Tegnap senior tag lettem.
Büszkeség tölt el, bár mások mércéjével ez smafu, hiszen kellő számú hozzászólással hamar kivívható a titulus.
Kérdés, hogy tud-e az ember fia értelmesen beszélgetni. Én ugyanis erre törekszem. Voltak ugyan kilengéseim, de összességében úgy vélem, hogy nincs szégyenkezni valóm.
Ugyan nincs köze a blognak a titulushoz, valahol azonban mégis köze kell, hogy legyen. Hiszen írásaim reakciókat váltottak ki, én pedig nem mulasztottam el azokra válaszolni. Ezek pedig ha nem is teljes értékben, de növelték pontszámaimat.
Meséltem az álmodozó szemű lányról, meséltem Panniról, megírtam "Jani" és "Ilon" történetét, arról is írtam, hogy Annuska nem tudott sírni.
Érzelmekkel játszom, és aki nincs fából, az átérzi mindazt az örömet, bánatot, amelyről mesélgetek. Érzelmek nélkül üres az élet.
Kivívtam magamnak némi tiszteletet, de nem ez a fontos.
Sokkal többet ér, hogy sokan kedvelnek, örömmel olvassák írásaim. Ha nem így lenne, akkor letenném a lantot.
Még nincs okom letenni. Írok, ha van miről, és bizony mindíg van téma. Állandóan zakatol az agyam, fényes nappal ébren álmodom, munka közben sem hagynak békén a manók, tündérek, szellemek. Régi kapcsolat ez köztünk, már nem vagyok képes, és nem is akarom elszakítani.
Senior tag lettem.
Kinek fontos ez rajtam kívül? Senkinek. A portál automatikusan adja a titulust, hiszen csak számtani művelet az egész. Hányszor, hol, osztószám, passz.
Én mégis büszke vagyok rá.
Végülis butaság ez az egész.
Ugyan minek töltöm fel magam adrenalinnal ilyen semmiség miatt? Az élet megy tovább, a biológiai óra ketyeg, mit sem számít, hogy Vakegérke senior tag lett.
Azért ha belegondolok, nagyon nem mindegy, hogy az ember milyen társaság tagja.
Véletlen kerültem a PH! tagjai közé. Egy piti kis DVD író kapcsán regeltem be, és jártattam a számat. Volt, aki szólt, hogy ez nem mesefórum, mások üdvözölték bő lére eresztett stílusom. Aztán valaki azt mondta, hogy nyithatnék blogot magamnak.
Nyitottam, és egy határtalan világ tárult ki előttem.
Olvasgattam, csak olvasgattam, és (nem rosz értelemben) száraz, kopár írásokra akadtam. Bizonyára rosz napot fogtam ki.
Na, mondom, lássuk el tudom-e varázsolni az olvasókat. Próbaként megjelenttettem első írásom, amely rögtön kiemelt lett.
Ó, velem verebet lehetett volna fogatni. A visszajelzések erőt adtak ahhoz, hogy folytassam tevékenységem.
Azóta elég sok írást publikáltam. Mérhetetlen büszkeséggel tölt el, hogy van valaki, aki csakis az én írásaimra reagál. Pestiesen szólva nem semmi. Vakegérkésen szólva igen, ha csak egyetlen őszintén lelkes olvasó van, nem szabad megállni.
Kérdés, hogy ki mint érdemli ki a titulust.
Nagyon remélem, hogy én jelenlétemmel, "munkásságommal" érdemeltem ki.
Remélem, hogy egyszer kiérdemlem a saját avatart is.
Én nem tudom megcsinálni. Valaki tuti segít majd. Egy vén fószer, egy hosszú hajú bohém, egy örök optimista vagyok. Ezt kéne képbe önteni.
Egy vakszemüveges egérke, "akinek" hosszú a haja, és bár a sors megtörte, mégis optimistán "néz" a jövő elé. Hiszen igazán jól csak a szívével lát az ember, és Vakegérke.
Én a szívemmel látok.
Így volt ez akkor is, amikor még élt a feleségem, és most is így van. Nem akarok a szememmel látni.
Ha mindez butaság, akkor buta vagyok, mégis büszke.
Senior tag lettem.
