2019. április 23., kedd

Gyorskeresés

Elmélkedés a halálról

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Elmélkedés a halálról

Az egész gondolatsort (illetve a megírását) Sir Pocok cikke indította el bennem: Nevessünk a kaszáson!

Már jó ideje nem félek a haláltól. Ennek számos oka van. Egyrészről sokan haltak meg körülöttem és olyan is volt, aki a szemem láttára. Talán az egész gondolkodásmódom olyan, hogy ezek azt a tényt erősítették meg bennem, hogy az elmúlás természetes dolog, függetlenül attól, hogy mikor és milyen okból következik be. Ez már önmagában is elég lenne ahhoz, hogy úgy kezeljem a dolgot, ahogy: nem félek tőle, nem várom, csak elfogadom, hogy előbb-utóbb bekövetkezik.

Ennél viszont kicsit bonyolultabb a dolog. Régóta van egy visszatérő álmom (3-4 éves koromban kezdődött, de legalábbis akkori az első emlékem róla). Akkoriban nagyon megijesztett és rémálomként emlegettem. Hosszú éveken keresztül ébredtem fel sírva, mert újra és újra előjött (heti rendszerességgel). Ahogy kicsit idősebb lettem, kezdtem megszokni (talán 10 éves korom körül), később pedig elkezdtem kíváncsi lenni arra, hogy ez mi is lehet valójában. Úgy 14-15 éves lehettem, amikor eljutottam oda, hogy már a legkevésbé sem féltem ettől az álomtól és képes voltam visszaemlékezni rá. Eléggé furcsa, mert az egész csak érzések halmaza. Sötétség, valami megfoghatatlan – leginkább talán zuhanáshoz hasonlító – érzés és még valami, amit nem értettem sokáig.
Ezután jónéhány évig csak ritkán álmodtam erről és inkább csak egy kis nosztalgiával gondoltam rá, de az utóbbi kb. két évben megint egyre sűrűbb. Mivel eltelt 18-20 év és eléggé megváltozott a gondolkodásmódom, valamint a hozzáállásom az élethez ezalatt az idő alatt (ez nem meglepő szerintem), elkezdtem megint kielemezni, hogy mi is ez az egész, mert kíváncsivá tett. Rájöttem arra, hogy az álom nem befejezett. A vége mindig lemarad.
Ez most furán fog hangzani, de rádöbbentem, hogy a halálom pillanatát álmodom meg, már kisgyerek korom óta. Felmerült bennem, hogy eredetileg láttam is, de mivel megijedtem tőle, tudat alatt elnyomtam és már csak az érzések maradtak. Arra jutottam, hogy az a zuhanás szerű érzés a sötétben, az életem és a tudatom utolsó pár pillanata. A legmegdöbbentőbb viszont az volt, hogy az a korában értelmezhetetlen (most már tudom, hogy nem oda illő) érzés, a megkönnyebbülés.

Valójában nem lepett meg és nem azért, mert az életem egy nagy kupac trágya. Kevés olyan történik velem, aminek örülni tudok, pedig legtöbbször az apróságoknak is tudok. Az sem számít, hogy újabban szinte csak kudarcok érnek és sokakban csalódtam. Olyanokban, akikben megbíztam. Megbíztam bennük és átvertek. Mindez valójában nem számít, mert még mindig van olyan ember – több is – aki mindig, minden körülmények között mellettem áll.
A dolog lényege az, hogy 19 éve van egy olyan betegségem, ami hatalmas fájdalommal jár. Mostmár évek óta nem szedek fájdalomcsillapítót, mert olyanra lett volna szükségem, amit rákos betegeknek adnak és morfiumszármazék. Azóta inkább tűrök és szerencsére az agyam képes kompenzálni. Kizárja ezt a fájdalmat. Tudom, hogy van, de nem figyelek rá. A fájdalomküszöböm egészen extrém lett az évek során. Nemrég belenyúltam a forró olajba (véletlenül) és szó szerint ropogósra sült a bőr az egyik ujjamon. Legalább fél percig, fájdalmat is éreztem. Szó szerint örültem neki. Az orvosok 10 éve nem értik, hogy miért tudok még járni, pedig egyszerű a magyarázat. Mert járni akarok!
Azt hiszem, ennek tükrében nem meglepő, hogy a halálom pillanatában megkönnyebbülést fogok érezni. Sokszor mondják – halálos betegeknél – hogy a halál megváltás volt számára, mert nem szenved többet. Az én betegségem nem halálos (ámbár még azzá is válhat), de időnként – rosszabb pillanataimban – megfordul a fejemben, hogy bár az lenne és legyen már vége.

