A tartós NASA jelenlét elindulása
Shannon Matilda Lucid anno 1978-ban került a NASA űrhajós válogatásába (ez volt az első űrhajós-kiképző csoport a NASA-nál, ahol törvényi kötelezettségek miatt nem diszkriminálhatták immár a női jelentkezőket, így hat hölgy is sikeresen teljesítette azt), 1985-ben járt először a világűrben, és 1993-ra már a negyedik űrsikló útján vett részt. Ez után döntött úgy, hogy jelentkezik az orosz nyelvi képzésre, és Norman Thagard útját követve a közös orosz-amerikai küldetések felé fordul. Miután rajta kívül más önként jelentkező nem akadt ekkor még, így jóváhagyták. Ehhez képest végül mégis Bonnie Dunbar lett megnevezve Thagard tartalékjának. 1995-ben viszont már ő is indulhatott John E. Blaha űrhajóssal együtt egy évre Csillagvárosba, hogy kiképzést kapjon a Miren és a Szojuzon való munkára, igaz, ekkoriban még nem volt biztos, hogy is fog feljutni (a Szojuzzal mint Thagard, vagy az űrsiklóval, ami végül megvalósult). Noha nagyon elhivatott volt egész életében, utólag azért megjegyezte, hogy rosszul esett neki az, hogy ennyire magára hagyták. Gyakorlatilag a kiképzés alatt végig csak oroszul beszéltek vele, és ráadásul egy csomó anyagot kapott, amit neki kellett jobb híján lefordítania. Menet közben csatlakozott aztán hozzájuk Jerry Linenger, Scott Parazynski – csakhogy 1995 októberében Parazynskit hazaküldték, mert előbbi 188 centiméteres magasságával már túl magas volt a Szojuz TM-hez. Két évvel később Wendy Lawrence került ugyanerre a sorsa, mondván, hogy 160 centijével túl alacsony az Orlan űrruhához. A két űrhajós a keserű helyzetet poénnal ütötte el, egyenruhájukhoz saját kitűzött csináltattak, amire "Túl magas" (Too Tall) illetve "Túl alacsony" (Too Short) volt felírva...
Az STS-76 induló legénysége, álló sor: Clifford, Lucid, Godwin, elöttük: Sega, Chilton, Searfoss
Lucid és Blaha eközben megtudta, hogy a Mir EO-21 és 22-höz lesznek beosztva, az EO-21 esetében Onufrijenko és Uszacsov mellé. Előbbit csendes és határozott katonai gondolkodású embernek, utóbbit filozofikus gondolkodású mérnöknek ismerte meg az amerikai űrhajósnő, és mindig pozitívan nyilatkozott róluk. Menet közben viszont a NASA úgy döntött, hogy az űrhajóscserét az űrsikló látogatásokkor hajtja végre, noha biztonsági okokból persze számukra is készítenek Szokol űrruhát és megfelelő ülést, hogy szükség szerint a Szojuzzal térhessenek vissza bármilyen veszélyhelyzetet esetén. Végül Lucid lett elsődleges személyzetnek és Blaha tartaléknak kinevezve, ami az orosz szokás szerint azt is jelentette, hogy Blaha a következő tartós személyzet elsődlegese is lesz egyben. Mivel pedig Reiter útja elhúzódott, a következő űrsikló út, az STS-76 is csúszott. Az Atlantis űrsiklóval végrehajtott úton Kevin Patrick Chilton parancsnok, Richard Alan Searfoss pilóta, valamint Ronald Michael Sega, Michael Richard Clifford, Linda Maxine Godwin és persze Shannon Lucid űrhajósok indulnak, a raktérben pedig egy SpaceHab modul is helyet foglal, amely ez esetben leginkább mint túlnyomásos raktár lesz igénybe véve. Az eredetileg tervezett indításra március 21-én került volna sor, de azt egy nappal el kell halasztani az erős szél miatti aggodalmak miatt.
Halszem optikás felvétel arról, ahogy az Atlantis az STS-76 útnál elemelkedik az indítóállásról
Az indulás közben a 3. számú kiszolgáló energia egység (APU) által táplált hidraulika körből szivárgás kezdődött, de miután a pályára állt az űrsikló, és lekapcsolták az egységet, és a többi hidraulika kör hibátlanul működött, úgy döntöttek, hogy folytatják az utat. Az Atlantis ez esetben is három napos, folyamatos megközelítést alkalmazott, amely végén Chilton kézzel vezette rá az űrsiklót a Krisztall modul végén lévő SzO modulra.
Az STS-76 és a Mir EO-21 tagjai a Mir bázismodulban a protokollfeladatok végrehajtása közben
A dokkolóalagút zsilipjének kinyitása után a két személyzet a szokásos közös fotózást és ajándékozást megejtve nekiállt Lucid ülését és Szokol űrruháját áthozni az űrállomásra, ami után a NASA űrhajósnője hivatalosan is a Mir EO-21 tagja lett. Majd jött az ellátmány átpakolása: 680 kg víz, 740 kg tudományos felszerelés, illetve 980 kg élelmiszert, pótalkatrészt és különféle mindennapos kellékeket hordtak az űrállomásra.
Searfoss, az STS-76 pilótája kamerával a kezében manőverezik be a Mir bázismodul dokkolórészébe
A logisztikai feladatok közben az űrhajósok megfigyelték a nemrég felfedezett Hjakutake-üstököst, amely március 24-25-én haladt el a Földhöz legközelebb, szinte betöltve az "eget". A személyzet a munkán túl némi közös szórakozást is kieszelt, Rich Clifford leírása szerint az űrsikló középső fedélzetén a légzsilip ajtajában kifeszítettek egy nagy gumiszalagot, ami testedzéshez használtak, majd nekifeszülve az ajtó keretének "kilőtték" magukat hátrafelé, a SpaceHabot és a középső szintet összekötő 10 méteres alagútba. A cél az volt, hogy úgy juss el a SpaceHabig, hogy közben ne érj az alagút falához – ám ez senkinek sem sikerült...
