Tararapp, tiriripp, mondta a kakaska, és jól beleugrotta magát a folyóba.
Volt ám ottan egy cápa, méghozzá édesvizi. Hú, gyerekek, nem volt neki foga már annyi sem, mint egy kezemen az ujjam, pedig favágó voltam, csak kirúgtak, mert már nem volt mivel megfogni a fejszét.
Mérges lett a cápa, gondolhatjátok. Szájában a kakaska, de nem tudta megrágni.
A kakaska pedig már bánta, hogy butaságot csinált.
Szólt is szépen a cápához.
- Te éngem nem tudol megenni. Engedj el, és én becsületemre mondom, megtöltöm a hasad.
A cápa elengedte szépen a kakaskát, aki tartotta a szavát. Hozott egy betonmixert, a csövet a cápa szájába dugta, és ráeresztette a nyomást. Tele is lett a cápa gyomra hamarosan.
Mi újság, ha hasmenéses a cápika az esemény idején? Ahogy jött a beton, már megy is.
De nem ment. Viszont jött a halász.
Tiriripp, tararapp, mondta a halász. Nem gondolta komolyan, de ha már évek óta ezt mondta, nem volt szíve felborítani a megszokást. Ugrándozva ment a csónakjához, amelybe be is ugrándozott. Ugrándozva evezett, és ugrándozva képzelt el egy hatalmaaas ugrándozó halat, amelyet majd ő ugrándozva kifog.
Épp köpni készült, de meggondolta három okból is. Egyrészről nem akarta szennyezni a folyót, másrészről nem akart olyan halat enni, amelyik lenyelte a köpését, de a harmadik indok volt a legfontosabb. Laza volt a protkója, és ha beesik a folyóba, akkor annyi.
Evezett, evezgetett, és épp ki akarta vetni a hálóját, amikor meglátta, hogy valami hatalmas dög van a folyó mélyén. Ez elijeszti a fogásomat, gondolta, és mégis köpött egy nagyot.
A protkó is repült, és a pórul járt halász látta, hogy bár a cápika orra előtt fúródott az iszapba, semmi mozgás nem volt. Alszik, vagy dög-e már? Lássuk felrepül-e!
Ja, nem, ezt valahol olvasta, de nem illik ide.
A protkó is fontos volt a halásznak, na meg ekkora halat életében nem látott, így levette a gumicsizmáját, és beugrott a vízbe. Na, ettől közel, s távol orrukat fogva menekültek a vadat és halat, s mi jó falat...
Ja, ez is más, mindegy. De menekülés volt, az biztos.
Meglett az a fránya protkó, még a víz alatt a szájába nyomta a halász, így egy slukk levegővel kiemelte cápikát is. Haza is vitte, és mivel merevnek találta, kalapáccsal puhítgatta. Jó ez nagyon, kell ez nagyon, napkeleten, napnyugaton. Pergett a beton elől-hátul cápikából.
Töprengett a halász. Megegye? Túl nagy, ráadásul nagyon szép szemei vannak. A szíve győzött. Magához ölelte, könnyes csókot lehelt rá, aztán visszavitte a folyóhoz, és egy újabb könnyes csók után útjára engedte.