határait(legalábbis léggel).
Megszokott módon a házon belül van a kiegészítőkkel teli dobozka.
Annak idején eléggé ledöbbentem a HAF-X-hez adott kiegészítők mennyiségét látván, de most azt kell mondjam a LL mellett elbújhat, megint. Nem csak mennyiségben, de praktikusságban is győztek az ázsiaiak. Kezdem is sorban mit kapunk még a házhoz, ha megvesszük:
- Leírás a házhoz, valamint egy ajánló a Lian-Li házakhoz kapható kiegészítőkről, árak nélkül. Itt is megmaradt a minimalista hozzáállás(1-1 lap az egész), bár személy szerint jobban örültem volna egy lapozgatható kis könyvnek, mint a HAF-X esetében.
- VGA-kártyához kis műanyag támasztók
- Egy rahedli csavar, gumialátét a 2,5"-os meghajtókhoz
- 2db fekete színű sata-kábel. Pontosan nem mértem meg, de úgy 60cm hosszú lehet.
- 4 és 8 pines hosszabbítókábel a processzorhoz. Érdekes módon csak a 8 pines van harisnyázva.
- És végül egy kis műanyag dobozka, amibe a csavarokat tarthatjuk. Le a kalappal a gyártó előtt, mert ez mindenkinek jól jön.
Szerelés I. / A praktikusság jegyében...
Ez az a rész általában ahol a jól kinéző házak legtöbbje elvérzik. Hiába a csinos külső, ha a belső kialakításánál elvérzik a kiszemelt ház, és sajnos ez legtöbbször utólag derül ki. Jelentem ez sem tökéletes ház. Sok helyen ezt a házat úgy hirdetik, hogy teljesen csavarhúzómentesen lehet szerelni, jó a szellőzése, a kábelvezetési lehetőségei. Na ez személyes tapasztalatból kiindulva 97%-ban igaz. Van egy két olyan hely a házban(pl. ha az előlapi ventilátorok porszűrőit akarja kicserélni), ahol egy nagyobb kezű ember biztos hogy csavarhúzóhoz fog nyúlni, mivel nem fér oda ujjal a kézzel oldható csavarhoz. Valamint van egy része amihez biztosan csavarhúzó kell, mivel nem kézzel oldható csavarral lesz dolgunk(konkrétan az optikai meghajtó beszereléséhez). No de haladjunk sorjában...
Szerencsére a ház kivehető alaplapi tálcával rendelkezik. Sosem volt még ilyen házzal dolgom, így először tapasztaltam meg azt milyen is, amikor könnyedén "átdobom" az alaplapot egyik házból a másikba, és nem akad fel a kezem mindenbe.
A tálcát 2 csavar fogja hátul(pirossal jelölve). Miután ezt kitekerjük, a tálcát a ház eleje felé kell húzni és már kinn is van.
Itt jön a következő meglepi, kézzel oldható alaplapi csavarok(hat rövid és 3 hosszú a nehezen elérhető helyekre - mint egy fogkefe reklám, nem?:D)
Alig tellett 5 percbe és már bent is pihent az alaplap a házba.
Gondoltam meglesem az előlapi ventilátorokat. A kiszerelés egyszerű. A felső 2 befújó ventilátor egyben jön ki, míg a legalsó(mivel az külön "zónában" van) magában szerelhető. A felső kettőt mindkét oldalon 2db kézzel oldható csavar fogja, az alsót 1-1db. Na itt már nem fér el egy nagyobb kéz. A csavarok közel esnek a ventilátorokhoz, még én is megküszködtem velük, pedig a kezem átlagos(azért a lányok szeretik:P).
Mikor mind a négyet kitekerjük egyben kivehető a két porszűrővel rendelkező ventilátor. Tulajdonképpen a légkavarók egy fémkeretre vannak ráhelyezve. A porszűrők külön-külön levehetők, csak egyszerűen ki kell őket pattintani, majd jöhet a tisztítás/mosás.
Jöjjön a merevlemezek beszerelése, ami megint csak egyszerű művelet. A döntés rajtunk áll, hogy az alsó vagy a felső rekeszt használjuk. Én úgy akartam, hogy egyet felülre, egyet alulra, de ez lehetetlen volt(később kiderül miért). A rekeszek könnyen kiszerelhetők. Csak egy csavart kell kilazítani, majd egy 4 csavarból álló sínen meghúzva már ki is emelhető.