Godwin dolgozik az űrséta közben
26-án nekikészültek az amerikai űrsétának, lezárták a zsilipajtókat, az űrsikló és a Mir EO-21 legénysége a saját járműveikbe húzódott vissza, miközben Clifford és Godwin belebújt az űrruhájukba, és március 27-én kiléptek az űrsiklóból. Az űrséta célja az SzO modul felszínén elhelyezni a Mir Környezeti Hatásokat vizsgáló platformokat (Mir Environmental Effects Payload, MEEP). Az előkészületek terén kihívások akadtak bőven, ugyanis a Johnson űrközpont merülőmedencéje nem volt elég nagy ahhoz, hogy az SzO makettje függőlegesen elférjen benne, de például nagyobb rögzítőkapcsokra volt szükség a biztonsági kábelek végére, hogy az SzO kapaszkodóihoz is rá lehessen rögzíteni magukat (az űrsiklónál használtak túl kicsik voltak). Az űrsikló rakterében Föld-árnyékban is kényelmesen lehetett dolgozni, mivel reflektorok világították meg, a Mir esetében ilyen viszont nem volt. A két űrhajósnak pedig szigorúan megtiltották, hogy az SzO-n túl menjenek, az indok hivatalosan a Krisztall felszínén lévő kísérleti panelek és napszenzorok házainak éles szélei voltak. Az űrsétát a két orosz űrhajós a Kvant-2 illetve a Mir bázismodul ablakaiból követte, és tanácsokat adott közben. A MEEP-ek kihelyezése, és egy, az SzO külsején elhelyezett kamera begyűjtése kicsivel több, mint hat órát vett igénybe, és eléggé fárasztó volt – Godwin később megjegyezte, hogy a sisak levételéig majdnem 10 óra telt el, miközben nem ettek semmit, és közben korgó gyomorral nézték az űrsikló ablakain keresztül, hogy a társaik jóízűen reggeliznek éppen.
Chilton (balra) és Sega (jobbra) egy könyvet adnak emlékbe Lucidnak búcsúzáskor
Március 28-án az űrsikló illetve a Mir legénysége elbúcsúzott egymástól, majd lezárták a zsilipajtókat. Igaz még csaknem fél nap elteltével dokkolt ki az űrsikló, hogy aztán a "szokásos" űrállomás körüli megfigyelő-repülést végrehajtsák. Majd az időjárás miatt némileg előrehozták a tervezett leszállást, így bezárták a raktérajtót, majd utána mégis elhalasztották az eredeti (március 31-i) időpontra, amit még egy nem várt esemény zavart meg, nevezetesen a raktérajtók zárjai közül négy nem működött megfelelően az újranyitásnál, de végül újbóli, kézi irányítással való aktiválásra működésbe léptek, és a raktérajtót sikerült kinyitni. Az Atlantis végül 31-én sikeresen leszállt.
Shannon Lucid "könyvespolca" a Mir Szpektr moduljában
Lucid a Szpektr modulban rendezkedett be, itt voltak személyes felszerelései, hálózsákja és a tudományos rendszerek egy része. A NASA tanult Norman Thagard útjából, és a kiképzés alatt megkérdezték, hogy mi az, aminek örülne odafent. A válasz a könyvek voltak, vagyis hogy szabadidejében olvashasson. Ennek megfelelően megkérték az űrhajósnőt (ő pedig a lányát), hogy gyorsan készítsen össze egy csomó könyvet, amit majd fent olvasgatna, miután ezek a NASA-hoz kerültek, ők továbbították őket az oroszokhoz, akik a Progressz M-31-be pakolták őket. Hovatovább menet közben Lucid kiolvasta egy novella-sorozat első részét, és annyira érdekelte a folytatás, hogy szerette volna a második részt mihamarabb kézbe venni – némi utánajárással, de a Progressz M-32 hamarosan fel is vitte számára.
A Compuserve Information Manager (CIM) Windows 3.11-en futtatva
Lucid nagy "áttörése" az volt a másik jelentős probléma (családdal való kommunikáció) terén, hogy a lánya feltelepítette a laptopjára a CompuServe alkalmazást, amely telefonvonalakon keresztül biztosított hálózati elérést, és ami a legfontosabb volt: e-mail szolgáltatást. Amíg Oroszországban volt, az űrhajósnő ezen keresztül napi kapcsolatban tudott maradni családjával (az első időkben a nemzetközi telefonvonalak eléggé megbízhatatlanok voltak az űrhajósnő szerint). Lucid pedig közölte a helyi NASA képviselőkkel, hogy oldják meg valahogy, hogy az űrállomáson is tudjon e-mailt fogadni és írni (az űrállomáson egyébként egy IBM Thinkpad 750C állt rendelkezésére, de ekkor már két másik Thinkpad is volt az űrállomáson). Galen Johnson repülőorvos kapta a feladatot, hogy az e-maileket továbbítsa, ami ha körülményesen is, de működött – Johnsonnak egy floppylemezre kellett lementenie az e-maileket, amit aztán a CUP-ból küldtek fel, illetve az űrállomáson Lucid számítógépéről letöltötték az általa írt üzeneteket, amiket aztán továbbították a CompuServe rendszerébe. Az eljárás kissé hektikus volt, akadt olyan nap, amikor kétszer is sor került rá, de volt, hogy csak heti egyszer működött, ám a lényeg az volt, hogy relatíve folyamatosan kapcsolatban tudott lenni a családjával
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
