A tehenészet bejáratánál trágyaszagú ember állt overálban, tehéntrágyás gumicsizmában. A műszak vége, kiállt a bejárathoz szusszanni egyet és rágyújtani egy Románcra. Ahogy pöfékelt begurult a placcra Traktoros Bandi, széles ívben kanyarodott le a kerékpárjáról, aminek csomagtartóján két megviselt kosár fityegett. Már kanyarodás közben mosolygóra fogta, aztán azzal kezdte, hogy mi újság Lacikám? Lefejted őket?
Le ám, mára vége, még elugrok egy fröccsre az öcsibe, aztán elteszem magam holnapra.
Megvolt a liter?
Most soványka, meleg van, nem úgy tejelnek.
Kifújta a füstöt, gumicsizmája sarkával elnyomta a csikket és befordult a tej és trágyaszagú öltözőbe. Beállt a zuhany alá, percek alatt végzett, barna öltönynadrágot és fűzöld vállalkozó kabátot öltött magára, alatta viseltes, vasalatlan ing, nyakkendő nélkül.
Eloldozta a lovat a karámtól, amaz méltatlankodva nézett hátra a nagy szemeivel, mert éppen egy fűcsomóval babrált. Laci a tehenész felszerszámozta a lovat és befogta a kocsiba, majd felült a bakra. Az ülés alatt egy üveg bor lapult szénacsomóba göngyölve, óvatosan. Nagyot húzott a szilvániból, nagyot nyelt a gigája és eleresztett egy hőőőjjjt, mert ez jól esett néki.
Nahhh, gyí, eriggyé, indujjá meg, ne teeeeee…
A ló megszaporázta lépteit, megindult a kocsival.
Kifordultak a placcról az útra, el a mázsaház előtt és a Laci intett Erzsinek, aki a mázsaházban mázsálta a téeszbe érkező terményeket.
László az égnek emelte újra az üveget és lenyelte belőle az utolsó kortyot, majd a szeme elé vette egy ejjjhhhel és böfögött egy embereset.
A ló már türelmetlenül rázta a sörényét és csapkodott a farkával, hogy kezdődjön végre, még mielőtt kiérnek a dobozi útra és Gyula felé veszik az irányt.
László körbekémlelt, erőt gyűjtött, összpontosított, majd rázendített.
…
Volna.
A ló figyelmeztetően hátrafordult, hogy a hangsúlyozásra figyelj, majd tovább patázott.
László újra koncentrált, majd elkezdte.
…
Volna.
A ló megint hátracsapta a fejét, hogy „de a kedvenc részemmel kezdd!!!”.
Laci a tehenész, sokat látott ember, torkán annyi fröccs folyt le, akár a Duna, vagy valami kisebb folyó, vagy csermely, csobolyó, patak, vízmosás, szelíd kis folyam, gátszakadás, kisebb víztározó. Legalább is a kocsmában mindig van annyi, ami az Ő torkán lekék folyni.
László újra nekiveselkedett, hogy aszongya:
Jllá! Ik ygav et?
Né né koygav: Ruhtra Rehtu Nognrdnep aif, a Tolemac lóbylétsak…, de közben elröhögte és kicsordultak a könnyei, a bor is fejébe szállt, nehéz nap állt mögötte.
A ló dobbantott hátsó lábával, folytasd!
Hirdetés
A ketirb aylárik, kozsázs ejőzőygel, sé aru zsége samlatah Kanknáilgna.
Nem bírta tovább, húzott egyet a gyeplőn és előtört belőle a hahota, behehhheee nyerített a bakon derék László, lóbálta kezében az üres boros üveget.
A ló már ideges volt, folytasd, folytasd, sürgette ellentmondást nem tűrően.
Jó, jó oké várj. Visszakászálódott a bakra és újra belefogott.
An en ssetgöhör! Végképp elszakadt a cérna, leugrott a magas fűbe, eltávolodott a kocsitól a lucernába, hadonászva vihogott, nem bírta tovább. Levegőért kapkodva kérlelte a lovat, hogy jaaahhhj, ne kínozz, elég, nem bírom tovább.
A ló megvárta, amíg Laci lehiggad és megvetően nézett rá, majd ridegen közölte, hogy ha nem folytatja, nem megy tovább.
László mérlegelte a helyzetet, mindenképpen szeretett volna eljutni az este folyamán az Öcsi kocsmába, hát összeszedte magát és újra belefogott.
Za koygav, z egem segésuh máglozs Iflab.
Kutlákzsoropeb selézs e tázah, ylo takogavol névserek, kika melev kenénnöj Abtolemac.
Menlézseb llek laddaru sé laddóloscnarap!
Novol kotatlákzsorop?
Negi, tlozsaláv Ruhtra ylém lessédozoyggem.
Kötököt nav, nem kotavol!