A rekeszek már tartalmazzák a gumi rezgéscsillapítókat, ezeket nem kell külön beszerelni. Közéjük kell csúsztatni a winchestert, és a kapott lapos csavarokkal rögzíteni, majd a rekeszt visszaszerelni.
Jöhet a tápegység. Ez sem egy nehéz mulatság. A házra szerelve kapunk egy fém keretet, amit 4 db kézzel oldható csavar fog.
Ezt rá kell csavarozni a tápra(hagyományos csavarokkal), majd a keretnél fogva becsavarozni a házba a kézzel oldható csavarokkal. A táp egy rezgéscsillapításra kialakított sínre fekszik fel.
A 2,5"-os meghajtó még egyszerűbb. A kiegészítők között találunk gumigyűrűket. Ezzel a csavarral odafogatjuk a gyűrűket a 2,5"os meghajtóhoz, majd a kialakított helyre egyszerűen betoljuk.
Jöhet a VGA. Itt is hatalmasat alkotott a gyártó. Nem is igazán tudom a nyitómechanikát megnevezni, de nagyon egyszerű, de ugyanakkor atom-stabil. Csupán ki kell nyitni, mint egy reteszt, VGA be retesz visszazár. Vigyázzunk, mert a retesz a felénél hajlamos megszorulni, de abban az állapotában nem fér be a VGA. Teljesen nyissuk ki, ha kell erőltessük, nem fog eltörni. Mellékeltem mindhárom állapotról képet(zárt, félig nyitott - itt szorul meg, nyitott).
Szerelés II. / ...és a tervezői hülyeségek
Jöjjön az optikai meghajtók beszerelése. Itt ütköztem először problémába, amit, szeretnék megosztani, mert sajnos a leírás annyira nem részletes. A leírást és a házat felváltva vizsgálva, kemény fél óra volt, mire rájöttem a mikéntjére. Sajnos ez már nem annyira praktikus.
Ahhoz, hogy legfelülre beszereljünk mondjuk egy DVD írót, először ki kel csavaroznunk a legalsó 5,25"-os rekesszé alakítható 3,5" helyet. (Már ezt nem értettem. Ha én felülre akarok szerelni akkor miért kényszerítenek rá arra, hogy alul kezdjek bontani???) Ezt mindkét oldalon 2 kézzel oldható csavar fogta. Ha ezeket meglazítjuk akkor a rekesz, a hozzá tartozó előlappal hátratolható. Azonban a DVD beszereléséhez teljesen hátra kell tolnunk a legalsó rekeszt, ehhez azonban teljesen ki kell vennünk a csavarokat(Ez már egy WTF fejet kiváltott belőlem).
Ekkor kell igazán egy kis, lehetőleg mágneses fejű csavarhúzó(saját hibámból és nem rendelkezem ilyennel), és ki kell csavaroznunk a felső előlapokat, mindkét oldalon, majd csúsztassuk őket lejjebb(csak később jöttem rá, hogy ki is vehetjük a felső kettő takarót, de csak az egyik oldalon - az alaplapi tálca felől - és csak a legalsó rekesz szintjében).
Nyíllal jelöltem felső takarók csavarjait. Hihetetlenül beleolvadnak a fekete festésbe.
Itt jól látszik a beljebb tolt alsó rekesz, és az előtte lévő letolt takarólemez.
Ha a kívánt helyre beszereltük az optikai meghatót, akkor kétféleképpen dönthetünk. Vagy bámuljuk a meghajtó elejét, vagy beljebb tolva rögzítjük és visszacsavarozzuk elé a takarólemezt. Ha az utóbbi mellett döntünk és odafigyelünk jól járunk. A takarólemez valójában egy rugós ajtó, és egy műanyag gomb, amit ha a meghajtó elé pontosan beállítunk annak nyitásánál az ajtót lelöki, zárásnál a rugó visszahúzza(fontos a pontosság, mert ellenkező esetben zárásnál a meghajtó tálcája megakadhat a takaróelembe). Cserébe a meghajtó előlapja nem töri meg a ház letisztult elejét, mivel alapállapotban ott lesz a gyári takarólemez.
