Gyerek koromban vándorcirkusszal jártuk az országot. Hogy mikor? Ó, hát nagyon régen. Akkor még úgy hívtak minket: a komédiások.
Számomra szép korszak volt. "Rideg tartásban" voltam, enyém volt a világ. Reggeltől estig együtt hancúroztam a helybéli gyerekekkel. Hamar megtanultam a tájnyelvet, gyorsan beilleszkedtem. Talán ennek köszönhető, hogy ma is nagyon gyorsan tudok bárkivel kapcsolatot létesíteni.
Megjegyzem a sok csavargás ellenére iskoláimat szinte kitűnő osztályzattal végeztem.

Az én dolgom volt a tej beszerzése. Jártam házról házra, és kérdezgettem, van-e tehenük. Szinte mindenhol volt.
Aztán akadt egy falu, ahol nemleges válaszokat kaptam. A sokadik portán mondta a néni, hogy nincsen, de én megláttam, hogy hátul az udvarban lustálkodik egy tarka. Mondom néki ottan van e, a néni meg legyintett: nem tehén a', hanem kecske. Másnap hamarabb kaptam tejet, nem kellett körbejárnom a portákat. Kecskét kérdeztem, az meg volt.

Szóval mondtam, hogy egy, vagy két liter tejet kérek, aztán behívtak az udvarba, esetleg az istállóba. Már nem emlékszem hány óra lehetett, de általában egy időben fejtek. Hallgattam, ahogy zubog a sajtárba a tej, éreztem édeskés illatát. Fejés végeztével felállt a néni, felemelte a szoknyáját, az alsó szoknyáját ráborította egy vödörre, és azon keresztül öntötte át a tejet. Akkoriban így szűrték. Aki ezt gusztustalannak tartja, azoknak üzenem, hogy szívesebben innék olyan tejet, amilyent akkor, mint a mai dobozost.
A kannámat mindig tele mérték, nem cicóztak, hogy pont egy liter legyen. És van egy dolog, amit soha nem fogok elfeledni. A legtöbb esetben én is kaptam egy bögrével, és nem számolták fel pluszban. Aki nem ivott még frissen fejt tejet, az nem sejtheti, milyen felséges azt az illatos, frissen habzó, meleg tejet szürcsölni. Szinte harapni lehet.

Kis kitérő.
Úgy gondoltam, hogy én is fejnék, ha megengedik. Akkor büszkélkedhetek, hogy az én általam fejt tejet issza még szeretett édesanyám is.
Nos, az egyik faluban végigmért a mamóka, aztán fejét csóválva mondta: no fejjé lelkem.
Azt tudtam jól, hogy a tehén előre rúg, és a farkával csapkod, hogy kergesse a legyeket. Ó, ez nekem nem probléma, kurázsi van bennem bőven, eszem meg annyi, mint a tenger. Rugdalhatsz tehénke, csapkodhatsz, kifogok rajtad. A mamóka igencsak csodálkozott, hogy honnan közelítem meg a tehenet, de nem törte meg lelkesedésem. Inkább mosolygott. Ezt én bátorításnak véltem, és a fara felől bújtam a jószághoz, így rúghatott előre nyugodtan, a farka csapkodása pedig nem érinthetett, mert alatta voltam. Vigyorogva kezdtem húzgálni tőgye bimbóit, nem is eredménytelenül. Jött a tejecske, aztán egy jó kis meglepi. Kitaláltad? Igen, letojt a tehén. Folyt a fejemen a híg trágya, a mamóka foghíjait mutogatva nevetett, csak nevetett, még a térdét is csapkodta. Aztán vitt a kúthoz, és lecsutakolt becsülettel.
Nyertem egy tapasztalatot, egy korai fürdetést, és három forintot, amely a tej ára lett volna. Ingyen volt a tej, három forintot megért a mamókának egy jó mulatság.

Nagyon eltértem, miért nem szólsz? Hadd jöjjön a csipke.

Egy falucskába este érkeztünk, és bár az engedély megvolt, aznap nem volt előadás. Két okból. Csak egy előadást tarthattunk, utána pedig kotródni kellett onnan. Vacillált a társulat vezetése, és úgy döntött, hogy letáborozunk a kijelölt libalegelő szélén, másnap a szükséges előkészületek, délután előadás, rekvizitum bontás. Ott alszunk, aztán korán megyünk tovább egy közeli faluba, ahol már több napig maradhatunk.
Reggel indultam tejet szerezni, a felnőttek pedig nekiveselkedtek a trapéz felállításának, és a kötél kifeszítésének, melyen táncikálni fog Truncika. Ha valaki nem tudná, a trapéz olyan, mint a hinta, fémből van, azon egyensúlyoz a légtornász. Truncika pedig kötéltáncos volt, és a falusiak dülledt szemmel gusztálgatták.

Jöttek a helybéliek, vásárolták a jegyeket szépen. Az összes nem fogyott el, kicsinyke falu volt. Én közben rohangásztam a helyi gyerekekkel, játszottuk mindazt, amire lehetőség nyílt.

