Hirdetés

2019. április 23., kedd

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

Lopni, vagy nem lopni...

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Kétszer akartam lopni életemben. Nagy szó, nem vagyok már ifjonc. Az első alkalom...

[ ÚJ TESZT ]

Kétszer akartam lopni életemben. Nagy szó, nem vagyok már ifjonc.

Az első alkalom szinte felkínálta vágyam tárgyát.
Nagy szó volt a hatvanas években az elefánt radír. Fel lehetett vele vágni a suliban, irigyelték érte a tulajdonost. Valahogy így nézett ki.
Nos, az egyik osztálytársamnak volt, mi pedig szándékosan elrontottuk a ceruzával írt szöveget, vagy rajzot, csakhogy kölcsön kérhessük, és élvezkedhessünk vele. Adta a srác, jó szívű volt. Azonban más dolog használni valamit, és egész más birtokolni. Ó, ha nekem is lehetne egy ilyen...
Egy szünetben kint felejtette a padon, én meg "véletlen" a zsebembe raktam. Mentem én is a folyosóra, elvegyültem a tízóraizó tömegben. Idáig rendben is volt a dolog, csakhogy a radír egyre jobban égette a zsebemet. Zakatolt az agyam, hova a fenébe is dughatnám, hiszen ha kiderül a lopás, első a zsebek kipakolása. Akkor még nem voltak ám ilyen fenenagy személyiségi jogaink. Gondoltam eldugom a gatyámba. Irány a klotyó, megtörtént. Ez sem jó, mi lesz, ha levetkőztetik az osztályt a radír miatt? Irány a klotyó, radír újra zsebbe, de már pislákolt a nyerő ötlet a fejemben. Kinyitottam a folyosón a második ablakot, unottan kibámultam, közben az ablakpárkány sarkára tettem a radírt. Becsuktam az ablakot, aztán vagy taj, vagy tutaj, talán enyém lesz vágyam tárgya, hacsak rá nem talál valaki.
Becsöngettek, irány az osztályterem. Osztály vigyázz, a hetes jelent, üljetek le. Már kezdtem volna megnyugodni, amikor úgy fél óra múltán felüvöltött a radír jogos tulajdonosa, hogy ellopta valaki a radírját. Ennek fele se tréfa, nem vették félvállról a lopást akkoriban. Zsebeket kiforgatni, táskákat kiüríteni, hangzott az ukáz. Óriási rovancs, radír sehol. A tanár viszont kiszúrta, hogy ez a Solymosi gyerek feltűnően sápadt, még a keze is reszket. Úgy vélte, hogy rosszul vagyok, és hazaküldött. Pakoltam, köszöntem, mentem.
Lopakodtam a folyosón, csak a vak nem szúrta volna ki, hogy stikli van a dologban. Csakhogy nem látott senki. Óvatosan nyitottam az ablakot, hogy ne nyikorogjon, és meghűlt a vér az ereimben. Ennyi izgalom után szembesültem azzal a ténnyel, hogy valaki tőlem is ellopta a radírt. Hatalmas világfájdalommal csuktam be az ablakot, és csak akkor jöttem rá, hogy a harmadikat nyitottam, pedig nem is oda rejtettem zsákmányom. Izgalmam a tetőfokra hágott. Irány a második ablak, pisszegtem neki, hogy ne nyikorogjon, óvatosan ki is nyitottam. Ott volt! Zsebre vele, irány haza.
Anyám meglepődött korai hazatértemen. Kérdezte az okát, és miután elmondtam, aggódva tette kezét a homlokomra. Hümmögve tálalt, azonban látva étvágyamat már nem aggódott.
A korai ebéd után hónom alá vettem a pöttyös lasztit, és kikérezkedtem játszani. Dekázgattam, fallal egyérintőztem, közben zakatolt az agyam. Jó, van egy szupi radírom. Na és? A suliban nem használhatom, de még itthon sem. Kész lebukás. Nem mutogathatom büszkén senkinek, az is lebukás.
Három lehetőségem maradt. Sutyiban használom itthon, és dugdosom. Vagy kidobom. Esetleg...
Az "esetleg" lett a nyerő. Másnap vissza vittem a suliba, és vártam az alkalmat. Szünet, osztály üres, itt az idő. Elővettem a radírt a zsebemből, és eredeti tulajdonosának táskájába tettem. Na, itt buktam le. Mégsem volt üres az osztály.
Rendkívüli osztályfőnöki óra, vésztörvényszék. Aki már megszégyenült társai előtt, az tudhatja, mit éltem át.
Mindent el kellett mondanom, én pedig könnyes szemekkel, csukladozva mondtam, csak mondtam. Igen, megbántam, de tényleg, és soha többé, de ez is tényleg, és idáig sem loptam, most is csak vissza akartam lopni azt a radírt, és én ebben az életben soha többé...
Megúsztam egy ejnyebejnyével. Tényleg olcsón, de mindent latba vetve jól döntött a tanár, és az osztály közössége.

