Előszó
Előszó
Először is, ezt a munkát két ember készítette, noha a LOGOUT szabvány csak egy szerzőt tüntet fel. GypsFulvus2 és Jorus alkotta meg ezt az anyagot, s egyikünk sem boldogult volna a másik nélkül. Köszönettel tartozunk még Varlaisaran és Bendőke kollégáknak a lektorálásért, a LOGOUT szerkesztőinek és korrektorának, valamint - magától értetődően - a Bethesdának. Varlaisaran kollégát külön köszönet illeti a képek összeszedésében nyújtott áldozatos segítségéért.
Fontos megemlíteni, hogy e cikk néhány helyen óhatatlanul spoilereket tartalmaz a TES játékok tartalmára vonatkozóan. Az egyes játékok tartalmát igyekeztünk általánosságokban, az adott történelmi kontextusban leírni, és a történtek részletes kifejtésétől tartózkodtunk. Ennek ellenére elkerülhetetlen, hogy a leírt történelemformáló események spoilereket is tartalmazzanak. A játékok tartalmát ezért mindig kiemeljük: pl. 3E 427 Az Elder Scrolls III: Morrowind eseményei. Javasoljuk, hogy aki még nem játszott ezekkel a részekkel, de szándékában áll, az ugorja át ezeket a szövegrészeket.