Üdvözlet mindenkinek

Új projektet indítok, méghozzá egy olyasmit ami talán más pécéőrültnek is az eszébe jutott. Építek egy tápegységet, méghozzá nem is akármilyet! Ugyebár lehet hallani a 80Plus minősítésről stb... Nos, terveim szerint a 80% simán belefér, sőt szerintem a 90-95% sem lehetetlen, minden a tervezésen múlik. A kivehető teljesítmény olyan 500-800W között fog állni, ebbél több aligha lehet hisz mindennek van azért határa. A költség előre láthatóan 10000-15000 Ft között fog alakulni (a műszerparkot nem beleszámolva), a tapasztalat felbecsülhetetlen .
A bejegyzéseim kicsit szakszerű hangvételű lesz, de megpróbálok mindent értelmesen leírni. Amíg összeírom a pontos specifikációkat a napokban, addig próbálok pár dolgot tisztázni a tisztel közönségnek . Ilyen például, hogy mik az általános elvárások illetve pár dolgot tisztázva (kapcsolóelem, induktivitás, transzformátor).
FIGYELEM! Törekszem arra, hogy mindenki értsen abból amit leírok! Ezért nem elsődleges szempont a szakmaiság! De természetesen nem fogom szem elől téveszteni a dolgokat, próbálok mindkét félnek megfelelő és kielégítő írást adni.
Nos kezdve a legelejéről. Jómagam villamosmérnök hallgató vagyok a Kandón. Ez a 3. évem szóval épp itt az ideje hogy foglalkozzunk egy kicsit a témával, és jobban beleásni az elméletekbe, hogy gyakorlattá alakítsuk. Jómagam inkább szoftveres vagyok és ezen a szakirányon/modulon vagyok, de érdekel a kapcsolóüzem mert kihívás.

Vasárnap délután
Fura érzések, fura gondolatok, alapvető öröm vesz körül. Valahogy más volt, más lett ez a délután. Belépvén a szobába megszokott dallamok csapják meg a fülemet egész délután Dash Berlin albumot hallgattunk. Ehhez hozzájön egy ismert illat egy ismert érzés...Megérezvén gondolkodóba esek, de mégis min? Hogy merre van....pedig nincs itt! De én érzem hogy itt van,érzem jelenlétét...

Mondhatnám hogy ez egy megszokott délután, de valahogy mégsem az, nem tudom egy átlagos délutánnak nevezni pedig annak tűnt. Fura, de habozok és csak Rajta jár az agyam...Itt volt, tartalmas délutánt töltöttünk el, egymás érzékeivel játszva örök nyomokat hagytunk egymásba...Utána csak számomra az üresség és a mámor maradt, mint egyfajta részeg józanság tört rám, megrészegülten gondolok Rá...
- - - - - - - >
Annyi de annyi dolog változott. Együtt vagyunk több mint fél éve, és marhára nem olyan mint hajdanán - egyáltalán nem bánom. Azt kívánnám minden férfinak, hogy olyan párt találjon magának, mint amilyet nekem sikerült találnom. Pedig anno nem gondoltam volna, hogy valaha ez nekem el fog jönni...Féltem mindentől, félig futottam a nőktől. Most őt megtaláltam, itt van.

