Minden 2005. január 8-án kezdődött. Az egyik barátnőmnél voltam azon a hétvégén, és ő beszélt rá, hogy regisztráljak a chat.hu -ra, mert, hogy milyen jól el lehet ott lenni. Regisztráltam, pontosabban inkább ő regisztrált engem és odaültetett a gép elé, hogy akkor beszélgessek. Nem is tudtam, hogy mit csináljak, ő meg az anyukája mondta, hogy miket írjak. Aztán egy idő után egész jól belejöttem, nem volt annyira nehéz a dolog. Nem voltam annyira oda a dologért, mert a köszönések után mindig ugyanazokat a kérdéseket kaptam. A barátnőm azon a délután-estén telefonon is beszélt azzal a fiúval, akivel a chat-en, de kb. addig tartott az ismeretségük, legalábbis úgy emlékszem. Picit elkanyarodtam, folytatom. Szóval, utána írt nekem egy fiú, akinek más kérdései voltak, kedves volt és nem tudom miért, de azt írtam neki, hogy ha megadja a számát akkor írok neki sms-t. Merész dolog volt ez részemről, de valamiért azt éreztem, hogy ezt kell most tennem. Fura egy érzés volt. Jött a név téma is, ott aztán rendesen meglepődtünk mindketten. Én azt hittem, hogy viccel, gondolom ő is azt hitte, hogy csak ugratom. Pedig nem. Merész dolog volt ez is, nem is tudom, hogy akkor, hogy mondtam meg olyan simán.
Utána estefelé mentem haza, éppen vendégek voltak nálunk. Az ágyamon gondolkodtam, hogy mit írjak, vagy hogy egyáltalán írjak e. Megírtam végül az sms-t, el is küldtem és beraktam a telefonom az asztalomon lévő kis tartójába. Akkor kaptam karácsonyra egy Siemens Cf62-t, aminek az oldala sárgán villogott amikor üzit kaptam. Hirtelen odanézve, láttam, hogy a telefonom villog, félve olvastam el az üzit, de végül pozitív választ kaptam, örültem neki. Aztán másnap is beszélgettünk, szinte egész nap, küldött képet magáról mms-ben, bár picike kép volt. Napokig sms-eztünk, suliba is meg mindenhol. Eljött a szülinapja, gondoltam, majd felhívom és meglepem vele, de végül nem mertem. Pedig régóta terveztem de csak nem mertem.
Valahogy ez időben történt, hogy a barátnőmnél, akinél chat-eltem, találkoztam, és valamiért (máig sem értem, hogy, miért elmondtam, hogy sms-ezek a fiúval akivel a neten beszélgettem). Ő meg továbbmondta az anyukájának, ő pedig a férjének aki apum haverja. Na egyik vasárnap jött a hívás, hogy beszélnie kell apummal. Én rögtön összeraktam a dolgot, de nem szóltam, hogy miről lesz szó. Aztán ugye minden kiderült, az egész család kiakadt, persze rögtön mondták, hogy fejezzem be ezt az egészet stb.... Egyik délután elhatároztam, hogy jó véget vetek a dolognak, úgyse lehetnek semmi köztünk...(pontosabban bemagyaráztam magamnak). Megírtam sms-ben, de nagyon szörnyen érzetem magam, főleg miután a választ is megkaptam, el is sírtam magam. A délutánom azzal telt, hogy győzködtem magam, hogy jó az amit csináltam, így volt a legjobb. De aztán este 6óra körül jött egy üzenet, ami után tudtam, hogy nagy hülyeséget csináltam.
Ez után próbáltam békülni, próbáltam visszacsinálni a dolgot. Pár napi beszélgetés után sikerült, megint úgy beszélgettünk mint azelőtt.
Ekkor már február volt, talán ekkor már szóba is jött, hogy találkozzunk. Én szerettem volna, csak a családot nem tudtam, hogy oldjam meg, úgyhogy megkértem, hagy legyek túl a felvételiken, utána találkozhatunk. Én ez idő alatt, nem küldtem neki képet magamról, féltem, hogy ha meglát másképp gondol rám, vagy valami hasonló. Mindig ígérgettem, hogy küldök képet, de nem küldtem.
