Erre a kérdésre alapvetően 2-féle válasz létezik (pontosan! 
igen és nem 
), attól függően, hogy milyen beállítottságú az, akit kérdezünk.
Aki fél a bizonytalanságtól és nem tudja elfogadni, hogy „csak úgy lézengünk a világban cél nélkül”, valószínűleg nemmel szavaz, mint ahogy azok is, akik ezt a választ alá tudják támasztani valamiféle ideológiával.
A másik fajta válaszolónak viszont feláll a szőr a hátán attól a gondolattól, hogy minden eleve elrendeltetett és valójában nincs szabad akaratunk, vagy csak korlátozottan. Az ilyenek természetesen igennel válaszolnak.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy melyik verzió az igaz? Na, ez pontosan az a válasz, amit valószínűleg sosem fogunk megkapni! ![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
Természetesen lehet jönni egyrészről a különböző vallásokkal és egyéb olyan nézetekkel, amik az eleve elrendelést fogadják el, de az nem bizonyít semmit.
Másrészről pedig jöhet a tudományos válasz, a kvantumfizikával és Heisenberg-el, de ez nem ad választ a hétköznapi tapasztalatokra.
Vannak azért olyan emberek is, akik számára nem minden fekete, vagy fehér és próbálnak valami középutat találni. Ez persze legtöbb esetben egyik oldalnak sem felel meg ( 
), de én most mégis megpróbálkozom valami ilyesmivel.
Hogy ebben az esetben ez hogyan lehetséges? Roppant egyszerű! Mindössze azt kell feltételezni, hogy mindkét állítás egyszerre igaz, de nem egy időben!
A legtöbb ellenző azt kifogásolja, hogy nem lehet céltalan az élete, biztos, hogy valami feladattal jött a világra. Ez tulajdonképpen igaz is lehet. Az már más kérdés, hogy mi ez a cél és miért, de ennek a taglalásába most nem mennék bele, mert az egy egészen más téma (akár a céltalanság is lehet cél adott esetben).
Tehát adott egy életcél.
Miért kell viszont azt is feltételezni, hogy a célig vezető út is előre meg van írva, hiszen több úton is el lehet jutni a célig. És pont ez az elméletem lényege. Itt lép életbe a véletlen. Akár a saját döntéseink, akár másoké, folyamatosan változó környezet. Véletlenek sorozata. Természetesen a sors (Isten, Allah, stb.) megpróbál minket a megfelelő irányba terelni és elénk rakja a lehetőségeket (erről persze nem tudunk, legfeljebb később jövünk rá), de azt nyugodtan figyelmen kívül is hagyhatjuk.
Teljesen hülye példa, hogy egyszerűbb legyen megérteni: Sétálsz hazafelé és szembe jön valaki egy bizonyos csokival a kezében. Nem sokkal később, még valaki, ugyan olyan csokival. Nahát, micsoda véletlen! Sétálsz tovább és jön a harmadik is. Itt kettéválik a történet.
Egyrészt eszedbe juthat, hogy veszel egy csokit a párodnak és mikor hazaérsz vele, azzal fogad, hogy: Micsoda véletlen, pont erre vágytam!
Másrészt hazasétálhatsz csoki nélkül és talán sosem derül ki, hogy csokira vágyott.
(természetesen sok más variáció is elképzelhető, de a magyarázat szempontjából nincs jelentősége részletesebben kitárgyalni)
Naszóval ércsük már, hogy mire is akarok kilyukadni? 
Van cél, van véletlen (ami nem is biztos, hogy véletlen), ami egyben lehetőség is lehet, hogy beteljesítsük a célt (amennyiben kihasználjuk, lehetőség volt, amennyiben nem, véletlen marad) és van a szabad akarat, ami az egészet jól megkavarja.
Pedig olyan szépen hangzott. Mindig is tetszett a determinizmus elképzelése. De ez a hülye kvantumfizika... Mindez annak ellenére, hogy szvsz nincs előre megírva minden lépésünk bár ezt bizonyítani nem lehet. És igazából nem is tetszene ha minden előre meg lenne írva. De persze amíg ilyen sok a változó meg az ismeretlen még ha minden előre meg is lenne írva akkor se lennénk képesek azt előre számolni.
