Hirdetés

Csendes PC építéséhez kérek tanácsokat

Sziasztok!

hosszú ideje érlelődik bennem, most már úgy érzem ki kell mondanom:
ELÉG VOLT, elég volt a zúgó, hangos PC-kből, legalábbis ami a lakásomat illeti...

BEVEZETÉS
Még soha nem volt halk asztali gépem, az ipart egy GlobalWin FOP32-vel kezdtem, a szakik akkoriban azt mondták, hogy ezekhez a nagyteljesítményű processzorokhoz (2000 év vége Duron 750MHz, 34W max hőleadás) kell a brutális hűtés nehogy tönkremenjenek, így egy állandó 5200rpm-en forgó ventivel meg egy vargányával kezdtem a PC-s karrieremet. Azóta volt 3-4 notebookom is, azok mind halkabbak voltak, pedig ott egységnyi térfogatban jóval több hő termelődik.

Tehát szeretném felmérni, hogy mire lesz szükségem egy halk gép megépítéséhez, milyen komponensekben kell gondolkodnom, ez előre láthatóan mennyi pénzbe
fog kerülni, az építés illetve a használat során milyen kompromisszumokat kell kötnöm, és végül az egyik legfontosabb: mennyire tudom a hangkibocsájtást
lecsökkenteni...

Hirdetés

Ehhez pedig szükségem lesz a tanácsaitokra, mivel mint kitalálhattátok, halk PC építésében nem vagyok járatos, sosem szántam még rá elegendő pénzt, figyelmet,
energiát. Kérek mindenkit, hogy építő, pártatlan hozzászólásokkal segítsetek a tájékozódásban.

CÉL
Annak érdekében, hogy egyáltalán esélyünk legyen oda elérni ahová el szeretnénk jutni, fontos hogy kitűzzünk néhány reális célt, az én esetemben ez így nézne ki:

Szeretnék egy olyan mainstream léghűtéses rendszert (ház, táp, hűtő) építeni, amely a mindenkor aktuális konfigurációmnak otthont ad, és ezt alapjárati terhelést feltételezve nagyon halkan teszi. (Nem elvárás, hogy komoly terhelés mellett nagyon halk legyen a gép, azonban jelentős hangja ekkor sem lehet) Elvárás továbbá, hogy a következő 5 évben a ház illetve a hűtési koncepció változtatás nélkül felhasználható legyen, attól függetlenül, hogy 1-2 vagy 3 alaplap illetve ugyanennyi processzor fordul meg a házban, kopó alkatrészek persze nem tartoznak ide, a ventiket nyilván hamarabb cserélni kell.

Halkság definíciója: A halk az számomra nem hangtalant jelent, megelégednék azzal, ha a PC-m alapjáraton olyan halk lenne, mint egy halk, terheletlen 15"-os vállalati kategóriás notebook:
Nagyon közelről fülelve talán lehet valamit hallani, 1-2 méterről azonban semmi.

Felhasználási terület:
A PC-met kizárólag rekreációra használom (single player játék/film/net), nem dolgozom rajta. Terveim szerint CPU/VGA fronton mindig az előző generáció középkategóriáját vagy a
középkategória alját használom fel. jelenleg G850+R4830 van a gépben, de amikor 1280x1024-ről 1920x1080-ra váltok akkor a meglévőt kb ivy i3 + R6850-re cserélem. (apróról)

Jelenleg a gépem fogyasztása nem lépi át a 200W-t és ezt a jövőben sem szeretném jelentősen növelni, tehát kijelenthetjük, hogy a hűtést elegendő 250W-ra tervezni, nem reális, hogy ennél
sokkal többet evő gépet rakjak össze a következő 5 évben (max fogyasztás). Kétkártyás rendszerek, feszemelés stb ezek a kulcsszavak hidegen hagynak.

PÉNZ
Egyelőre ott tartok, hogy rászánnék maximum kevéssel több mint 20.000 Forintot a házra, kopó forgó amortizálódó alkatrészek nélkül (táp és ventik). Korábban soha nem adtam ennyit semmiféle házért, talán a max 4000 Forint volt egy Mercury házért (egy tápot is kaptam annyiért amelyet sosem használtam). Nos most 20K környékén vagyok hajlandó kiadni a házért, de még csak az újhoz sem ragaszkodom: amennyiben sikerül tökéletes állapotú használtat kifogni, azzal is boldok tudok lenni, tehát lehet nyugodtan újonnan 20E Ft fölötti házakat is ajánlani. Ha az igényeimet egy olcsóbb ház is ki tudja maradéktalanul elégíteni, tessék bátran ajánlani olyat, nem vagyok saját pénzem ellensége..
A tápra szintén rászánok mondjuk 15E Ft-ot (ha picit drágábban kapok lényegesen jobbat akkor nyilván nem azon az 1-2 ezer forinton fog múlni a halk PC) Ha az a konszenzus, hogy már fele ennyiért van nagyon halk táp, akkor nyilván nem fogom a drágábbat venni...

