Ma láttam valamit, megdöbbentő volt. Nem az eset, hanem a két ember viselkedése egymással szemben. Mindkettőt ismerem személyesen, házaspár voltak, de aztán elváltak az útjaik. Na de ennyire? Van erre megfelelő magyarázat s elfogadható indok? Mindketten jöttek le a panelből. Asszonyka a közös gyerekkel a kocsihoz, ember az új feleséggel szintén a kocsihoz. Kizárt dolog, hogy nem vették észre egymást, hisz egyik az egyik oldalon szöszmötölt a kocsija körül, másik meg a másikon. Gyereket beültetni, csomagokat elhelyezni, új asszony is cihelődik, csomagtartó lecsuk, beül s cigarettára gyújt vagy gyűjt

A gyerek reakciójára nem is emlékszem, pedig érdekelt volna csak éppen mire megfigyelhettem volna elhúztak mindahányan voltak. A fura az volt, hogy úgy jöttek le és cihelődtek be a kocsiba, mint ha sosem látták volna egymást. Se köszönés, se biccentés, se mérges szemvillanás, hogy legalább a harag érezhető lett volna. Egyszerű és tetten érhető gyakorlatias közöny. Olyan súlyos, hogy az már (szerintem orvosi eset).
Remélem nem csak én vagyok ennyire infantilis vagy konzervatív gondolkodású, bízom benne, hogy nem csúszott még le agyilag a társadalom annyira, hogy ezt a helyzetet egy vállrándítással elfogadja.
Pedig ha visszamegyünk az időben, akkor egyszer rajongtak egymásért és olyasmit is megtettek, ami erejükön felül tellett. Voltak közös terveik, összemosolyogtak, ismerték egymás titkait, egymás mellett aludtak és ébredtek. Közösen aggódtak, várták egymást, fogták egymás kezét, pajkosan összekacsintottak, összebújtak, volt közös ellenségképük, amit rendre elutasítottak és alaposan kibeszéltek. Ismerték egymás gyengéit, hibáit, amit megbocsájtottak és elnéztek, bíztak egymásban s most elmennek egymás mellett anélkül, hogy odafordulnának vagy legalább a fejüket elfordítanák, mint utálat.
S mindkét ember rendelkezik szavazati joggal, vitába szállhat, hivatkozhat hazaszeretetre, van véleménye és akár még viheti is valamire.
Hogyan képes vajon egy ilyen ember a hazáról beszélni ha nincs hova hazamennie vagy egy családod nem bír megtartani?
Hogyan képes ígéretet tenni bármire is? Nem szotyola magról vagy csikkről van szó, hogy eldobom és rá sem nézek többet.
Évekkel ezelőtt egy lomtalanítás alkalmával kiraktunk az utcára egy fehér bőröndöt, amit a feleségem vásárolt magának még diák korában. Nem volt sérült csak erősen elhasznált. Még láttam is azt az embert, aki elvitte magával s nyilván eladhatta, mert kb. 2-3 hónap múltán láttuk viszont a Petőfi csarnokban, amint egy férfi az eladni kívánt holmijait cipelte benne és összesomolyogtunk, hogy nézd van új gazdája, még mindig megbecsülik azt a bőröndöt.
Aztán eltelt egy s két s három év, a bőrönd rendre felbukkant a bolhapiacokon, ha egyedül is mentem ki s vettem észre, haza érve elmondtam a feleségemnek s örült a hírnek, hogy a bőröndnek még mindig van használója.
Ám egy társ, akivel közös terveket szőttünk és átestünk a nehezén, csekkeket fizettünk, egy autóban ültünk, együtt nevettünk, egymás szemérmét érintettük és örömet okoztunk egymásnak az nem egy bőrönd, nem szotyola mag, nem csikk és ne kezdje el nekem ezt senki bizonygatni, hogy ez a mai világ, tessék elfogadni és tiszteletben tartani.
Ki hisz abban, hogy a helyzet egyszer megjavul? S ha javul az mitől függ, mi váltja ki? Több pénz? Jólét, kevesebb munka, nyugalom s szeretet?
Mitől függ a nyugalom? Mi váltja ki a békességet, nyugalmat és ősz korba hajló bölcsességet? Bizonyos kor felett már nem számít a pénz? Nem megyünk be kétszer annyit dolgozni a dupla bérért?
Az a helyzet, hogy inkább a külső körülmények szólnak bele a kényszer békességbe. Egy agyvérzés vagy bármilyen súlyos trauma. Van egy közeli rokonom, aki sofőr volt egy élelmiszeripari cégnél, fiatal korától kezdve sofőrködött és szerette, nem volt ötven éves mikor agyvérzést kapott és hat hónap eltelt mire rátudott állni a lábára. Azóta sem beszélni, sem járni nem tud normálisan. Mindkettőt úgy teszi, mint a három éves gyerekem. Türelem kell hozzá, a felesége szokta kikísérni wc-re is. A legrosszabb az benne, hogy tiszta az elméje, abból is látni, hogy néha sír.