Mégis azt mondom, hogy vannak dolgok és vannak emberek, akik miatt érdemes élni.
Van, hogy egy zene okoz olyan perceket, amikor nem gondolok semmi másra és megborzongok tőle, annyira jól esik abban a pillanatban. Van, hogy látok valamit, ami eltereli a figyelmemet és elgyönyörködök benne. Van, hogy elbeszélgetek egy baráttal, kötetlenül, bármiről és az jól esik neki is és nekem is. Van, hogy egy barátnak segíteni tudok, akár csak azzal, hogy meghallgatom, akár néhány tanáccsal, vagy bármivel.

Végülis az a lényeg, hogy nem félem a halált. Nem várom, nem keresem és igazából az sem befolyásol, hogy kiket hagyok hátra, mert az nem az én problémám, hanem az övék.
Élek, amíg élek, de nem fogom bánni, ha vége lesz.

Hozzászólások

(#1) Geri Bátyó


Geri Bátyó
(senior tag)
LOGOUT blog

Nem is fűzök hozzá semmit. Azt hiszem, hogy elég jól körbeírtam a témát az én szemszögemből.

"Ki a büdös istennyila vagy te bohócképű!?" SzŐr Geri, birodalmi poéta és főszakács (:L topic)

(#2) blackrulz


blackrulz
(PH! nagyúr)
LOGOUT blog

"...Majd akkor, ha már tudod – nem félsz tőle – tudod, hogy egyszer majd meg kell halnod." harcosok klubbja.

az írás meg jó, teljesen egyetértek

Rohadtok egész nap a levegőn és labdáztok, vagy leültök a gép elé és csináltok valami értelmeset?

(#3) finest válasza Geri Bátyó (#1) üzenetére


finest
(PH! addikt)

Az ókori görög bölcsek szerint a boldogság az, amikor megszűnik a fájdalom.

“Don’t shoot, I’m Globish.”

(#4) Geri Bátyó válasza blackrulz (#2) üzenetére


Geri Bátyó
(senior tag)
LOGOUT blog

Nem is gondoltam volna, hogy lesz aki végigolvassa, mert eléggé nyomasztó, bár nem annak szántam. :R

finest: Valójában nem szűnt meg, csak (félig-meddig) tudat alatti szinten van.
A lelki fájdalmak jobban megviselnek, de ez egy másik történet.

[ Szerkesztve ]

"Ki a büdös istennyila vagy te bohócképű!?" SzŐr Geri, birodalmi poéta és főszakács (:L topic)

(#5) blackrulz válasza Geri Bátyó (#4) üzenetére


blackrulz
(PH! nagyúr)
LOGOUT blog

szerintem nem nyomasztó, sőt. bár csak most találtalak itt meg, nem voltam vagyok nagy logout látogató, de az összes bejegyzésedet végig tudnám kommentelni hogy jah teljesen igazad van.

ezt is lehet nyomasztónak érzékelni, de csak annak aki felületesen olvassa. az élni akarás és a küzdés a fájdalom tűrése és kizárása messze túlmutat az emberek átlagos küzdeni akarásán. én egyszer mindkét sípcsontomat rommá küldtem, röntgen után az orvos mondta hogy aki elhozott az vigyen is haza és 3 hónap pihi, semmi terhelés. amikor mondtam hogy én ezzel a lábbal edzek, futok, és ide is saját lábon jöttem akkor csak csóválta a fejét. ennyi. az agy csodálatos dolog. ha akar kizár bármit bármikor. a fizikai fájdalmat én is jól tolerálom, a gond általában a lélek fájdalma, az üresség, az hogy hazaérek és tudom jól hogy nem vár semmi és senki csak a csend. és a csend néha jobban tud fájni mint bármi.