Sajnos itt nem fejeződtek be a problémák. Elkezdtem lassan rákötögetni a tápegység kábeleit a részegységekre. Mint mondottam korábban úgy terveztem, hogy egy vinyó felülre, egy alulra, az SSD-m meg középre. Én egy Enermax Modu 82+ 525W -os táppal rendelkezem, de nem hittem volna hogy ilyenbe fogok belefutni. Jó hosszú kábelekkel rendelkezik ez a táp, de sehogy sem ér el a legfelső merevlemezrekeszig. Sőt ha a DVD írómat nem az alsó 5,25" rekeszbe teszem ahhoz sem ér el. Sajnos a kábelvezetés ennél a háznál sem tökéletes, mintha a tervező azt hitte volna, hogy aki ilyen házat vesz az biztos kW-os táppal rendelkezik(azoknak biztos elég hosszú kábelei vannak). Tudom vannak hosszabbító/toldó kábelek, de jelentem ezekkel nem készültem, és gondolom senki sem készül aki házat vásárol.
Itt még mindig a táp bekötésén agyaltam, kb 1,5 órája, a tervező felmenőit emlegetve...
Ha már a kábelvezetést megemlítettem...
A pirossal jelölt kis nyílások sajnos ATX-es lap esetében nagyon fenn vannak, míg E-ATX lap esetén szerintem el is tűnnek. Nekem ATX-es lapom van, de a tápkábelek csatlakozói nem férnek át rajta, mivel a lapom majdnem a felét elfedi. Nem hiszem hogy ezt nem próbálta ki senki, amikor tesztelték.
A harmadik bajom már nem a tervezők hibája, bár aki akarja rájuk foghatja. Sajnos(na nem mintha szükségem lenne rá) a VGA-tartó kis merevítőt nem tudtam a beköltözés után beszerelni, mivel a Mugen 2-m előtt nem fért el. Akinek magas a processzorhűtője az elfelejtheti a középső merevítőt.
Az utolsó bajnak az alaplap mögötti szűk helyet említeném. Ha véletlen egy vastagabb kábel, esetleg egy csatlakozó a tálca és a hátlap között ragad, akkor sajnos az el fogja tartani a hátlapot, és ki fog púposodni. Nem hiszem, hogy ha kicsivel szélesebb lenne a ház(mondjuk 0,5-1cm-el), annyival rondább lenne, de elkélne egy kicsivel több hely. így sajnos nem lehet egy csomó kábelt elrejteni. Mivel ez egy zárt ház annyira nem zavar, senki sem látja, de a szellőzésbe már beleszólhat.
A végére igaz hogy megszenvedtem mire elért mindenhova "a Záram", de sikerült.
Összegezve...
...mit is írhatnék, ha már elolvastad gondolom levontad a következtetésed. Azért én is leírom a véleményem.
Ebben a kategóriában, a Lian-Li maradandót alkotott. A ház külseje egyedülálló, számomra nincs hozzá fogható. Rengeteg olyan dologgal büszkélkedik ami megkönnyíti a szerelést(oldallapok nyitómechanikája, kiszerelhető alaplap, meghajtórekeszek), de sok olyan tulajdonsága van, ami egyúttal meg is nehezíti(kábelvezethetőség/kábelek elrejtése, 5,25"-os meghajtók beszerelése). Sajnos negatívumként simán felhozható az ára is. Nálunk kicsivel több mint 100k-ba kerül és csak egy helyen kapható(én nem találtam többet). Szerencsére külföldöl olcsóbban hozzá lehet jutni, de még így is drága hiába nézzük a hozzá kapott kiegészítőket, a minőséget, az ingyen ventilátorszabályzót. Bizonyára, ha a külföldi fizetéseket nézi az ember, akkor már nem annyira borsos az ár, de én nem külföldön élek. Viszont az érzés, amikor ránézek kárpótol. Tudom, hogy minőségbe fektettem a spórolt pénzem, és sokáig nem tud ennél jobbat ajánlani nekem senki, még az általam is nagyra tartott Cooler Master sem. Nekem megérte!
Az esetleges hibákért előre is elnézést kérek, nem szándékosan tettem/írtam. Remélem nem untattam senkit sem, ebben a kicsit hosszúra nyílt írásomban!
+1: A burkolat vonzza az ujjlenyomatokat, és minden apró szösz meglátszik rajta. Nekem ez negatívum, mivel rászoktatott a takarításra:D.
Köszönöm hogy elolvastad!
Tisztelettel:
Nordic