Az eredeti terv szerint pénteken söröztünk volna egyet lájtosat négyesben húgommal, az Ügyvéd úrral és Kicsi Hentessel, de végül Kicsi Hentes a laborban maradt inkább, sörözés helyett inkubálni, 7.66-os PH!-jú oldatot készíteni, 10 mikronos metszetet mosni, szárítani, ilyesmi. Hármasban söröztünk tehát.
Az eredeti terv szerint pénteken este a sörözés után megnéztük volna kettesben a 300 című tocsogósos-kaszabolósosat. A Blogger ezt előkészítendő bement Kicsi Hentesért a laborba (aki onnan már fél 8 körül ''vigyél innen haza!!!!'' segélykiáltásokat hallatott), hogy majd onnan együtt induljanak megnézni az ominózus filmet. Kilenc óra körül járunk...
...negyed tizenkettőkor Kicsi Hentes és a Blogger finoman szólva is qrva fáradtan végre elindultak a laborból. A mozinézegetés - ebből kitalálhatóan - elmaradt. Helyette a Blogger ezen időpontig oldatot készített, 1000 millis pipettával szipuzott, centrifugákat nézegetett és egyéb kamu módokon segítette Kicsi Hentest a munkájában. Látott kísérlet alatt álló egeret, rengeteg vegyi fegyvert és egyéb borzalmakat. Egy pillanatra meg is szeppent egy kicsit.
Élménydús este volt, annyi szent. Közelebb hozta a Bloggert saját munkájához... :-) És Kicsi Hentes munkájához... :-)
Hirdetés
Te mit csinálnál egy mozi helyett?
[ ÚJ bejegyzés ]
Aktív témák
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Vicces képek
- EA Sports WRC '23
- Dell notebook topic
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- Lassan küszöbön a NTE: Neverness to Everness premierje
- Megújult mobilos felület, fórumos ráncfelvarrás a PROHARDVER! lapcsaládon
- Azonnali VGA-s kérdések órája
- Milyen autót vegyek?
- Revolut
- További aktív témák...