2019. április 26., péntek

Gyorskeresés

Ennyi volt! (kiegészítve)

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Az utóbbi 3 napban abban a 3 emberben csalódtam a legnagyobbat, akik a legfontosabbak a számomra. Igaz, hogy halálosan fáradt vagyok és talán túlreagálom, de pont most lett volna a legfontosabb a támogatásuk, vagy legalább a normális viselkedés. Az egyik nem foglalkozik velem (pedig én próbáltam segíteni neki akkor is, amikor én is sz@rban voltam/vagyok), a másik úgy tűnik, hogy szimplán elereszti a füle mellett amit mondok és nem reagál semmit, a harmadik megsértődik, hogy nem találkozunk, pedig mondtam neki, hogy ezen a héten nem tudunk.
Ez a 3 ember az életem 3 különböző területe. Mindannyian egyszerre rúgnak belém. Elegem van ebből. Mostantól nem érdekel senki és semmi. Járom a magam útját. Egyedül.
Ez a Logoutra nézve annyit jelent, hogy írok még verseket (sőt, néhány prózai bejegyzés is tervben van), de nem leszek aktív résztvevő.

Röviden: Ennyi volt!

Ahogy írtam is, nagyon kimerült vagyok mostanában. Eljutottam arra a szintre, amikor már nem tudok józanul gondolkodni. Ez a bejegyzés emiatt született. Más kérdés, hogy ez nem mentség semmire. Legtöbb esetben eléggé toleráns vagyok (sokak szerint túlságosan is). Mindenkinek lehet rossz napja, vagy lehet szó félreértésről. Ilyenkor jobb várni egy kicsit, mielőtt meggondolatlanul cselekszünk, vagy mondunk valamit, amivel megbántjuk a másikat. Most ez nem sikerült. Nagy szerencsém, hogy Művésznő is megbocsájtott és Démon sem haragudott meg rám.
Nagy köszönettel tartozom Szten Márs-nak, aki józan higgadtsággal, de kellő eréllyel "oldalba rúgott" (nem csak a hozzászólásával, hanem utána privátban is!) és kizökkentett ebből az elferdült állapotomból!

A bejegyzést meghagyom, tanulságul magamnak. Hogyha véletlenül hasonló helyzetben leszek a jövőben, elolvasom és inkább befogom a számat, mielőtt újabb ostobaságot csinálok!

Hozzászólások

(#1) Geri Bátyó


Geri Bátyó
(senior tag)
LOGOUT blog

Aki akar, hozzászólhat.

"Ki a büdös istennyila vagy te bohócképű!?" SzŐr Geri, birodalmi poéta és főszakács (:L topic)

(#2) Wictor válasza Geri Bátyó (#1) üzenetére


Wictor
(senior tag)

Akkor ezek szerint én vagyok az első. Nem mentegetőzöm inkább. Elnézésed kérem, de tényleg! De nem Te mondtad, hogy annyi munkád van, hogy nincs időd azonkívül semmire? :F

Ui: Művnő megkapta privátban, amit a topicban is említettél. Azt hittem, hogy esetleg nekem is közöm lehet hozzá. Ezek szerint...

[ Szerkesztve ]

(#3) művésznő4


művésznő4
(újonc)

Nem válaszoltam még a pü-dre!!!! :Y

Én vagyok az egyik? :F

(#4) Geri Bátyó válasza Wictor (#2) üzenetére


Geri Bátyó
(senior tag)
LOGOUT blog

Nem veled van bajom. Örülnék, ha ezután is írnál a bejegyzéseimhez és privátban is mindig megtalálsz! :K

"Ki a büdös istennyila vagy te bohócképű!?" SzŐr Geri, birodalmi poéta és főszakács (:L topic)

(#5) Wictor válasza Geri Bátyó (#4) üzenetére


Wictor
(senior tag)

Pedig azt érzem, hogy elhanyagollak, meg totálisan rám illik. :(

[ Szerkesztve ]

(#6) művésznő4 válasza Wictor (#5) üzenetére


művésznő4
(újonc)

Nem, nem te. :(
Rám értette....

[ Szerkesztve ]

(#7) Wictor válasza művésznő4 (#6) üzenetére


Wictor
(senior tag)

1.) Wictor
2.) művésznő4
3.) FD

Szép rajtsorrend, ezért nem szeretek "első" lenni... :F

[ Szerkesztve ]

(#8) művésznő4 válasza Wictor (#7) üzenetére


művésznő4
(újonc)

Nem!

1.) Szúnyoglány
2.) Én
3.) FD

:(

(#9) Geri Bátyó válasza Wictor (#5) üzenetére


Geri Bátyó
(senior tag)
LOGOUT blog

Szó sincs ilyesmiről. Mostanában én is elhanyagoltalak a teendőim miatt, de ezt megértetted és nem neheztelsz (remélem). Neked is megvan a magad baja, ilyenkor normális, hogy kicsit hanyagoljuk a másikat.

(#8) művésznő4. Nyert!

[ Szerkesztve ]

"Ki a büdös istennyila vagy te bohócképű!?" SzŐr Geri, birodalmi poéta és főszakács (:L topic)

(#10) Wictor válasza Geri Bátyó (#9) üzenetére


Wictor
(senior tag)

Én egyáltalán nem neheztelek, írtad sok helyütt, hogy sok a munkád. Én meg megértettem. Nekem is sok lenne a "munkám" - csak én meg nem foglalkozom vele újabban... :D :U (tudom, szégyen...)

No, ezek szerint már az emberismeretem sem a régi.
Keverem magam Szúnyoglánnyal...

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.