Aztán februárban mennem kellett volna fogszabályzásra, de valamiért elfelejtettem. Ezért a family mérges lett és elkobozták a telefonom. Persze utólag visszagondolva, nem is ez miatt volt, de a helyzeten nem változtatott a dolog. Apum fogadta tőle az sms-eimet, nem tudtam, hogy mit csináljak. Ja igen, azt mondták, hogy szeptemberbe kapom vissza a telóm... A barátnőim mondták a suliban, hogy úgyis visszakapom hamarabb. Mondtam, hogy ha visszakapom, hozok egy csomag mogyorós csokigolyót és megesszük. Teltek a napok, a család picit lehiggadt, aztán megint gond jött. Volt, hogy anyum telójáról írtam neki, mert ő úgysem használta, és arra kapott egy sms-t tőle. Na ebből megint nagy harag lett, hogy még onnan is írtam. Nem tudtam, hogy mi szerepelt az üzenetben, de nagyon kíváncsi voltam. Másnap reggel gyorsan el tudtam olvasni, megnéztem a számot amiről írt és megkérdtem az egyik barátnőmet, hogy hagy írjak az ő telefonjáról. Természetesen megengedte, nem is tudom, hogy miért nem kérdtem el korábban. Biztosan azért, mert soha nem szerettem ilyet kérni senkitől. Egy jó hosszú üzit írtam, amiben elmagyaráztam, mi történt az elmúlt időben és hogy miért tűntem el.Úgy emlékszem, hogy ez pont február 14-én történt. Válaszolt is rá, ettől fogva a barátnőm telóján beszélgettünk, ami nem volt valami kényelmes, volt olyan üzi amit csak másnap kaptam meg.
Aztán egyik nap, egy olyan üzenet jött, hogy ha nem írok vissza, akkor megérti, hogy vége a dolognak, de ha írok, akkor folytatjuk a dolgot. Rögtön akartam válaszolni, de a barátnőmtől elkérni a telóját nem volt nekem olyan egyszerű. Aztán erőt vettem és elkértem, persze mondták, hogy el akarják olvasni amit írok, úgyhogy nehogy kitöröljem. Persze én kitöröltem. A suliban hetente egyszer vagy kétszer meg tudtam nézni az e-mailemet, ott is beszélgettünk, mindig sietve gépeltem vissza neki a választ. Egyszer írta, hogy küldött képet is, de nem tudtam megnézni, úgyhogy a barátnőmet kértem meg, hogy nyomtassa ki nekem és a képet és az üzenetet is. Máig megvan a két kinyomtatott lap. Teltek így a napok, hogy csak a mail és az sms maradt. Egyik tesi órán azonban egy kosárlabda eltalálta az orromat, a barátnőm ezt rögtön megírta neki, ezután megcsörrent a telefon. Amikor felvettem nagyon fura volt hallani a hangját, de közben nagyon jó is volt. Tetszett a hangja. Ezután ez járt a fejemben napokig, és hogy mikor beszélünk újra.
Április elején visszakaptam a telefonom, rögtön próbáltam hívni, de nem vette fel, így írtam sms-t. Anyum telójáról írtam neki, mert az enyémen nem volt pénz. És természetesen a barátnőimnek vittem a megígért csoki golyókat. Jött az sms válaszul, hogy csak aludt, azért nem vette fel a telefont, amint tudunk beszélünk. Emlékszem, hogy este többször is próbált hívni, de én nem tudtam felvenni, mert ugye titok volt a dolog és nem tudtam volna beszélni. Másnap talán felhívott, hogy kapok e egy hónapon belül feltöltőkártyát, a válaszom erre igen volt és utána azt mondta, hogy majd beszélünk. Nem értettem a dolgot, aztán mire hazaértem, kaptam egy sms-t 900ft feltöltéséről. Tudtam, hogy a family nem lehetett, csak ő maradt. Persze rögtön írta, hogy na megkaptam e? Nagyon meglepett a dolog, de így tudtunk beszélgetni jó ideig. El kezdtük tervezgetni a találkozót, hogy eljön hozzám. Megbeszéltük, hogy legyen ez a nap április 17-e, vasárnap. Nagyon vártam azt a napot, de nem szóltam róla senkinek. A barátnőimnek sem, pedig mondták, hogy eljönnek velem és hogy falaznak, de nem akartam őket belerángatni. Pont azon a délelőttön küldött el anyum a mamámhoz, hogy vigyek neki tortát, de én tudtam, hogy 10-kor a buszmegállóban kell lennem. 