Újabb karbantartók, és egy újabb európai vendég
Budarin két Szokol űrruhával pózol
A Mir EO-19 közben nekilátott a karbantartómunkához, ami miatt érkeztek. Először július 14-én indultak űrsétára, hogy megvizsgálják, a Kvant-2 egyik napelemszárnya miért nem fordul a nap felé. Mint kiderült, egy rosszul rögzített tesztpanel szorult alá, ez akadályozta meg a forgásban. A tesztpanelt eltávolították, majd figyelmüket a Szpektr tetején beragadt napelem felé fordították. A Sztrela robotkarral odamanőverezett Budarin, és óvatosan kiszabadította – a napelemszárny kiszabadult, ám a vége nem hajlott ki, de a már kinyílt napelemszárnyig nem ért el a Sztrela, így nem tudták megmozgatni se (érdemes megjegyezni, hogy a Kvant-2 modulban ott volt az Ikar "rakéta-hátizsák", de ilyen alkalmakkor sem vették igénybe). Az űrsétából való visszatérésük után egy nap pihenő következett, majd áthelyezték a Krisztall modult az elülső csatlakozási pontról a Z jelűre (szemből nézve a bal oldali), amely így már az októberre tervezett következő űrsikló-látogatásra készül elő. Nem mellesleg pedig felszabadítja az elülső dokkolót, hogy oda Progressz illetve Szojuz űrhajók érkezhessenek addig is.
Július 19-én jött a második űrséta, ám Szolovjov űrruhájának hűtőrendszere hamarosan tönkrement, így visszaparancsolták a Kvant-2 zsilipjébe, hogy az űrállomás létfenntartó rendszerére csatlakozzon, és onnan kövesse Budarin munkáját. Csakhogy az eltervezett feladatot Budarin nem tudta egyedül megcsinálni, lévén a belga MIRAS spektrométert kellett volna a Szpektr végében elhelyezniük, ám a MIRAS 2,6 méteres, 225 kg-os csomagját egyetlen űrhajós nem tudta biztonságosan mozgatni. Jobb híján így azt a feladatot kapta, hogy begyűjtse az amerikai TREK tesztpanelt (ami 1991 óta volt kihelyezve, és már régen be kellett volna hozni) illetve kihelyezzen egy másikat. Más feladatot nem tudtak adni neki, ám az űrséta még egy kicsit elhúzódott, mivel nem tudták a külső zsilipajtót légmentesen bezárni. Majdnem egy órába telt, amire megtalálták a hibát és elhárították azt. Két nappal később, miután Szolovjov űrruháját megjavították, újra nekiveselkedtek, és Budarin a Sztrela karral átmozgatta Szolovjovot illetve a MIRAS-t a megfelelő helyre, majd ő is csatlakozott társához, hogy rögzítsék a modult, illetve rákössék az előkészített kábeleket. Csakhogy a MIRAS nem reagált a földi parancsokra, ezért a csatlakozókat széthúzták, ellenőrizték, majd újra rákötötték, de továbbra sem történt semmi. A csalódott űrhajósok visszatértek az űrállomás belsejébe, majd levetkőzve észrevették, hogy a MIRAS kábeleinek belső csatlakozója nincs megfelelően bedugva – a problémát elhárítva a MIRAS életre kelt, jobb kedvre derítve a földi irányítást.
Karbantartás a Mir fedélzetén
Az elkövetkező hetekben a július 22-én érkezett Progressz M-28 teherűrhajó kipakolását végezték, amely többek között egy új giroszkópot hozott, amit a Kvant-2-be be is szereltek, illetve a szokásos élelmiszer, víz és hajtóanyag ellátmányon túl 350 kg-nyi tudományos felszerelést hozott a hamarosan érkező ESA űrhajós számára. A logisztikai feladatok után visszatértek a fedélzeti rendszerek karbantartására, és csak augusztus végén jutott idejük a Krisztall modulban lévő kohókban anyagtechnikai gyártási feladatokat végrehajtani.
Gidzenko, Reiter és Avgyejev, a Szojuz TM-22 és a Mir EO-20 személyzete
Eközben a Földön már készült a Mir EO-20 személyzete. Az ESA megegyezett az oroszokkal, hogy 1995-ben egy nagyjából négy és fél hónapos tartós útra küldenek fel a Mirre egy európai űrhajóst, aki űrsétát is végrehajthat, a program neve EuroMir'95 lett. Eredetileg még 1995 augusztus közepén indultak volna, de menet közben két héttel eltolták az indulást, hogy Szolovjovéknak idejük legyen befejezni a kitűzött karbantartási feladatokat. Az EO-20 személyzete Jurij Pavlovics Gidzenko parancsnok, Szergej Vasziljevics Avgyejev fedélzeti mérnök (aki az EO-12 küldetésben már 188 napot volt a világűrben) és Thomas Arthur Reiter német űrhajós, aki az ESA programjában kapott lehetőséget. A Szojuz TM-22 végül szeptember 3-án indult el a világűrbe, majd két nap múlva dokkolt be a Mir elülső dokkolóportjára.
