Nem én írom, de lehet, hogy fekete téntával leszek bejegyezve a nagy magyar egészségügy ellátási rendszerébe.
Két napja voltam a dokinál. Nem vagyok beteg, vagyis mégis, de szerintem nem, vagyis... A fene egye meg, ebből hogy jövök ki jól?
Itt a kezdet.
A végén ott a lényeg.
"Reszketek. Ha tűt látok végem, a többiről nem is beszélek.
Mi a franc lesz velem?
Én csak nyugodtan szeretnék élni."
Szóval mentem a rendelőbe, csak pár percet kellett várnom, hiszen időt kaptam, így egyszerű a dolog. Három havonta recept, aztán nyugi. Jól van ez így.
Vagy csak volt?
A recepteket megkaptam, de a szép új rendeletnek köszönhetően már csak havonta váltsam ki, egyszerre nem szabad.
Rendben, köszönöm.
Ohó, még nincs vége, bár kaptam újabb időpontot április 26-ára, 15 órára.
Orvosi beutalás laboratóriumba.
Ezt is a kezembe nyomta a doki. Nem a Bajcsy kórház, hanem az Egészségház vár engem szeretettel. No persze akkor, ha kérek időpontot, aztán engedelmes gyermekként kivárom, hogy sorra kerüljek.
Irány a gyógyszertár, kiváltottam az egyhavi gyógyszert 316 jó magyar pénzért. Nem összeg, ennyit megér a kapaszkodás a nyugalomba.
Itthon belerogytam a fotelembe, és elgondolkodtam.
Ugyan milyen alapon küld a doki laborvizsgálatra?
Több, mint egy éve nincs gond, a vérnyomásom 130-as értéken van. Panaszom nincs, mosolyogva megyek hozzá, és úgy is távozom.
Akkor miért?!
Felvetődik bennem a gondolat, hogy ugye a dokik abból élnek, hogy hány betegük van, és hányat vizsgáltak, kezeltek, meg minden ilyen.
No most a laboránsoknak nincs saját ügyfélkörük.
Nem elképzelhető, hogy a házidokik adnak nekik is pár extra pácienst, hogy nekik is jusson az egészségügy morzsáiból?
Azt hiszem, fekete báránya leszek az egészségügynek.
"Reszketek. Ha tűt látok végem, a többiről nem is beszélek."
Nem érdekel, ki mit gondol. Ha ezen múlik a férfiasság, akkor én nem vagyok férfi. Egyszerűen nem vagyok hajlandó alávetni magam egy tortúrának, amelytől rettegek, és szerintem indokolatlan.
No persze, pohárnyi pisivel végigvonulni a várakozók előtt, tiszta blamázs.
No persze, rettegek a tűtől, de hadd nyomja a nővérke a vénámba.
No persze, rettegek a tűtől, de hadd bökje a nővérke az ujjbegyembe.
Már akkor is ájulás környékez, ha más az áldozat, és látnom kell. Kórháznál melóztam közel két évtizedet, tudom.
Nem!
Határozottan nem. Nem értek egyet a laborvizsgálattal, hiszen nincs rá ok, indok. Tünetmentes, panaszmentes vagyok.
Úgy néz ki, hogy áprilisban remegő térdekkel fogom bevallani a dokinak, hogy megfellebbeztem döntését, nem voltam laborvizsgálaton. Azt is elmondom neki, hogy a továbbiakban sem leszek hajlandó rá, hiszen élek, virulok, panaszom nincs.
Ha jól tudom, ezzel a döntésemmel kizárhatom magam az egészségügyi ellátásból.
Nem érdekel.
Írja a doki fekete téntával a kartonomra, hogy temetésemig ellátatlanná váltam, lelke rajta.
Nem vagyok hajlandó szurkáltatni magam indok nélkül.
Én csak nyugodtan szeretnék élni.
Nem is fáj a szúrás.
![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
...