A második alkalom már nyerészkedésre alapult.
Nagyanyám a Kőbányai úti suliban volt takarítónő. Nyári szünet lévén, és mivel anyámék épp vándorcirkusszal járták az országot, nem az eredeti iskolámban, hanem ott voltam napközis.
Nagyanyám állandóan le akart szokni a dohányzásról, meg ugye spórolni is jó lett volna, úgy szokott trafikba küldeni, hogy hozzak öt szál Kossuth cigarettát. Aztán hamarosan rohanhattam újabb öt szálért. Rohantam boldogan, hiszen nagyanyámat nagyon szerettem, ahogy neki is én voltam a mindene.
No, kérem tisztelettel, egy nap takarítás közben magához intett, és elküldött gyufáért. Szó szerint. De nem ám csak gyufa, kizárólag 30 filléres kellett neki. Mutatok is egyet, így nézett ki. Kétféle volt, a 30 filléres, és a 40 filléres. A drágábbik hosszabb volt nagyobb dobozban.
A suli mellett most lakótelep van. Akkor még barakk-szerű telep volt, és a Kőbányai út felőli oldalon középtájon egy "önki", önkiszolgáló közért szolgálta a lakosságot. Oda igyekeztem, közben azon töprengtem, hogy mi lenne, ha enyém maradna az a 30 fillér. Szereznék még 20 fillért hozzá, és boldogan lafatyolhatnék egy gombóc fagyit. Mert ugye az meg 50 fillér volt. Mire az önkihez értem, kész volt a tervem. Majd azt mondom, hogy fagyasztott piszkét kerestem, de nincs, így nem vettem semmit.
Hogy mi az a piszke? Egresnek is hívják, és így néz ki.
Öntudatos vásárlóként léptem a közértbe, kosár az alkaromra, séta a gondolák között. Ohó, megvan a gyufa, hogy, hogy nem, már a zsebembe is került. Egyszer csak hallottam a kérdést, hogy mit akarsz venni, öcsi. Felnéztem, egy jóságos arcú eladó néni a hang forrása. Nagy nehezen kinyögtem, hogy csak egy 30 filléres gyufát, és egyet kiemelve a gondolából a kosárba dobtam. A jóságos arcú eladó néni kiszedte a kosárból a gyufát, és visszadobta a többi közé. Aztán kihalászta a zsebemből is a lopásra szántat, az is társai közé került. Én pedig kaptam két akkora nyakast, amit az életben nem felejtek el.
Megszégyenülten kullogtam ki a boltból.
Gyufa viszont kell, szeretett nagyanyám várta. A legközelebbi közért a Zalka Máté téren volt. Egy egész villamos megálló. Rohantam, mint az őrült, nagyanyám mégis sokallta távollétem. Joggal. Ettől kezdve szinte naponta rohantam inam szakadtáig, így vezekeltem le erkölcsi botlásom.

Figyelj, Te jóságos arcú eladó néni ott fenn a mennyek országában!
Itt, és most illő tisztelettel köszönöm azt a két nyakast, amelyeket a legalkalmasabb pillanatban kaptam Tőled. Megfosztottál nyomorult 30 fillérnyi lopástól, viszont megajándékoztál azzal, amelyre anyámék is neveltek. Becsület. Ebből csak egy van. Rajtad múlt, hogy megmaradt.
Köszönöm!

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.