2024. május 11., szombat

Gyorskeresés

Logan II

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Bordóban kéne ez is:) Még 5-6 év és talán telik majd egy használtra... Remélem lesz olyan jó, mint a mostani.

"Alapmodelljeinek megújításával a Dacia bebiztosítja vezető szerepét az ésszerű vásárlók márkájaként, miközben folyamatosan alkalmazkodik a megcélzott vásárlói réteg igényeihez, akik elsősorban a családok és a korábbi használtautó vásárlók közül kerülhetnek ki.
A motorválaszték legnagyobb újdonsága, hogy az új Dacia megkapja a 898 cm3-es TCe90-et. A háromhengeres turbófeltöltős motor fogyasztása 5,2 l/100 km, alacsony káros anyag kibocsátás mellett (CO2 120 g/km), a maximális forgatónyomatéka pedig 135 Nm. A másik benzinmotor (1.2 16V 75 LE) a maga 5,9 l/100km fogyasztási és 137 g/km CO2 értékével szintén megfelel az Euro5 normának. Ez ráadásul alacsonyabb üzemeltetési költségű LPG változatban is kapható lesz a későbbiekben, melynek már 125 g/km a CO2 mutatója. Az 1,5 dCi dízelmotor két változatban lesz majd elérhető: 55 kW (75 LE) és 66 kW (90 LE). A 200 illetve 220 Nm maximális forgatónyomatékot 1750 fordulatszámon adják le. Ehhez a teljesítményhez a szegmensben legalacsonyabb fogyasztás tartozik (3,8 l/100 km), ráadásul ezzel eco2 környezetvédelmi szintet teljesít 99 g/km CO2 kibocsátással.
Az új Dáciákban rendelkezésre állnak a Lodgyban már megismert újdonságok: Navi és adudio rendszer, sebességhatároló (viszont itt már tempomat is!), tolató radar. Mindhárom autóban a felszereltségi szinttől függően 60/40 arányban dönthető hátsó üléssorok találhatóak, és korábbiakhoz képest, fokozták a motortéri hangszigetelést. Az új Logant, Sanderot és Sandero Stepwayt a Pitesti gyárban és a SOMACA üzemben (Casablanca) gyártják, az új Sandero gyárátása pedig a Marokkói Tangerben is elindul 2013. második felétől."

Daciaklub.hu

Hozzászólások

(#1) aero.


aero.
veterán
LOGOUT blog

Te mos kajak egy Daciara vágysz? :D

(#2) Jhonny06


Jhonny06
veterán

"Remélem lesz olyan jó, mint a mostani."

Miért, a mostani jó?

(#3) Иван válasza aero. (#1) üzenetére


Иван
őstag

Mindenki másról álmodik. Én egy '61-es Jaguar E-ről, ő meg ilyenről. KInek a pap, kinek a paplan. :DD

[ Szerkesztve ]

i5 10400f | ASUS RTX 3060 Ti 8GB LHR | 16GB DDR4 | Asus TUF VG27AQ | meg egy csomó körítés | Nintendo Switch V2

(#4) kbencee válasza aero. (#1) üzenetére


kbencee
aktív tag

:DDD
Ha megnézem mennyi egy 2-3 éves Dacia, és egy 4-5 éves Mazda6, vagy akár egy Ford Kókusz, nem kérdéses a választás.

(#5) Thunderzolee válasza aero. (#1) üzenetére

Talán inkább suzukiról álmodjon? :N

Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)

(#6) ^Clown


^Clown
veterán
LOGOUT blog

Daciát elviekből sem, meg amúgy is, sokkal inkább egy picit régebbi Focus, VW vagy japán gép.

(#7) Szplöttyy


Szplöttyy
senior tag

Én nagyon vennék dácsiját,ha nem dácsija lenne. Mert jó meg minden, de belegondolni hogy nekem egy dácsijám van, na az nem menne. Miért nem tudják Renaultnak hívni :O

Smoke & Torque

(#8) kbencee válasza Szplöttyy (#7) üzenetére


kbencee
aktív tag

Miért a Renault jobb? ;]
Egyébként ha nem Dacianak hívnák, hanem pl. Skodának vagy bármi másnak, akkor én is elgondolkoznék rajta. Ez ez, hogy dááácsijja, pffffffff..................

(#9) total90


total90
veterán

Az első verzió nagyon ronda, ez meg egész kellemes... Egyébként több ismerősnek volt/van az első, semmi gond velük. Mi van abban ha Dacia kell valakinek? Semmi...

Ha nincs jó, ló a szamár is.

(#10) Dluinet válasza Thunderzolee (#5) üzenetére


Dluinet
nagyúr

inkább.
80-as években a dacia a selejt non plus ultrája volt.
De ahogy elnézem a munkatársam 5 éves Renault-ját, a Dacia csak jobb lehet.

"Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.