Sokat gondolkodtam ezen két dolog miatt. Talán már túl sokat is. De mégis mindig előveszem, fontolgatom mint valami verset vagy rajzot, módosítgatom hátha így jobb lesz...
Az ember szerintem ilyen éves korában mint én(19) nem biztos hogy sokat töpreng, mi lesz belőle ha nagy lesz. Ekkor általában éli az életét a fiatal, nem érdekli hogy éppen most húzzák meg Villanytan I. -ből, hanem inkább elmegy a Morrisons 2-be és egy bulát fölszed, haza viszi stb....
Én sajnos nem ilyen vagyok. Mindig is voltak ambícióim, vágyaim, és céljaim. Mindig előszedtem és töprengtem rajtuk, vajon merre kellene elindulnom mégis, hogy jobbá tegyem az életem, szeressem azt amit csinálni fogok x évtizeden keresztül. Mindig egy bizonyos mondat jut eszembe egy volt tanáromtól: "tök mindegy, hogy egy ember hányszor vált sportágat, hobbit vagy munkahelyet, a lényeg h találd meg azt amit szeretsz, és azt csináld életeden át, ami jól esik." Nagyon is igaz, gyakorlatilag ezen az elven alkotom meg a céljaimat, és szerintem így is van rendjén. Csak azért több dolgot kell az egyenletbe "beleszámítani". Csak egy pár gondolat az elmúlt napokból:
Tegnap volt időm elég sokat gondolkodni, és elég sok mindenre választ találtam hirtelen. Most jelenleg a Budapesti Műszaki Főiskola hallgatója vagyok. Megtapasztaltam a felsőoktatás rendszerét - jól meg is szívtam, ahhoz képest milyen tanuló voltam eddig. Egy két ZH-t újra is kell írnom, eléggé elrontottam, teljesen más tanulási rendszert kell kiépítenem, szóval van mit tennem, hogy legalább sikerélményem legyen és teljesítsek mintatanterv szerint..... De tegnap valami egészen egyedi érzés tört rám: az hogy igazából nem tudok semmit tenni, úgy igazából egy semmi vagyok. Tudom, ez egy kicsit negatív, de ez sajnos így is van. Eddig nem sok mindent tettem meg, hogy az álmaim(amik nem is annyira elérhetetlenek!!!) megvalósuljanak. Nem tudom, néha annyira nincs elhatározásom hogy létezzek. Ennek mi az oka? Hogy eléggé hullámzó természetű vagyok, és az hogy szerelmes...Néha csak a komoly elhatározás hiányzik belőlem, de nincsen...nincs ami inspiráljon, nincs ami arra kéztessen, hogy tegyek valamit magamért. Hirtelen annyira de annyira elnyom az érzés, hogy alkotni akarok, hogy azzal a lendülettel le is ülök. Nem tudok a céljaim felé teljesíteni per pillanat, egyszerűen nem tudok mit tenni. A szerelem néha nagyon de nagyon buta dolog: Elszállnak az ambíciók, az alkotási vágy, a fantázia. Mellesleg nagyon sok agykapacitást is elszív. Legalábbis én így érzem, de nagyon. Amikor hiányzik Ő, nem tudok még tanulni se, nem akarok sehova menni.
Nos lehet egy kicsit összevisszaságban írtam le, de szerintem érthető. Nem tudok alkotni, nem tudom az elmémet lekötni, nem tudok valamit csinálni amivel saját magamnak vagy másnak teszek jót. Nem a diákmunka kell, a pénz az alapléthez megvan, hanem az alkotási vágy, mely ha előtör néha, nem tudok vele mit kezdeni, ha meg akarok akkor azonnal elcsitul, elnyomja más érzés, pl szerelem. Számomra ez fontos kérdés, hisz mindig is szerettem valamin dolgozni ami másnak/magamnak jó. A tanulás ebből a szempontból nem felhozható érv, hisz az valamilyen szinten kötelező is na meg nem megválasztható széles körben. Bár azzá kellene tennem, hátha élvezetesebb lesz az is...
Mindenesetre ki mit tenne ez ellen, hogy újra legyen kedve az embernek alkotni, tenni valamit valakiért vagy egy közösségért. Nem ülve a koliszobába, és rombolni saját magam. Mert egyenlőre nem találtam megoldást, nem találtam arra hogy az alkotási kedv és ambíciók melyeket oly régen megfogalmaztam küzdjek értük. Mert akarni akarok, de ez az akaraterő nagyon kevés, lehet hogy nem is ezek a vágyak kellenek nekem? Nem hiszem, régóta ezek azok....

Az előző napi írásom miatt gondoltam írok egy másikat, picit arra utalva, mert kuszaság az amit oda írtam(persze említem hogy nem voltam épp józan és magamnál).
Talán egy kis magyarázat, miért tettem, miért írtam aznap este. Na most szerintem senkinek sem kell bemutatni, amikor szar napja van valakinek, és minden el van cseszve. Na kb nekem is ez volt. Többek között több látványelem az esti házibuliból, ami sajnos tagadhatatlanul kiverte a biztosítékot. Sajnos mindegyiknek van múltbéli eleme...

Kezdeném egy kis önéletrajzal. 18 éves vagyok, 4.-es gimnazista az egyik pesttől nem messze lévő gimiben. Családi helyzet jó, minden alapfeltétel megvan, saját szoba, szabadság...(khmmm...). A jövőt illetően vannak tervek: most épp aktuális a felsőoktatási felvételi érettségi, 4es átlagom van, BME a célom( VIK vagy VBK). Hobbiszinten érdekel az elektronika, számítástechnika, kosárlabdázom. De hogy ki is vagyok én? Magam szerint? Próbálok egyről a kettőre jutni, rájönni, de erre talán sose jövök rá(pedig fürkésztem nem egyszer )...
Fontos megemlíteni, hogy fordulópont volt az életemben 2007 május 29. Ugyanis ekkor kiderült hogy egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedek, gyógyszereken kell élnem(Crohn-kór). Szerencsére nem annyira komoly, mint egyeseknek, de talán ennek is oka van.

