Hirdetés

Cooler Master Silencio 550 ház + GX550 bronz táp, bemutató egy user szemszögéből

Miről is lesz szó?

Ezt az írást nem tesztnek szánom. Tehát nem lesznek benne tömény számadatok, nem foglak benneteket összehasonlító táblázatokkal bombázni. A gyári adatokat megtaláljátok a gyári linken, ami megtalálható az írásban. Csupán arról szól, hogy addig a rövid ideig, amíg a tulajdonomban voltak ezek a hardverek, mit tapasztaltam, milyennek találtam őket. Részletesebb tesztet akartam írni, de az utóbbi időben a hardverek elég gyakran cserélődnek nálam, így mire elkészítettem volna - mert a szándék megvolt - már le is cseréltem őket. Így csak egy bemutató lett belőle, felhasználva az akkor elkészített képeket. Szigorúan szubjektív lesz, az én szempontjaim, az én értékrendem alapján. De remélem, hogy azért elég informatív ahhoz, hogy ha valaki ezen eszközök megvételén gondolkodik, akkor valami képet kapjon róluk, és segítse a döntésben.

Akkor belevágok.
Mondtam ezt akkor is, amikor megvettem ezen írásom tárgyát képező hardvereket. Cooler Master házam már volt pár évvel ezelőtt, még az Elite 335. Az akkori konfigomhoz megfelelt (?), használtam vagy 2 évig nagy megelégedéssel, több konfigot is kiszolgált. Bár itt már éreztem, hogy talán kinőttem a házat.

Ezután volt 1-2 házam, így jutottam el oda, hogy megláttam a Hardveraprón egy hirdetést, melyben egy Cooler Master Silencio 550-es házat hirdettek a GX550 80 plus bronz minősítésű táppal. Így szettben nagyon olcsón hozzájutottam.Zsír új volt, "0 km.-es".

Több helyen is forgalmazták ekkortájt szettben 31-33 000 forintért! Nincs miről beszélni, szerintem ez így bestbuy volt. Ha külön kellett volna megvenni ezekben a boltokban akkortájt kb. 45 000 Ft lett volna a számla végösszege, vagy még magasabb. Az utolsó ára, amin az ED-nál forgalmazták még 2 hete 30400 Ft volt.
Mit kaptam a pénzemért?

Egy minőségi házat. Ez igaz a kidolgozásra, és a ház által nyújtott „szolgáltatásokra” is.
Egy bronz minősítésű tápot.
Cserében annyi kompromisszumot kellett kötni, hogy a tápnak nem volt külön doboza, hanem mondhatni OEM volt. A házba volt beszerelve.

Továbbá a garancia az értékesítést végző üzlet álláspontja szerint csak a két termék együttes leadásával érvényesíthető. Tehát, ha a tápegység elromlik, akkor garanciális ügyintézés során a házat is vissza kell küldeni az üzletnek. Ezt azzal magyarázták, hogy a két hardver egy cikkszámon, egy termékként lett értékesítve, így ha esetleg cserélik, akkor együtt cserélik – kezelik a két hardvert.

Illetve, míg a tápra 5 év garancia van, ha külön vettem volna meg, addig így csak 3 év szerepelt a garipapíron. Erre rákérdeztem a PH Cooler Master topicban aktívan tevékenykedő, a közösség munkáját segítő – ott csak „CM Hungary” néven szereplő fórumtárstól. Ő megnyugtatott, hogy az 5 év gyári garancia érvényesíttethető Magyarországon is. Ehhez, ha szükséges, minden segítséget meg fog adni!

No comment. Ilyen hozzáállásra van szükség. Illetve lenne más gyártók, és azok hazai képviselői részéről. Is.

A ház

Ez a Silencio sorozat tagja, a pontos neve: Silencio 550, már a frissített verzió. Kapható fehér színben is. Ez többek között abban különbözik az első sorozattól, hogy az előlapi USB3-as csatit nem kellett kivezetni a ház hátulján, és az alaplapi USB3-as csatiba dugni, hanem már közvetlenül az alaplap 19 pines csatijára lehetett csatlakoztatni. Elegánsabb megoldás.

A házat gondosan becsomagolva kaptam meg, a táp a helyére már be volt szerelve. Egy külön dobozban kaptam meg a szerelési anyagokat. Csavarok tömkelegét, kábelkötegelőt, alaplapi hangszórót, beépítő kereteket, illetve egy tálcát amire az SSD-t lehet szerelni. Továbbá egy tápkábel is mellékelve volt a csomagban.

A ház 2 db, 12 cm-es ventivel volt előszerelve a szokásos helyekre beépítve. Egyik a ház elejében dolgozott. friss levegőhöz juttatva a rendszert, a másik a ház végében, a CPU hűtő mögött tevékenykedett, szívta ki az „elhasznált”, meleg levegőt.