10 előtt picivel elindultam, a kutyánkat is vittem magammal, ő lett volna az igazi alibi a találkozóra. A buszmegállóban találkoztunk, egy pillanatra megálltam egy tábla mögé, hogy megnézzem, hogy ő ül e a padon. Ő nem tudta kit várjon. Aztán odaléptem elé, és csak annyit tudtam mondani, hogy szia. Meg voltam szeppenve, és szerintem ő is. Érdekes egy pillanat volt. Még ajándékot is hozott nekem, egy kis macit piros szívvel a kezében. Zavaromban, nem is emlékszem, hogy puszit adtam e neki, és az ajándékot is csak később nyitottam ki. Elindultunk mamámhoz a tortával, út közben beszélgettünk, és Bundás folyamatosan elé vágott. Leadtuk a tortát, a mamám még kérdezte is, hogy ő az egyik osztálytársam? Mondtam, hogy nem és el is indultunk. Úgy gondoltuk, elmegyünk hozzánk, már az utcában jártunk, de nem mertünk hazamenni. Nem is tudtunk volna még mit mondani, hiszem még mi sem tudtuk, hogy most kik is vagyunk mi egymásnak. Az utcában visszafordulva elindultunk egy közeli kis parkba, leültünk egy padra egymás mellé. Beszélgettünk, aztán jött a kérdés, hogy mit érzünk egymás iránt. Abban biztosak voltunk, hogy több mint barátság, ami köztünk kialakult. Szerettem volna a vállára hajtani a fejemet, de még nem mertem, de egy pár pillanat múlva megkérdezte, hogy átölelhet e. Természetesen igent mondtam, és végre odabújhattam hozzá. És ami nagyon nagyon tetszett, az az illata volt. Ez nagyon megmaradt bennem. Az ajándékomat ekkor bontottam ki, nagyon örültem neki, azóta is vele alszom. Nagyon jó volt így kettesben lenni, simogatta a karomat meg a fülcimpámat piszkálta. Ekkor már olyan 1-2 óra lehetett. Egyik pillanatban hallottam, hogy megáll egy autó mögöttünk és csapódik az ajtó. Akkor már tudtam, hogy baj van. A család volt, már kerestek, de a telefonomat kikapcsoltam. Hát eléggé mérgesek lettek. Hazasétáltunk, a kapu előtt beszélgettünk négyen, aztán még kimehettünk a parkba és még beszélgettünk pár órát. A buszmegálló felé, megfogtuk egymás kezét.... Nagyon nehéz volt, amikor felszállt a buszra, én pedig mentem haza. Az eső is elkezdett esni... Otthon faggattak, hogy hogy volt ez stb.... Nehéz időszak következett, legközelebb május 14-én találkoztunk, de akkor már nálunk voltunk, a család megismerte és elfogadta a dolgot, bár ez még ezután jó ideig eltartott. Ezen a napon csókolt meg először... Nagyon szép nap volt, egész nap csak összebújva voltunk. Az idilli pillanatokat, csak a húgom hülyesége szakította mag, a "Kértek cukrot?" kérdésével. Utána nyáron már én is elmehettem hozzájuk.
Jah és igen, picit sokat mondtam a következő mondatot: "Nem tudom.". Azóta kinőttem.
Az általam leírt történetről, az én SymbianOS-om is írt egy hsz-ben, szerintem nem tudja hogy megtaláltam, de megtaláltam. [link]
Hát így lettünk mi egy pár...

Napjainkban...
Azóta rengeteg minden történt velünk, rengeteg helyen voltunk együtt a lassan 5 év alatt. Voltunk egymás szalagavatóján, ballagásán, húgom ballagásán, kiállításokat néztünk meg, voltunk színházban, sokat sétálgattunk kézen fogva, kirándultunk, pizzáztunk és még sorolhatnám.... Nagyon ismerjük már egymást, látom ha valamin nagyon gondolkodik, ha valamiben lapít és fordítva. De ez így is van jól.