FONTOS SZEMPONTOK
-Ha lehet a midi-torony méretnél kissebb házat szeretnék (mini-torony), ennek megfelelően úgy gondolom, hogy microATX-es lapnál nagyobbra nekem nem lesz már szükségem.
A nagyobb méret azonban nyomós ok mellett természetesen nem kizáró tényező.
-A szép design abszolút fontos, de nem mehet a funkcionalitás rovására. Szeretném, ha a nappaliban is megállná a helyét a gépsárkány, anélkül, hogy szégyenkezni kéne miatta.
-Az ár fontos, nagyon fontos. Márkanevet nem fizetek meg, de valós tudás-, teljesítménytöbbletért hajlandó vagyok több pénzt fizetni, de csak addig a szintig amire ténylegesen szükségem van.

KINÉZET
-A letisztult, egyszerű minimalista dizájnt keresem, fölösleges sallangok és görbületek nélkül. A háznak legyen téglatest formája, fölösleges ívek nélkül.
-Bugyuta LED kizáró tényező. Örülnék, ha a be-/kikapcsoló gomb illetve HDD LED világítását teljessen le lehetne kapcsolni.
-Matt egyszínű fekete, sötétszürke, titánszürke ezek a színek tettszenek, ujjlenyomatot ne vonzza.
-Nem akarok belátni a dobozba

Negatív példa 1
Negatív példa 2
Pozitívabb példa
Pozitív példa

AHOL MOST TARTOK
Nézegettem a nevesebb PC ház gyártók kínálatát, képeket nézegetve nagyon tettszenek a Fractal Design, Lian Li, Corsair házak (Define Mini, Define R3 USB3, Core 1000, Arc Mini, Corsair 300R), azonban nem tudom, hogy mely lenne a legjobb nekem, ezért lenne egy két kérdésem azokhoz, akik már dolgoztak minőségi házzal, van összehasonlítási alapjuk és számukra is fontos a halk működés.

KÉRDÉSEK:
Silent Ház
Néhány házat kifejezetten halk házként marketingelnek, ilyen például a Fractal Desig Define, a Cooler Master Silencio, Antec P szériája. Ezek általában kevés ventilátornyílással és extra oldallapra erősített hangszigeteléssel rendelkeznek.

-A kérdés itt az lenne, hogy ezek a házak tényleg többet tudnak a nem direkt "silent"-ként marketingelt társaiknál? Érdemes ilyet használni?
A hangtompító borítás ér valamit?

Képek alapján nekem ezek csak egy hullámos szivacsbetétnek tűnnek és nem igazán tudom elhinni, hogy tényleg hatékonyak lennének. Egy MDF lemezről illetve üveggyapot párnáról el tudom hinni, hogy jól szigetel, de egy egyszerű 2cm vastag szivacsbetétről?!

-Az ementáli sajt
Számos ház, ilyen például a Corsair 300R, FD Arc Mini stb, oldala, teteje olyan mint az ementáli sajt, a perforálás miatt szinte már átlátszó. A kérdés, hogy ez mennyire befolyásolja negatívan a ház hangelnyelő képességeit? A válasz triviálisnak tűnhet, de mégsem vagyok benne biztos, tehát mi a tapasztalat itt?

Ventilátor mérete
A házakon különböző méretű ventilátorok számára van hely: 9cm - 12cm - 14cm - 20cm stb. A silent házak általában kevéssé vannak jól eleresztve ezen a téren. Ahogy néztem a silent házak kevesebb ventilátorhellyel rendelkeznek és kisebb ventiket lehet használni. (Általában 12cm néhol 1-2db 14cm venti)

-Halkabbak (alacsony terhelést feltételezve) a nagyobb ventik? Halkabb egy 14cm-es venti egy 12cm-esnél azonos ár/minőségkategóriát feltételezve?

-Egy halkságra törő koncepcióban szabad alkalmazni 12/14 cm-es tetőventit? És 20cm-es oldalventit?

-HDD, venti illetve táp támasztó gumibakok érnek valamit? Legyen szempont a ház kiválasztásakor, hogy adnak-e ilyet hozzá?

Mit ajánlotok?
-Itt jön a kérdés, hogy milyen házat, tápot és ha kell esetleges plusz légkavarót tudtok ajánlani ami a fent leírt igényeknek a legjobban megfelel?
-az lenne a kérdésem, hogy házból lehetőleg egy hármas vagy ötös toplistát írjatok, hiszen ha a legjobb ajánlott modellhez nem tudok olcsón hozzájutni, akkor is kell valamit vennem...

Előre is köszönöm a tartalmas hozzászólásokat!
J.

Még van hozzászólás! Tovább