Knádoscim? (Közben a ló fenyegetően megállt, pedig már majdnem kiértek a főútra, majdnem Gyula felé vették az irányt.)
Elrontottad, mondta a ló megvetően.
Hol? Kérdezte László megrökönyödve.
Ott, ahol megálltam, ott rontottad el.
Honnan tudjam, hol álltál meg, mikor a szövegre figyeltem?
Azt, hogy poroszkáltam? Arra direkt odafigyeltem, az úgy van, hogy matlákzsorop…hmmm és nevetett hozzá, bízva benne, hogy a ló tévedett.
A ló nem mozdult egy tapodtat sem, ennek már a fele sem tréfa, hol rontottam el?
A tökötök van, nem lovatok, hogy van? Kérdezte a ló gúnyosan?
Kötököt nav, men kotavol!
Igeeen?
Akkor miért mondtad azt, hogy Kötököt nav, nem kotavol!???
Jajjj, ne csináld már, minden csekélységért felkapod a vizet, igazán lehetnél elnézőbb is velem szemben!
Épp eléggé elnéző voltam évekig, hogy a Gyalog-galopp szövegét hallgattattad velem, válaszolta a ló kimerülve és ridegen.
Csak a te érdekedben tettem, a forgalom miatt, mert nagyon érzékeny voltál a zajokra. Próbáltam elterelni a figyelmed a fejhallgatóval. Ha tudtam volna, hogy beszélő ló vagy, nem teszem, miért nem szóltál időben, miért tűrted?
Nyehehhheee, vonyított a ló ínyét felhúzva 
Honnan tudtam volna, hogy tudok beszélni, amíg meg nem hallgattam a Gyalog-Galopp szövegét? Nekem az volt a mama, az volt az anyatej.
3 éven keresztül hallgattattad velem minden nap, kívülről tudom oda s vissza betűről betűre.
Nahhh, menjünk csak tovább, jóvan, folytatom.
Ték léf lekkötzsíd ajlákudorp dáglozs a tságobodól.
An sé? Rokka si kutlálzsoropeb e noh tégez-táguz a iaicnem lótgásylárik nezsége a…
Nannoh nav kötököt? Loh ketétzerezs?
Táh kutlálat.
Kotátlálat? Tti knulán, kötöt?
Végképp nem bírta tovább, kitört Lászlóból a röhögés, lábaival a bakot ütemesen rugdosta, könnyesre röhögte magát, hogy ez nem lehet igaz, egy ló parancsolgat, igazgat engem, ilyen nincs is. Behehhheee
Annak sok napsütés kell, jó kis meleg! Folytatta a ló, immáron az eredeti szöveget…
Azt tudjuk.
Nálunk meg zord az időjárás.
A fecske is elszállhat melegebb vidékre, úgyszintén a gólya, s a gilice is elszállhat délre a tél elől. De azért mégiscsak itt honosak.
Arra céloz netán, hogy csak a tökök emigrálnak? Kérdezte László a lovat.
Ugyan, dehogy, lehet, hogy viszik őket. Válaszolta unottan a ló.
Hogy vihetne el egy fecske egy tököt? Kérdezte László.
Megragadja a tövénél. Zárta le a vitát a ló és egyben jelezte, hogy nem kívánja folytatni a diskurzust, inkább a kocsma felé veszi az irányt, köszöni, nem kell gyeplőzni sem, ismeri a járást.
László azért megszokásból odaszólt neki, hogy:
Nahhh, gyí, eriggyé, indujjá meg, ne teeeeee…
A ló megszaporázta lépteit, megindult a kocsival.
A kocsmáig szótlanul ügettek, László elővigyázatosságból hátra rakta az ostort is.
Majd lassítottak az Öcsi előtt, befordultak jobbra, fövenyen, legelészős helyen megálltak.
Kérsz egy rumot? Faggatta a lovat.
Csak is kísérővel és decinyit, legyen húzása.
László kikérte a deci rumot lovának, magának elvitelre egy üveg szilvánit és két fröccsöt.
Közben veregették a vállát, hogy derék tehenész, jámbor ember, akár fizethetne is egy rundót!
László fizetett egy rundót, beszélgetett életről, politikáról, filozófiáról, aztán abban maradtak záróra előtt a vendégek, hogy a fene a gusztusukat a seggvakaró értelmiségieknek.
Mert bizony azok nem esznek, ha a paraszt nem szarik. Tudják jártatni a szájukat, de keresztbe szalmaszálat nem tesznek, várják, hogy a szájukba sült galamb repüljön.
Oszt betegek is, idő előtt megvénhednek, mert nem mozognak, csak tespednek, aztán csodálkoznak, hogy 50 évesen kéreti ükket a sír.
Oszt nem valók semmire, csak rínak.