Az első benyomásom a házról az, hogy nagyon minőségi kidolgozás jellemzi. Minőségi festés, még a ház belsejében is - nemcsak úgy „ráködölve”. Megmosolyognak, amikor a ház belsejével, annak esztétikus megjelenésével foglalkozok. Annak ellenére, hogy zárt oldallapos házaim voltak eddig, de maga a tudat, hogy csak össze van csapva a ház belseje, zavar. Az lemez élei szépen el voltak dolgozva. Könnyű szerelhetőség jellemzi.

Az oldallapokon, illetve az előlapon vastag hangszigetelő anyag van, ami megadja az oldallapok súlyát.

A ház összeszerelését azzal kezdtem, hogy… szétszedtem teljesen.
Kiszereltem belőle a nagyobbik HDD keretet, nem volt rá szükségem, és úgy gondoltam, hogy a videókártyák is akadálytalanul jutnak így friss levegőhöz az első ventik jóvoltából.

Kiszereltem a tápot is, mivel az összeszerelés közben kimaradtak rezgéscsillapító alátétek. A tartozék csomag tartalmát képezte az a szilikonos (a képeken 2 darab L alakú) gumis alátét, melyet a ház belső részéhez kellett ragasztani. A tápot ezután csavaroztam be, vagyis a ház nem érintkezett közvetlenül a táppal. A táp alja pedig 4 darab kis gumi párnácskán feküdt fel. Okos megoldások.

Az alaplapi tálca mögött majd 2 centis hely áll rendelkezésre, van hol elrejtsük a kábeleket. Így elkerülhető a bábeli – kábeli zűrzavar. Ezt segítik a kábelek elvezetésére szolgáló kivágások, furatok. Igaz ezekről a furatokról hiányzik a drágább modelleknél megszokott gumi kábelátvezető.

Én beszereltem egy 3. ventit is. Így minden ventihely beépítésre került. A ház orrában 2 venti tolta be a friss levegőt, míg a ház végében a harmadik szívta ki a meleget. Első körben a gyári két venti mellé egy szintén 12 cm-es Coolink Swif2-es került – a csend jegyében. Később a 2 gyári venti lecseréltem 2 db szintén Swif2-esre. Legalább a színűk passzolt a táp feliratához. Kellően rikító lett. :D Nekem személy szerint tetszett a ventik harsány színe és a ház mélyfekete színe közti kontraszt.

Egy Intel rendszer került beszerelésre, egy MSI Z77A 45G + i5 3570K finoman húzva. Később ezt váltotta egy ASRock H87 Performance Fatal1ty + i5 4670 duó. A kép megjelenítésről akkor egy Sapphire HD7870-es gondoskodott. Később amíg nálam volt a ház megfordult benne egy MSI R9 270X is, illetve egy Crossfire is kipróbálásra került. Az MSI mellé beszereltem egy Asus 7870-es karit is.
Vígan elvoltak.

A ház gyári specifikációja szerint „csak” 153 mm magas CPU hűtő fér el benne, de a 158 mm magas Be Quiet! Shadow Rock Pro SR1-es hűtőm gond nélkül elfért.
A táp előtt és a ház elejében is könnyen kiszerelhető, és tisztítható porszűrők találhatóak.
A beszerelés során semmi nehézségbe nem ütköztem, minden úgy ment, ahogy elő van írva.
Üresen is nehéz volt a ház, berendezve meg aztán pláne.

A táp

Ez a Cooler Master tápegység GX sorozatában található. GX550-es. Fontos megjegyezni, hogy ennek a tápnak létezik E3 és D3 típusszám végződésű variánsa, de a tápos topic ajánlása szerint a D3-as végződésű az ajánlott. Minőségibb Enhance belsővel van szerelve. Ez ilyen volt, vagyis a D3-as. Valszeg már nem is forgalmazzák az E3-ast, legfeljebb a használt alkatrészeknél tűnik fel. A D3-as sorozat a 80+bronz minősítésű. Az E3 nem, az "csak" 80 plus-os.

A tápon visszaköszönt a ház minőségi festése. A rikító felirat ízlés kérdése. Így szimplán, ha választani lehetne nem biztos, hogy ezzel a színnel kérném, de mint említettem, a ventik színével összhangban, már tetszett. A táp rendelkezik a szükséges védelmekkel.
Minden kábel – melyek fix bekötésűek –harisnyázottak. Kellően hosszúak, a házban vígan el lehetett őket vezetni a tetszőleges helyre, nem kellett trükközni vele.

Az 550W-os táp gamer gépekbe tökéletes, az egyben hagyott 44A leadására képes 12 V-os ág, illetve a 2 db 6+2 pines PCI-e VGA csati miatt is. Így az éhesebb felső-középkategóriás videókártyákhoz is ajánlható a bronz minősítéssel rendelkező táp.