Hmm címlapos írás. Nem is tudom, de inkább az egész világnak szeretnék ezzel szólni. Nem tudom miért de nagyon elegem van mindenből. Kicsit mesélek magamról, és feltárni, hogy ki vagyok. Hogy miért teszem? Talán sose tudom meg, de valahogy most érett meg, hogy összefoglaljam, mit tettem eddig. Nem holmi világfájdalmat akarok írogatni, mint a divat emósok, de talán kivétel vagyok...talán...
Most itt ülök haveromnál, iszogattunk, töltöttük a fenséges ifjúság perceit, baromkodtunk...Mindenki szokott bulizni, De valami oknál fogva elkapott a rossz kedv. Nagyon mélységes, és sok fogadalmat tettem az új év nyitányára. Próbálok mindent érthetően fogalmazni, mégis tudd milyen szenvedést élek át - sokszor magam miatt. Na lássuk...
18 éves vagyok, egy középrétegi család leszármazottja vagyok, alapvető egzisztencia elérhető. Jelenleg 4. gimnáziumi éveimet taposom, tanulmányaim 4 es körüli. Az eddigi gyermekkorom szépen telt, mindent megkaptam - természetesen egészséges határokon belül. Napjainkban egy középsúlyos betegségben szenvedek, ami változtatott rajtam...húúú de belecsaptam
Nos a személyiségem olyan amilyen. Ahogy én fogalmazom, saját magam akadája vagyok.
Most meg itt rágom magam, mint valami nemtommi, és egyszerűn nem bírok odamenni a többiekhez. Mert nemtudom...ilyen vagyok? Pedig nem szeretném...
Ezen érzés alapján elkap a baromság minek rágom én itt magam, előttem van az élet, tehetek bármit minden jólesz, minden balhé. De mégse...mindig előtör bennem egy rossz érzés. Egyszerűen összeomlok a saját súlyom alatt. De úgylátom minek is írok, mert mindig egyeül érzem magam, akármennyire is érzem azt. Hiányzik az a valaki, aki éppen mindig bátorítana, egy olyan háttérhang ami...Próbálom leírni de nem megy! Leszarom, egyszerűen azrt írok most már ide, hogy levezessem valahova gondolataimat, mert ez számomra tarthatatlan és nem bírom ki. Általában stabil lélekzetű vagyok, de most megingott minden, az h élek az h létezek, és vagyok valamiért. Akkor mg minek? Fölösleges, senkinek a szeretete nem tart ide senkié. Vagy lehet bennem van a hiba, vagy másokban, vagy nem vagyok egy olyan egyéniség akinek kijár az élet java. Mert nem tartom magamat alkalmasnak h fennt maradjak e világon jelenleg kb ez a életérzetem perpill. Itt a rossz testemmel sportolni nem tudok, hiába a barátok, ha pont ilyenkor nincsenek itt, de ez nem az ő bajuk, nekik is megvan a maguk gondja baja. Nem értem önmagamat, nem bírok elszállni, mindig szorongok. Ha meg minden feloldódik az maga a gyönyör, de ez nagyon ritka. nem értem........nem értek semmit, nem értem önmagamat és nem is akarom érteni önmagamat. Belefáradtam...elmúlt felettem az iő és végem van. Kb ennyit érek, és semmihez nincs kedvem...ezek a jó szavakat ütöm le haveromnál, aki közel áll hozzám, de mégse, jól indult a 2009. Tényleg jó olt a csajokkal szórakozni, de elkönyvelni azt h én vagyok a leggyengébb úgy nem a legjobb. Mindenki tudja a saját dolgát, én meg nem. ennyi. Nem találom önmagamat, vagy ez lennék? Én így nem kellek magamnak...éljen vele más. Megjegyezve sosem tettem ilyet, sosem állítottam ekkora nagyságokat, hogy semmit nem érek. De ha ez nem változik meg.......
Bocsi mindenkinek, akinek csalódást okotam, de ez van ezt kell szeretni, ez vagyok én, senkinek se felelek meg, és mindjárt elkap a sírás, ezért le is teszem a billentyűzetet, és hátrahagyom az utókornak e írást, amikor az a bizonyos érzés rámjön. Mint egy állapot...