Na ilyen hülye helyzetbe is ritkán kerül az ember, mint én ma. Történt velem, hogy munkából hazafelé jövet bementem a Déli alatt lévő postára, hogy befizessek pár elmaradt csekket. Nem voltak sokan, beálltam az egyik sorba. Egyszercsak érkezett valaki, elment mögöttem, és hallottam, hogy leesett valami a földre. Odanézek, egy halom tízezres, de vagy 7-8...
Senki meg nem mozdul, észre se vették. Na én erre gyorsan felkapartam, és odamentem a sor végén álló nőhöz, gondolván, hogy ő hagyta el. Kérdezem, néz rám furán, nem az övé. Jó, kérdezem az előtte állót, ő is frissen érkezett, de hát nem nyert. Nézek körül, senki nem izgatott, senkin semmi jele egy rakás zsé elvesztésének.
Na kezdtem izzadni, most mi a f*sz legyen.
Nem akartam nagyon egyesével végigmenni a népen, mert aztán még a végén rossz arcnak adom oda, sose lehet tudni. Nem akartam elkiabálni magam, mert cseppet az is hülyén jött volna ki, hogy "itt van nálam hetvezener forint, kell valakinek?". Sarkítva ugyan, nem is kicsit, de azt hiszem lehet érezni, hogy ez sem lett volna egy biztos megoldás.
Kezdtem szörnyen zavarba jönni, mondom magamban, ilyen nincs, itt van egy rakás (nekem az) pénz a kezemben, amit most vettem fel a földről, és rohadtul nem érdekel senkit, mitévő legyek. Zsebre nem vághattam csak úgy és szevasz, ahhoz azért túl sok, és elég egyértelműen épp akkor hagyta el valaki. Meg mi van ha vesz valami kamera (kandi eszembe se jutott), és aztán elkapnak mittudomén miért.
Kínlódtam magamban, már én jöttem volna sorra, erre láttam, hogy egy nő szemmel láthatóan nem kicsit idegesen túrta a táskáját, cuccait egy szélen álló kisasztalnál. Néztem még 15-20 mp-ig, de nem tahóságból, csak biztosra akartam menni, de látszott végül, hogy ő lesz az én emberem. Odaléptem hozzá, kérdezem nem hagyott-e el valamit, aztán mutatom a papírosokat. Na azt a megkönnyebbülést, olyat se láttam még emberen. Mondta, épp kezdett infarktust kapni, hogy elhagyott kilencvenezer forintot (ezek szerint ennyi volt összesen).
Hát baszki... én is infarktust kapnék...
Mindenesetre szépen megköszönte, én meg húztam vissza újra a sor végére, mert nem úgy tűnt, mintha vissza akartak volna engedni... De akkor épp ez izgatott legkevésbé