Komoly méréseket nem tudtam eszközölni megfelelő műszerek hiányában, illetve mint a bemutató jellegéből is kitűnik, csak, mint egy felhasználó írom le a tapasztalataimat.
Azért mégis kiméregettem a feszültség értékeket.
Mérésre egy Kaito BM8320 műszert használtam. Nem egy csoda eszköz, de az Aida és más szoftveres mérésnél talán pontosabb.

Mind a négy mérésnél lefuttattam egy teljes LinX teszt programot (5.30 perc ). Minimum és maximum érték mellett leírom az alap feszültség értéket. A min. és a max. értékek között nem nagyon "ugrált" a feszültség érték, hanem néha lépett 0,01-0,02 -t. Ez lazán benne van az ATX szabvány tűréshatárában.

Az első számok a műszerrel mért, a táp alapállapotban leadott feszültség értékei, míg a másik két szám a teszt során kapott minimum és maximum értékek.

Az együttélés során szerzett tapasztalatok

Nagyon tetszett a ház. Elegáns, letisztult vonalvezetésű. De egy egyszerű hasábformára mit is lehetne mondani? Az előlapi fényes, üvegszerű (de műanyag) ajtó tovább fokozta az elegancia érzetét.
Tetszett a minőségi kidolgozása, a könnyű szerelhetősége. A használhatóságot megkönnyítette a kezelőgomboknak a ház tetején való elhelyezése. A reset gomb nem a megszokott ”holegytollvagyceruzahogybetudjamnyomni” kialakítású, hanem pont olyan méretű, hogy ha szükséges, ujjal is benyomható. Az SD memóriakártya olvasót könnyű megszokni, ott van kéznél mindig.

Még nem említettem az előlapi ajtó mögé bujtatott 3,5” HDD dokkolót. Nem gyakran használtam, de amikor szükség volt rá - jó szolgálatot tett, nem kellett a gépet megbontani egy vinyó csatlakoztatása miatt.

Viszont a túlzott szigetelésnek volt egy negatív hozadéka is. Melegebb volt benne a rendszer, mint az előző házamban. Mondjuk ez nem nagy kunszt volt, mert ez előtt egy Corsair Carbide 300R volt, ami egy tésztaszűrő ehhez képest. Meg ugye gamernek mondott gépet, főleg nem Crossfire rendszert, jellemzően nem Silent sorozatú házba épít az ember. Arra ott van a HAF, a 690 vagy a kimondottan gamer igényekre szabott gamer sorozatú házai a gyártónak.

A ház csendes volt, vagyis lett volna, ha nem szerettem volna elérni a korábban tapasztalt alacsonyabb hőértékeket. Így viszont a ventiknek volt hangja. Pontosabban nem a venti által adott mechanikus zaj volt tapasztalható, hanem az orrában lévő ventik által keltett szélzaj. Ezt a levegőztetés céljából az előlap oldalán található kopoltyúkon beáramló levegő keltette. Véleményem szerint ezeknek a réseknek a száma kevés.

Ezt bizonyította, ha kinyitottam az előlapi ajtót, akkor a szélzaj megszűnt. De erre rájöhettek a gyárban, mert az újabb sorozaton már az előlap oldalának teljes hossza perforálva van. Végül is a gyári ventik is elég halkak voltak, mert a Coolink ventik ugyan magasabb légszállítással bírtak, de ezzel együtt nőtt a szélzaj is.

Ha elfogadjuk, hogy a ventik alacsonyabb fordulaton, de csendben üzemelnek és így pár fokkal melegebb lesz a házikóban, akkor elkerülhető ez a szélzaj.
A másik zajforrás a táp volt, ami az én fülemnek hangos volt. Igaz, ez megint relatív, hogy kinek mi a hangos. Én egy Seasonic beles Corsair tápot cseréltem erre, ahhoz képest hangos volt. De 2 ismerősöm szerint „szuper csendes” igaz ők megint más táphoz hasonlították.

Tehát ez csak viszonyítás kérdése. Ez egy erős középkategóriás táp az én véleményem szerint. Igaz ,nem is a felső kategóriában indul a táp, arra ott van a gyártó "V" sorozatú tápcsaládja.

Mindent egybevetve tetszett ez a szett. Minőségi termékek benyomását tette rám. Mint a leírásból kitűnt, a két termék közül inkább a ház tetszett. Egy nappaliban nagy képernyős tv közelében elhelyezve nagyon tetszetős alapja lehet akár egy házimozi konfigurációnak. Is. Egy csendesebb táppal valóban silent lehet. De ha gamer belsőt kívánunk bele építeni, akkor fogadjuk el, hogy pár fokkal melegebb lesz benne mint egy szellősebb, eleve gamer célokra tervezett házban.

Fotó galéria

u.i.: Kérem az írásommal kapcsolatos kritikákat óvatosan megfogalmazni! Ez az első logoutos megnyilvánulásom.
Amennyiben sok negatív visszajelzést kapok, akkor még lesz több is. És ez nem fenyegetés.

Azóta történt