Eljött az idő, a tűznyelő-bohóc-bűvész lelkesítő dallamokat csikart ki a trombitából azt jelezve, hogy hamarosan kezdődik a csoda. Középen a rekvizítum, kört alkotva pedig a székek várták a közönséget. Sátor nem kellett, az idő szép volt, előadás után úgyis bontani kellene. Egy kis fedett alagút törte meg széksort, az volt a művészek bejárója.

Traraaa, egyszemélyes zenekar kezdi, aztán elhallgat, hogy a porondmester kedvére ordibálhasson. A soron következő komédiás pedig az alagútban vár, hogy széles mosollyal beléphessen a manézsba, és előadhassa tudományát.

Unásig ismerős volt már az egész, így a közönséget lestem. Megakadt a szemem egy kislányon. Korban pont hozzám illő, szép, a ruhája csupa fodor, úgy nézett ki, mint egy rózsaszín habostorta. Jobbján üres volt a szék, és én nem haboztam.
Tudtam, hogy félnapi izzadt rohangálás a porban nem tesz jót ápoltságomnak, hosszú hajam fésületlen, ráadásul egy szál klottgatyában vagyok. Lélek szakadva rohantam a lakókocsihoz. Mikor benyitottam, siettemben levertem a lavort is, de nem érdekelt. Egy fiók mélyéről előkotorásztam anyám hófehér csipkekesztyűjét. Felrángattam gyorsan, és száguldottam vissza.
Szerencsém volt, a kislány melletti szék még üres volt. Gyorsan leültem. Zihálásom igyekeztem palástolni, miközben figyelem felkeltőként kezeim a combjaimra tettem. Hogy a helyzet tökéletes formát öltsön, épp anyámék voltak soron. Nevelő apám kétlábú széken egyensúlyozott a trapézon, anyám pedig diadalmasan ült a nyakában. Még büszkébb lettem. Kezeimet kissé feljebb emeltem, de talán enélkül is észrevette volna a közelben ülő közönség jólöltözöttségem. Páran megnéztek, és elkezdtek nevetni. Ha már így méltányolták kinézetem, kezeim feljebb emeltem, hogy láthassa mindenki, én nem akárki vagyok. A nevetés hamarosan eluralkodott a nézőtéren, és mindenki nagyszerűségemet bámulta. Büszkén néztem a habostortára. Ő pirult, de nagyon, az én szívem pedig repesett a boldogságtól, hiszen meghódítottam. A nevetés már hangorkánná fokozódott, mindenki rám mutogatott, és a hasát fogta. Hogy betetézzem a hatást, és a mögöttem ülők is láthassák jólöltözöttségem, kezeimet a magasba emeltem. Meg is lett a hatása. Már az egész közönség nevetett tiszta szívvel, én pedig széles vigyorral nyugtáztam azt, hogy értékelik igyekezetemet.
Az előadás abba is maradt, anyámék szüneteltették mutatványukat.

Abban a percben világossá vált, mit kezdek a jövőmmel. Jól felnövök, süttetek édesanyámmal hamubasült pogácsát, elköszönök tőle és nevelő apámtól, aztán itt fogok élni, elveszem a habostortát feleségül, lesznek gyerekeink, a lányok fodros ruhában fognak járni, a fiúk pedig klottgatyában csipkekesztyűvel. Öltözni tudni kell, nem vallhatnak szégyent.

A porondmester törte meg a varázst. Nyakon ragadott, nem volt más választásom, mentem vele. A porond szélére mentünk, oda, ahol ki-be járnak a komédiások, vagyis az alagúthoz. Megfordultunk, a porondmester lenyomta a fejem, így meghajoltam, velem ő is. Tapsoltak a nézők, még két hajlás, kimentünk, mert a porondmester úgy akarta. A taps erősödött, így vissza is tuszkolt, újabb hajlongások, megint kimentünk. Vastaps dörgött, megint be, aztán ki. Életem legnagyobb sikere volt.

Az előadás folytatódott, én pedig a porondmester parancsára krumplit pucoltam a lakókocsiban, hogy segítsek anyámnak. Meg is jött szerepe lejártával, nevelő apámmal egyetemben. Mit mondjak, nem voltak szomorúak. Elmeséltették velem, hogy mi történt egyáltalán, közben anyám levagdalta a krumplikról a héjdarabkákat, amelyeket én rajtuk hagytam.

Másnap korán indultunk tovább. Fájó szívvel, mégis örömmel néztem az ébredező falut. Ha jól felnövök, itt fogok lakni. Na, ennél a háznál fogok majd tejet venni, ennek a háznak a kertjéből fogok almát lopni, és így tovább.

Más falvakban is szerettem volna hódítani, ám a csipkekesztyű eltünt. Nevelő apám szerint valami cica vitte el.

Közel ötven éves történet. A habostortának meg üzenem, sajnos más utat jelölt ki nekem a sors. Úgyis rosszul járt volna velem, unalmas fráter vagyok. Nagyon remélem, hogy boldogan él választottjával.

Magánügy. Köszönöm, hogy elolvastad. Fogalmad sincs, milyen jó volt emlékezni.