![[kép]](http://www.guga.hu/egyebek/manko1.jpg "[kép]")
Egy fiatal tölgyfa elszáradt leveleit fotóztam, ahogy fújta a szél s megállt mögöttem egy féllábú ember mankóra támaszkodva, félszemmel láttam.
A fiam Levente ott állt mellettem a kerékpárjával és hunyorgott a naptól. A féllábú ember úgy állt ott, mint aki valaki, éreztem hogy Ő a telek tulajdonosa és ösztönösen elkezdtem neki magyarázkodni, hogy csak a tölgyfát fényképezem.
Egy hirtelen gondolattól vezérelve azt hazudtam neki internetes újságíró vagyok és egy pillanatig hittem is benne, hogy igazi rámenős és kényes kérdéseket fogok feltenni.
-Zoltán vagyok... és (nyújtottam a kezem csak nem tudtam hogy miközben a mankóra támaszkodik tud e velem kezet fogni). (tudott)
Ferenc, Becskei vagy mi, elharapta a szó végét és nyújtotta a kezét s közben mélyen a szemembe nézett.
Motyogott az orra alá és miután megkérdeztem merre lakik és mióta mutatta az irányt, hogy ott az alsó sorban, 1946, de mióta az asszony rám gyújtotta a házat szabad vagyok.
-hogy égett le a háza? Kérdeztem őszinte elképedéssel.
A fiam, meg az asszony is dohányzik...nézett rám sandán, cinkost keresve.
-az egész ház leégett, lakhatatlan?
Csak a konyha meg az előtér, de leomlott a tető is, lakhatatlan, a kulcsi önkormányzattól kapta az asszony ezt a tanyát, mutat körbe.
-magyaráz még focistákról, tehén istállóról, s közben a szememet fürkészi és Ő is próbál információt nyerni, hogy ismeri a Kiss Csabát?
-nem, még senkit sem ismerek, egy éve költöztem ide és csak a hétvégéken járunk ki. Csak a telekszomszédokat...
Lábát hogy vesztette el?
Elmeséljem? Néz rám értetlenül, nincs hozzászokva, hogy szóba állnak vele. Kaján tekintet és mondja hogy csúnyán berúgtam, s volt az egyik szomszédnak egy kútja, inni akartam belőle és belezuhantam.
8 métert zuhantam, az alsó lábszárcsontomat egy halott embertől kaptam, beültették, de elfertőződött, utána kicserélték platinára de befeketedett.
Mondta a doktor, hogy le kell vágni.
Ha le kell hát vágja le doki, maga tudja.
-nehezen törődött bele?
Muszáj volt, de 5 éves herce-hurca volt, mán én nékem jobb a mankó, tudja ha elfáradok csak rátámaszkodom.
-hisz Istenben?
Néz rám elkerekedett szemekkel. Úgy a magam módján, már sokszor megakartam halni, de nem sikerült.
-lába miatt?
Az is, meg sok más, de nem engedte, itt vagyok és mutat előre a mankójával, menjünk és meggyorsította a lépteit én meg úgy mentem mellette, hogy ha esetleg eldőlne a földbuckákon, akkor elkapjam, de hát mi vagyok én, Isten?
1946 óta itt lakik,
-Apámmal egy idős.
Mondtam is neki.
Üdvözlöm.
-Gyulán él.
Nem jártam még ott, arra. Még nem jártam sehol.![[kép]](http://www.guga.hu/egyebek/manko2.jpg "[kép]")
Tanulságos életkép...
Ilyenkor mindig belegondolok, mennyire beteg, előítéletes társadalomban vagyok kénytelen éldegélni... Már gyermekkorban elkezdődik, hogy a másikat valami pici dolog miatt kicsúfolják a kicsik, köszönhetően a média meg a szülők álltal beléjük táplált ''értékeknek''.
El sem hiszik egyesek, mennyire jól esik néhányunknak, ha kezet fogunk velük, vagy leállunk pár percre beszélgetni, legyen az vadidegen, vagy rég látott ismerős. Hajlamosak vagyunk tekintetünkkel elsiklani embertársaink problémái felett.
Egyszer a Déliben odajött hozzám egy hajléktalan srác, megkért, ha tudom segítsem már ki pár forinttal. Úgy esett, hogy nem sokkal előtte vettem fel pénzt automatából, vidékre készültem rokonokhoz, így csak 1000-es meg 5000-es volt nálam. Kicsit zavarba jöttem, semmilyen aprót nem találtam magamnál. Gondoltam egyet, mondtam neki, gyere, megiszunk egy sört, bedobunk egy hurkát, a maradék a tied. Olyan beszélgetés kerekedett a dologból, hogy végül azon kaptam magam, a vonat után rohanok, úgy nyitották ki nekem az ajtót mozgás közben. A srác 34 éves volt, egykoron céget irányított, aztán a válásba beleroppant anyagilag és lelkileg is. 4 éve élt az utcán, valahogy mindig megoldotta. Ritkán iszik (láttam rajta, egy órán keresztül itta az üveg sört), szereti az embereket, udvarias. Megadtam neki a számomat, megígértem, ha bármi komoly gondja van, keressen meg. Talán lett volna rá szüksége, talán nem, azóta sem hívott.
A minap dobbőrt vásároltam a belvárosban. Beszaladtam a pékségbe, 2-t fizet, 3-at kap akció volt, zárás előtt 30 perccel. Nah mondom, kérek 3 sajtos, 3 sonkás croissantot. Fordultam ki a helységből, mit látok, öreg fater támasztja a falat, fejét a vállára hajtja. Éppen arra indultam volna, nézem, szerintem napok óta nem evett a fószer. Nah mondom, tessék, adok egy sütit, egye meg. Úgy nyúlt érte mintha aranyat nyújtottam volna... Odaadtam hát mind a hatot. Egy szót nem szólt, valamit motyogott, de láttam rajta több nem is tellik az erejéből. Iszonyatosan tudom sajnálni az ilyen embereket.
Egy kicsit elkanyarodtam az írástól, remélem nem gond.
emléxem amikor vérvételen voltam és nem lehetett ennem reggel milyen érzés volt a hasamban. mintha valami szétmarná belülről.
guga oldala