Megérdemelte?
Ki érdemelt meg bármit is? Ki az, aki mindezt tétlenül nézi és ki az aki azt a nem létező s tétlenül nézőt vádolja mindezért?
Van egy rendőr rokonom is diliházban, agilis és erőszakos ember hírében állt, megfagyott a levegő körülötte, sosem szerettem és sosem kerestem a társaságát, nem tartottam embernek, de ahogy végezte az nagyon szánalmas és sajnálatra méltó.
Elveszítette a gyermekét egy közlekedési balesetben és beleőrült. Előbb begyógyszerezte magát és ráivott, majd bevitték a pszichiátriára, na onnan többé nem került ki, rányomták a kórlapra, hogy ön és közveszélyes. Begyógyszerezték, amitől félelmében összeszarta magát, utána meg megverték, mert összeszarta magát s ez azóta is így megy. Ki az, aki pontot tehet az ügy végére és igazságot szolgáltathat?
Ki kíváncsi egyáltalán a létező s egyetemes igazságra, ami a földet is mozgatja a pályáján, amitől a szíved is dobog, amitől a szél is mozog, akitől egyáltalán származunk s még azt is nehéz beismerni, hogy készítmények vagyunk s nem a saját akaratunkból lettünk, nem önmagunknak élünk, hanem ítélet vár ránk?

Legyinteni a legkönnyebb, meg hogy ma már a tudomány, hja és amíg a két kezem fel tudom emelni...

Néha leveszem a számítógépem oldallapját s benézek, hogy nincs e lázadás, miszerint nincs is ember, nem készített engem senki, hanem egy evolúciós folyamat és ősrobbanás terméke vagyok muszáj a körmére néznem a gépemnek, mert még képes lenne elhinni, hogy ez nem egy bőrönd, nem szotyola mag, nem csikk és ne kezdje el nekem ezt senki bizonygatni, hogy ez a mai világ, tessék elfogadni és tiszteletben tartani.
Ki hisz abban, hogy a helyzet egyszer megjavul? S ha javul az mitől függ, mi váltja ki? Több pénz? Jólét, kevesebb munka, nyugalom s szeretet?

Néha hajlamos vagyok azt hinni magamról, hogy csak egy alkatrész vagyok, egy fogaskerék és nincs semmi beleszólásom, amit szabad akaratomból teszek az csak egy fordulat a sok milliárd közül és pont beleillik a tervbe.

1.Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állanak be.
2.Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok,
3.Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői.
4.Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői.
5.Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld.

Nem kell megijedni, nem holnap lesz a világnak vége, mert:
2Pt 3,8
Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő mint egy nap.

Ha utolsó napokat említ, akkor az lehet több ezer év. De mi van ha már eltelt az a több és az utolsó ezerben járunk?

Rászolgáltunk a végre s az ítéletre?