Zötyög a busz. Unottan bámészkodó emberek, egy kismama babakocsival, amelyben egy apróság gügyög. A nő megnyomja a leszállást jelző gombot, aztán ráförmed a közelében álló srácra.
- Vigye le a babakocsit!
Reakció nincs, így a nő magából kikelve szinte sikít.
- Magához beszélek! Vigye le a babakocsit!
Már van reakció. A srác a nő felé fordul, és röviden csak ennyit mond.
- Nem viszem.
Több se kell az unatkozó utasoknak, elkezdik szapulni a srácot. A busz közben a megállóhoz ér, az ajtaja kinyílik, és egy önkéntes leviszi a babakocsit. A nő is leszáll, meg sem köszöni a segítséget, csak rámarkol a babakocsi fogantyújára, és elvonul. Az önkéntes visszatér, és szemrehányóan néz a srácra, aki nem reagál az őt ért verbális sérelmekre.
A velem szemben ülő középkorú nő nekem címzett egy mondatot.
- Most mondja, milyen neveletlen fiatalok vannak...
Nem kellett volna mondanom semmit, de nem bírtam ki. Felhívtam a nő figyelmét arra, hogy a kismama nem kért, hanem parancsolt, és...
Ez egy ráförmedős nap volt. A nő rám meredt, és ítélkezett.
- Tudhattam volna! Hosszú a haja, maga se különb!
Ennyi a történet. Az biztos, hogy valaki neveletlen volt...