Avgyejev, Gidzenko és Reiter a Mir fedélzetén
A szokásos átadás-átvétel ez esetben hat napig tartott el, majd Szolovjov és Budarin a Szojuz TM-21-el visszatért a földre, az EO-20 pedig nekiállt a tervezett programjának. Reiter számára az ESA 8,5 órás munkanapokat határozott meg, amelyekből 4,5 óra tudományos munka, 2 óra testedzés és 2 óra karbantartási / logisztikai feladatok végrehajtására szolgált. A hétvégék szabadidőnek voltak tekintve, de a küldetés vége felé előfordult, hogy akkor is jutott tudományos feladat, hogy az elmaradást behozzák, ráadásul az oroszok javaslata alapján az utolsó hónapban megemelték a testedzéssel töltött időt.
Reiter az ANBRE biomechanikai ruhában, amely a végtagok mozgását monitorozta előre meghatározott feladatok végrehajtása közben
Reiter főleg orvosi, biológiai és biomechanikai kísérleteket végzett, de például a magyar Pille dozimétert is használta, amely az űrhajósokat érő sugárterhelést vizsgálta. Ezek mellett a TITUS kohóval is dolgozott, de utóbbit az energiahiány miatt (az EuroMir'95 program kísérleteinek maximum 400 W áramfogyasztást tudtak biztosítani) csak esténként indították be, amikor más eszközöket nem nagyon használtak. Október 10-én érkezett a Progressz M-29, további eszközökkel Reiter kísérleteihez. Október 17-én kapták a hírt, hogy hat héttel meghosszabbítják az EO-20 küldetését, aminek az ESA persze örült, viszont a hosszabbítás hátterében az húzódott meg, hogy egyfelől a Priroda modul novemberre tervezett felküldése legalább 4 hónappal eltolódik. A másik ok pedig nemes egyszerűséggel az volt, hogy nem volt pénz az Enyergija cég szamarai gyáregységében (ahol a Szojuz hordozórakéták készültek) dolgozó munkások túlóráinak kifizetéséhez, amiatt pedig a Szojuz TM-23-hoz szánt rakéta nem lesz kész az előre eltervezett időre – és ezúttal nem volt kéznél másik rakéta, amit át lehetett volna irányítani az adott küldetésre. Tehát a küldetés-meghosszabbítás egész egyszerűen kényszerű lépés volt a rakétagyártás csúszására válaszul.
Reiter a Sztrela robotkar végéről integet társának
Október 18-án elővették az Orlan-DMA űrruhákat, felcsatolták a megfelelő méretű kesztyűket, feltöltötték őket és letesztelték, minden rendben van-e velük. Másnap az elkövetkező űrséta minden elemét újra átvették, majd október 20-án Reiter és Avgyejev űrsétára indult – ez volt az első német űrhajós által végrehajtott űrséta. Reiter a Sztrela kar végéhez kapaszkodva az ESEF kazettákkal együtt átlendült a Szpektr végéhez, ahol a MIRAS mellé rögzítette azokat. Az ESEF az űrben található mikrometeoritok, "űrszemét" és más részecskék begyűjtésére szolgált, viszont szemben a korábbi, hasonló rendszerekkel, ennek zárható fedelei voltak, amelyeket lecsuknak, amikor űrhajó érkezik vagy távozik. A korábbi kísérleteknél ugyanis kiderült, hogy ezek a "csapdák" leginkább az űrhajók hajtóműveinek égéstermékeiből származó szennyeződést gyűjtötték össze. A két űrhajós még lecserélte a Komza anyagtechnikai kísérlet kint elhelyezett kazettáit, majd öt és egynegyed óra után visszatértek. Másnap, miközben az űrhajósok a pihenőnapot élvezték, bejelentették, hogy a meghosszabbított út miatt még egy űrsétát beiktatnak a programba.
November elsején a Kvant-1 modulban lévő Vozduh rendszer leállt, márpedig ez felelt a személyzet által kilélegzett szén-dioxid megkötéséért. Lítium-hidroxid kádakkal természetesen meg lehetett kötni a szabad szén-dioxidot, ám a készletek csak nagyjából 30 napra elegendőek. Az űrhajósok nekiálltak végignézni a rendszert, hogy hol keletkezhetett a hiba. Mint kiderült, az elsődleges hűtőkör hibásodott meg, amely a Mir bázismodul és a Kvant-1 között húzódott, és a páramentesítéshez volt szükség hozzá. Amikor a hűtőkör pumpájának külső borítását leszedték, mintegy 2 liternyi glikol-víz keverék egyetlen hatalmas, lebegő miazmaként szabadult el, amit úgy kellett befogniuk. Mint kiderült, az egyik csővezeték becsatlakozásánál szivárgott a hűtőfolyadék, és mivel a szivárgás miatt elvesztette a nyomást, így a rendszer működésképtelenné vált. Miután a lyukat ideiglenesen beragasztották, majd feltöltötték, és végül bekapcsolták, a Vozduh rövidesen újra teljes kapacitással működött. A végleges javításhoz a következő Progressz teherűrhajón javítóanyagot és szerszámokat küldenek fel, a hamarosan érkező Atlantis űrsikló fedélzetére pedig plusz lítium-hidroxid-tartályokat kértek a biztonság kedvéért.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
