Jó régen nem írtam, no nem mintha nem lett volna miről, csak nem tűntek fontos dolgoknak.

Nyertem 7 darab könyvet... Szakácskönyvek.. "Egy falat..." sorozat összes tagját.. Kb 25 000 Ft igy kupacba. Kár, hogy ilyesmiből nem főzök... Rossz íze van a párolt papírnak.

Szóval örültem, mondom biztos 3. helyezet díj, mégiscsak utazás kiállításról van,etc... Megnéztem a hírt amiben gratuláltak...Ez a fődíj volt...

Ma találkoztunk emberrel, aki Londonban tud albérletet. Nem mondom, hogy olcsó, de Londonhoz képest az. 100 font per hét rezsivel... Jó, mondjuk 8an leszünk egy házban, de lehetne rosszabb.. azt hiszem. Megrendeltem a repjegyet és a transzfert... Már előre imádkozok, hogy elinduljon a wizzair... Kocsit még csak betolok, de egy repülőt hogy kell???

Láttam annak idején egy harmadik világbeli reptérről... Amolyan Indiana Jones feelin, csirkék, minden... Lehet hogy ők a tehenekkel huzatták be betolás helyett? Ne szóljak nekik, hogy ez már működő dolog???

Hajnalban a vekker átható hangjára ébredtem... Elfelejtettem kikapcsolni... Aztán az ajtóhoz másztam.. Bezártam alul, felül... lehuztam a redőnyöket..remélhetőleg aki erre jár úgy hiszi, elutaztak. A telefont kihúztam, a mobilt lehalkítottam, majd visszafeküdtem a vackomba...
Ide egy locsoló sem teszi be a lábát-simitottam végig az élethű játékrevolveremen...

Angliáról olvasgatok. Milyen ott az élet, mennyi kell az "újrakezdéshez". Ez így húsvét alkalmával valahogy új értelmet nyert. Mármint Jézus feltámadt vasárnapra virradóan, én pedig keddre virradón felmondok...kinek mi jut.

Arra jutottam, hogy ha mód van rá, nem szeretnék Londonba menni... Viszont Nottingham lázba hozott. Az egyetlen bökkenő, hogy ott nincs ismerős...és az ingatlanügynökök el nem ítélhető módon nem válaszolnak a leveleimre... Nem hibáztatom őket, én se biztos, hogy válaszolnék egy számomra ismeretlen afrikai országbeli ifjúnak... nem hinném el hogy van internete,és azt hinném, spam. a freemail. hu domain sem valami biztató, valamint nem vagyok benne biztos, hogy amit a program automtikus reklámként a levelem aljára biggyeszt az elolvashatatlanság mellett jó fényt vetne rám...

Az úgy volt, hogy felmondok.. nem sikerült...

Tudom,tudom... hogy hogy nem sikerült? Ezt egy sütire szokták mondani, esetleg a Forma 1-es nagydíjon az elnyeretlen kupára, de nem egy felmondásra...

Én egész hétvégén gyomorgörcsben csücsülve gondolkodtam, hogy a dühöm (nem megyek bele jogos, nem jogos, attól még a düh ott volt) ne vegye majd át az irányitást az agyam felett, és ne kérjem meg a felettesemet, hogy vérfertőzést kövessen el a szűlőanyjával... Mert ez csak düh... Meg is fogalmaztam magamban: figyelj, neked nem rám van szükséged, én ezt belátom, érzem, hagyjuk inkább az egészet, és ne feszegessük egymás tűréshatárát...

Esküszöm, két éve így kellett volna szakítanom...

Szóval leültünk... Valami hasonló lehet a szamurájokban csata előtt: ha meg kell halni, haljunk meg... Olyan hihetetlen nyugodtság tört rám, mintha bevettem volna három szem nyugtatót. Felettesem elmondta hibáimat. Én közöltem, hogy nem tudok rajta változtatni. Minek hazudjak? Tényleg az volt a fő problémám, hogy ennél jobban nem tudom.. Ezért éreztem igazságtalannak a szidalmakat. Előadtam az "akkor bucsuzzunk el" mondatomat, és vártam a reakciót. Semmi... Elrontottam? Megismételtem. Szó szerint.. Erre válaszul kaptam, hogy igyekezzek jobban, mert ő azért elégedett velem, csakhát ejnye-bejnye, azért figyeljek, szóljak ha baj van, ő megérti...

Jééé, nem is tudtam, hogy van blogom ^^"""
Jellemző... Na nem baj, majd kitalálom miket is írjak ide...