Tudom, nagy fába vágom a fejszémet, de ez a téma múltkoriban nagyon erősen elgondolkoztatott, és végül egy számomra egész szimpatikus "elméletet" találtam ki erre, amit úgy gondoltam, muszáj mással is megosztanom, ezért elmondtam ezt egy-két barátomnak, szüleimnek, akiknek tetszett, és ez bátorított arra, hogy ide is leírjam, megosszam veletek gondolataimat.
Gondolom már mindenkiben megfordult az a kérdés, hogy mi értelme is lehet az itteni, földi életünket, miért születtünk meg, és mit kellene tennünk értékes életünkkel. Én erősen hiszem, hogy nem csak úgy vagyunk, nem egy véletlen folyamat szereplői vagyunk, hanem minden bizonnyal van egy célunk, melynek elérésére törekednünk kell. Azt hiszem, mindenkiben legbelül ott van, ha még ő maga sem tudja, tehát ott van a szükség tudata, hogy kell lennie egy felsőbb rendű létezőnek, egy mozgatónak, aki segít irányítani az életünket, megmutatja a helyes utat.
A mai világban az ember többnyire nem maga választja meg, mit is tegyen, egyszerűbben robotolnia kell. Ne tudja, hogy mit tesz, és miért, a lényeg az, hogy csinálja. Lehet, hogy ez kicsit hülyének hangzik, de ez így van. Butítják az embereket, agyilag leépítik, ne gondolkozzon az ember, mert az csak "kárára" van, majd gondolkoznak az "okos" politikusok, hagyjuk rájuk a döntést, ők úgy is tudják minek, hogyan kell lennie. Ezt a célt szolgálják a jól ismert népbutító műsorok, egy jó részében az iskola tanterve is. Próbálják a kreativitást, a kíváncsiságot minél korábban kiverni szegény gyerekből, hogy csak egy üres tok legyen a lelke helyén, és végezze el azt a roboti munkát, amit kérnek tőle. Mint írtam, ezt mindössze próbálják véghez vinni, ám nem mindenki lesz egy ilyen üres tok.
A második fontos dolog, hogy meg kell találnia mindenkinek a saját maga kis életének az értelmét, célját. Tehát egy olyan dolgot kell találnia az életében, amit élvez, képes is csinálni, és amikor véghez viszi ezt a folyamatot, a lelkében amolyan lelki béke következik be, tehát egy olyan nyugalom, illetve lelki élvezet... ,hogy is mondjam, talán ez leírhatatlan élmény, mikor az ember ilyet érez, de ettől lesz igazán az ember élete boldog, derűs, és ez képes minden gondot, stresszt elfelejtetni. Szerintem, aki már érzett ilyet, tudja, hogy miről is lehet szó.
A következőkre jutottam végül (az út, ami idevezetett a gondolkodásomba, körülbelül így alakult, amit eddig leírtam, csak természetesen ez itt rövidebben megfogalmazva). Az élet célját talán egy hajóépítéshez tudnám hasonlítani. A hajó építésének a vezetését általában valamiféle főmérnök szokta vezetni, aki megmondja minden munkásnak, mit is kell pontosan tenniük, ő lenne a való életben Isten, csak Ő nem mondja meg mit kell csinálnunk, ebben szabad döntést hagy nekünk, ám segít, ha ebben a döntésben nehézségünk támadna. Ezután szoktak lenni a hajóépítésnél, különböző ún. munkafelügyelők, akik nézik, hogy egyes szakaszokban, hogy halad a folyamat, ezek lennének a valóságban az őrangyalok, csak ugye a különbség az, hogy egy munkafelügyelő piszkosmód szemét is tud lenni, addig egy őrangyalnak valószínűleg szíve-ügye, hogy a rábízott emberekre vigyázzon, segítsen. És végül a munkások pedig mi vagyunk, az emberek, akik keresik, hogy mi is az ő dolgok a nagy mű elkészítéséhez, ami ugye a hajó lenne a hasonlat esetében, mi pedig azt keressük, hogy mi is lehet az a nagy mű, tehát mi az emberi lét értelme, és célja, ám még nem láthatjuk ezt tisztán, mivel egy hajóépítésnél se lehet megmondani egyértelműen két gerendánál, hogy mi is készül itt, ugyanígy még nincs lehetőségünk felfedezni pontosan merre is tartunk, míg az tisztábban ki nem rajzolódik.
Lehet, hogy több helyen is ütközik másnak a világnézetével, de ez itt az enyém, amit most, jelenleg gondolok, meg tudom, hogy kicsit talán összeszedetlennek tűnik így az egész, de sajnos sohasem tudtam szépen fogalmazni. Várom esetlegesen mások véleményét is a témával kapcsolatban, kíváncsi vagyok, ki mit gondol.
Üdv: raczger
