Réka - Epilógus
Nehéz elkezdeni. Nehéz, mert sok minden történt, ezalatt az egy hónap alatt, ami a legutolsó bejegyzés után eltelt. Sok minden történt. Jó és rossz is. De inkább rossz.
Teltek múltak a napok November 7-e óta. Mivel volt még pár nap szabim, azért azokat ellőttem november végére pontosabban kaptam egy hét szabit. Ezalatt az egy hét alatt hazanéztem, mi van az ősökkel. Örültek nekem, mert úgy lett volna, hogy ebben az évben már nem érek haza. De sikerült. Hamar eltelt az a 3-4 nap, amit otthon tölthettem. Ezt nem is ragozom túl. Jó volt, de elmúlt.
Ez idő alatt míg otthon voltam megtörtént az, amire nem számítottam egyáltalán. Ott ültem, és néztem ki a szemüveg lencséi mögül. Réka közölte, hogy fejezzük be. Legyen vége. Ez volt olyan november 23-24-e fele. Nem tudom. Lehidaltam. Hittem, hogy megvár, hogy megleszünk valahogy, míg nem fordulnak jobbra a dolgok. De nem. Ő feladta. Igaz, tényleg elég kevés lett volna, ha havi 1-2-szer találkozunk. De lehetett volna ezt másképp is, csak idő kellett volna… Amit nem akart, vagy nem szeretett volna kivárni. Tudom, a távkapcsolat nem jó. Mondjuk neki nem volt még, és ebből következik a döntése is, hogy legyen vége. Mondjuk ez nem volt így semmi, tehát megértem.
Így a november 26-i találkozó is elmaradt. Mivel Békéscsabára ment, és nem akart velem találkozni. Mondta, hogy legyünk barátok, és menjek le. De én nem tudtam egyik percről a másikra, mint barát gondolni rá. Erre megsértődött. Később elindult az sms party, ahol tisztáztunk mindent és elismerte hogy nagyon bunkó volt, hogy kinyomott, mikor hívtam. Egy nappal később írtam neki sms-t aminek az lett a vége, hogy lementem hozzá Békéscsabára betegen este. Egyedül várt, pedig úgy lett volna, hogy a húgával vár. De a húga pasija nem engedte meg, hogy ott aludjak én is náluk. Szegény Rékuska idegesen várt… Én mondtam, hogy nem megyek vissza 20 perc múlva a vonattal pestre, ha már utaztam miatta 2 és fél órát. Szegény olyan ideges volt… én meg halál nyugodt. Most fordított volt a szereposztás, mint eddig He-he Mivel nem akartam hazamenni, ezért elkezdtünk bóklászni a városban. Benéztünk a Csabacenterbe, majd a húgáékhoz vettük az irányt és ott voltunk egészen hajnali fél 6ig. Beszélgettünk kártyáztunk elvoltunk. Akkor és szerintem ott láttam kincsemet utoljára. Nem gondolom, hogy még egyszer lemegyek hozzá, bár ezt az idő majd eldönti.
Reggel 8 körül felültem a vonatomra, ami visszahozott ide pestre. Akkor és ott döbbentem rá, hogy végleg vége van. Hogy soha többé nem leszünk már együtt. Más fogja becézni, más fogja szeretgetni, csókolni. Valami elkezdte nyomni a torkomat… Elkezdtem sírni… Ez van… Nem tudtam megállni… ki kellett adni magamból… És jólesett. Megkönnyebbültem.
Jó volt ez a kis „kapcsolat”szerűség. De kár, hogy vége lett harmadjára és véglegesen. Hetente egyszer-egyszer feljön a csetre, ahol megismertük egymást, és beszélgetünk kicsit. Nem sokat… az utolsókor is megsértődött és kilépett. Persze a telószáma már megváltozott de nem mondta el magától, én meg nem kértem el, gondoltam alap, hogy elmondja, leírja , de nem. Ha nem, akkor nem. Ennyi. Én nem erőlködök már. Felesleges lenne részemről. Ő már túltette magát rajtam, én Rajta sosem fogom. Ezt ő is tudja, és el is mondtam neki.
Nos, így ért véget ez az egész.
További szép napot és Örömökben gazdag Boldog Új Évet mindenkinek.
Előzmények:
