Az előadó: Köszöntöm önöket a mai estén, örülök, hogy szép számban megjelentek (taps).

A szülő: (taps).

A gyermek: (mocorog az anyja ölében, és nyöszörög).

Az előadó: A mai estét a nagy érdeklődésre való tekintettel, azzal kezdeném, hogy a bejárat mellett vannak könyvek, és dvd lemezek, az előadás után, ha valaki szeretne többet meríteni a hallottakból, az megvásárolhatja, s támogathatja az ügyet. Gondolom mindenki tudja, hogy ugyan a részvétel ingyenes, de a benzin nincs ingyen. (lelkiismeret furdalás ON).

A szülő: elkezd kotorászni a táskájában, a pénztárcáját megtalálja, átnézi, s nyugtázza, hogy a jó ügyért tud áldozni.

A gyermek: egyre nyűgösebb, forgolódik az anyja ölében, próbál szabadulni, s a hangja elnyomja az előadót.

Az előadó: Próbálja összeszedni a gondolatait. Készült napokig, már sok előadáson van túl, nem papírból olvas, előre kinyomtatva. Improvizál. De a gyerek nyöszörgése, visítása, és a szülő, ahogy próbálja csendre inteni, csitítani, ahelyett, hogy hazavinné pihenni, kizökkentette. Kereste a szavakat, s a gondolatai gellert kaptak, elkezdett dadogni, mert eszébe jutott valami. A társasház, ahol él, hajnalban egy hölgy leviszi a kutyáját sétáltatni, aki örömében ugat. A hölgy fegyelmezi hangosan, miközben szelik a lépcsőfokokat lefelé. Manó! Manó! Manó nem szabad! Manó! Maradj csöndben! Manó nem! Az előadó hatalmas lélegzetet vett, miután a hölgy becsukta maga után az ajtót, s a kutyájával kiléptek az utcára. Nem elég, hogy a kutya ugat örömében, hogy végre kiteheti a lábát a négyszögletből, még artikulálatlanul, rikácsolva fegyelmezi. Mindenkinek hallania kell, s felébredni rá, tudni róla, hogy ő milyen alapos, és törődő kutyatulajdonos. Nem maradhat ki belőle senki.

A szülő: Maradj már nyugton! Ne mocorogj, hallgasd a bácsit, hogy milyen jókat mond!

A gyermek: Forog, nyöszörög, visít tovább.

A szülő: Leszorítja, csitítgatja, simogatja, és sűrűn pilláz elnézést kérve, mint akinek ilyen kicsi gyermekkel is joga van este 22h-kor egy előadáson részt venni, mivel az eszme, és a jó ügy, így a gyermeknek várnia kell a pihenéssel.

A gyermek: Egyre hangosabban visít, fáradt, s álmos. Minden irányba kunkorodik, megmerevíti magát, ahogy könyörögve az ágyért görcsbe sírja magát.

Az előadó: illedelmesen, de szigorúan néz a szülő irányába, de az előadását már nem tudja folytatni olyan intenzitással, ahogy tervezte, s ezt megelőzően tette. A gondolatait a gyermek visongása, s a megfeszült sivalkodása már rég elterelte a gondolatait a mondókájától. Valójában az egész közönség egy irányba figyelt. Mindenki ugyanoda nézett, de a liberális szülőnek védjegye, hogy ezek nem tényezők. Sem a késői óra, sem a közönség, sem az előadó, sem a gyermek. Csak a jó ügy számít, semmi más.

A szülő: gyermeke izzadt homlokát törölgetve.

A gyermek: egyre fáradtabb, ágyban lenne a helye, már rég szeretne, de fogalma sincs, hogy az ágy milyen messze van, s éppen hol van, aludni, pihenni szeretne.

A szülő: nagyon megörült, mert a gyermeke „végre” elaludt az ölében.

Az előadó: megszabadult a nyomasztó, s zavaró tényezőtől, amit nyilvánosan nem adhatott elő, mert a hölgy nyilván kikérte volna magának, s végre az előadás abba a mederbe terelődött, amibe tervezte. 2 órás előadás után halkan megtapsolták, mert már mindenki fáradt volt. Aztán személyes beszélgetés, s kérdések.

A szülő: magához ölelte az alvó gyermekét, s provokatív kérdésekkel bombázta az előadót, miközben próbált a karjaiban lévő gyermekkel előre utat törni magának. S mivel mindenkiben volt annyi részvét az alvó gyermekkel szemben, hogy utat engedtek neki, így a gyermek arra ébredt fel, hogy az anyja egyre hangosabban rázza az öklét, s az érveit. Felsírt, átkarolta az anyját, de az észre sem vette, mert éppen benne volt egy érvelésben.

Az előadó: Mivel neki is van gyermeke, s látva a helyzetet, csöndben maradt. Megvárta, amíg a hölgy indulatosan érvelt a síró gyermekével a karjában. Majd annyit válaszolt, hogy vége.