Még néhány vállveregetés, hogy igazad van, viszkető seggel fekszenek, és büdös ujjal ébrednek. Utolsó korty a pohárból, égnek emelve, aztán az ablakokat nyitja Öcsiné, hogy a füst kimenjen és az emberek is, akik még zsörtölődnek percekig a kocsma előtt, majd elcsendesül.
László néma csendben ül fel a bakra, a csillagos, hűvös eget nézi, a ló magától, kérdés nélkül megindul. Csalinkázik, érinti a felezővonalat, Lászlónak fel sem tűnik, ittas a ló is és utasa is, langy szellő kíséri őket hazáig.
Sötétben, kivilágítatlanul teszik meg a tanyáig azt a néhány kilómétert. Lilla kutya, a magyar vizsla tömpe farkát csóválja jöttükre, egészen odavan, nem érti a ló miért koccol neki a kapufélfának, máskor egyenesen veszi az istálló felé az irányt.
László kiköti a kocsiból, bevezeti a jászolhoz és rápaskol egyet a hátsó sonkájára.
A ló búcsúzásképpen kéri, hogy az őröst, azt még, azt a kedvéért, mert… aztán elcsuklik a hangja.
Nahhh jó, legyen, engedékeny kedvében van László.
De rendesen, vagy visszafelé?
Rendesen, veszi lazára a figurát a ló.
Két mulya képű katona lépett be a szobába és rémült vigyázzba vágta
magát.
A herceg nem hagyhatja el a szobát, amíg érte nem jövök adta nekik a
király.
Értem - bólintott az őrség parancsnoka - herceg nem hagyhatja el a
szobát, ha érte jön, uram.
És csuklott egyet. Gazdája már ment kifelé, de most visszajött: Nem. amíg érte nem jövök.
Értem: amíg érte nem jön, nem mehet be a herceg.
Nem, nem, nem! Ti idebent maradtok és vigyáztok, hogy ő ki ne menjen.
Felséged meg érte jön.
Úgy van.
Semmire sem kell vigyázni, csak hogy a herceg be ne jöjjön.
Nem: hogy ki ne menjen!
Ki ne menjen... értem.
Világos?
Világos. Ha... ha viszont mi... ha mégis... ha azonban...
Várj, elmondom - vett mély lélegzetet a vár ura, ami végtelen
türelméről tanúskodott.
Ha azonban... ha...
Roppant egyszerű a dolog. Ti szépen itt maradtok és arra vigyáztok, hogy ki ne menjen a szobából? Értitek?
Mi azonb... Tudok már mindent - bólintott az eszesebbik őr, a disputa
eddigi résztvevője - Velünk együtt kimehet a szobából?
Nem nem. Tartsátok itt bent a szobában és arra vigyázzatok...
Idebent tartjuk, abban nem lesz hiba - bólintott magabiztosan
mosolyogva a strázsa - De ha kimenne, vele menjünk?
Nem, nem: tartsátok itt bent a szobában - kezdte elveszíteni a türelmét a nagyúr.
Amíg felséged vagy más...
Nem, nem más, csak én.
Csak felséged.
Visszajövök.
Visszajön.
Rendben?
Rendben. Itt maradunk, amíg visszajön.
És vigyáztok, hogy ki ne menjen.
Mi?
Vigyáztok, hogy ki ne menjen.
A herceg?
Igen, vigyáztok, hogy ki ne menjen.
Ja, ja, hát persze - nevetett idegesen az őr és társára mutatott - Azt hittem, hogy őt. Gondoltam, milyen hülyeség őt őrizni, amikor ő őr.
Most már világos?
Hát persze, hogy világos! Semmi probléma.
Helyes - bólintott a király és elindult kifelé, az őrök utána. - Hová mentek?
Ahová felséged.
Nem, maradjatok itt és a vigyázzatok, hogy ő ki ne menjen.
Ja értem. Jó.
Ennyi elég lesz mára öreg lovam? Kérdezte László a lovat, a hátsójára sózva egy nagyot.
Hja, hjaaaa és közben visítozott, sörényét rázta a ló, fejét csóválta, rityegett-rötyögött, hogy milyen már, milyen, de nem találta a szavakat, csak a szeme párásodott be a felhőtlen örömtől.
Fejében még tovább is ment a szöveg, ahogy László kiléápett az istálló ajtaján és folytatta a végéig, ahogy 3 éven keresztül hallotta, megszokta, aztán előről, amíg el nem szenderedett állva, álmában még kicsit csengetett:
"Ie lesu Domine
Dona eis Requiem "
Hogy az a szent... - forgatta tanácstalanul a kezében - Hogy muködik
ez? Nem tudom, Felség - rázta meg a fejét Bedevir. Nézd meg a Fegyverek Könyvében! - intett a király a szemével Ménár
atya felé.