Rohadtok egész nap a levegőn és labdáztok, vagy leültök a gép elé és csináltok valami értelmeset?

(#6) Geri Bátyó válasza blackrulz (#5) üzenetére


Geri Bátyó
(senior tag)
LOGOUT blog

A csönd és az egyedüllét nem olyan nagy probléma, hogyha van valaki, akivel legalább időnként tudsz kicsit bensőségesen beszélgetni. Ezt a témát nem folytatom, mert mint említettem ez egy másik történet.

A fájdalom pedig tényleg nem akkora gond, mint azt sokan gondolják. Idővel hozzá lehet szokni.

[ Szerkesztve ]

"Ki a büdös istennyila vagy te bohócképű!?" SzŐr Geri, birodalmi poéta és főszakács (:L topic)

(#7) geprombolo válasza Geri Bátyó (#6) üzenetére


geprombolo
(senior tag)

Ismerek egy-két személyt, aki hasonlóan hozzád, komoly állandó fájdalommal él együtt és kívülről ugyanúgy nem látszik rajta, mint ahogy rajtad sem.
Miért mondod, hogy nyomasztó? Nagyon jó téma! Lehet sokat beszélni róla. Aki nyomasztónak érzi a halál gondolatát, az rosszul teszi, mert senki nem halhatatlan. Megsúgom, a halál nem fájdalmas, még nem is kellemetlen, az tényleg, ahogy mondtad, megkönnyebbülés. Hogy az előtte való pillanatok milyenek, az egyénileg változó. Betegség, erőszakos halál, öregségi "elalvás", stb. A meghalás tulajdonképpen a minden szenvedések vége, amikor megszabadulsz a porhüvelyedtől és elszállsz innen. Csodálatos! Egyes kultúrákban pont, hogy örülnek a szeretteik halálának az emberek, mert azt jelenti, hogy "neki már jó".

A Galaktikus Pingvinbirodalom Uralkodója és a Káosz Birodalmi Pingvinalakulat tagja. Játszani és játszani hagyni! cmd: Ping Win! :L topic mindörökké!

(#8) hNp88 válasza geprombolo (#7) üzenetére


hNp88
(fanatikus tag)

"A meghalás tulajdonképpen a minden szenvedések vége, amikor megszabadulsz a porhüvelyedtől és elszállsz innen. Csodálatos!" :K

:R

a bejegyzés is kiváló.

[ Szerkesztve ]

Beatam Mortem Expectans. "kötél&diófa - business solutions" || Villanyszerelés, gyorsjavítás, kivitelezés Egerben és környékén: fb.com/csazivillbt

(#9) Geri Bátyó válasza geprombolo (#7) üzenetére


Geri Bátyó
(senior tag)
LOGOUT blog

Azért írom, hogy nyomasztó, mert sokak számára a halál gondolata, vagy egyáltalán arról beszélni, nyomasztó. Ráadásul a betegség, a fájdalom, de a lelki szenvedés sem egy szívderítő téma.
Kissé meg is lepődtem, hogy mindannyian mögé láttatok ennek és úgy értelmezitek az irományomat, ahogy ezt én gondoltam is.

Természetes dolog, amivel nem kell túl sokat törődni. Az pedig, hogy valakinek nem jó az élete (mindegy, hogy miért), még nem jelenti azt, hogy fel kell adni, mert ha más nem, néhány apróságnak azért lehet örülni.

Persze ettől még nem jó így élni, de ez van és kész.

hNp88: Köszönöm! :)

[ Szerkesztve ]

"Ki a büdös istennyila vagy te bohócképű!?" SzŐr Geri, birodalmi poéta és főszakács (:L topic)

(#10) Иван


Иван
(őstag)

Nem tudom milyen betegséged va, egyáltalán le lehet-e győzni, de remélem kilábalsz belőle. ha nem, akkor meg küzdj csak azért is! :K

És élj minél tovább, ahogy még én is sokat akarok, mert a világ csodálatos, és ha akarjuk még ennél is szebb lehet. Naivnak talán naiv elképzelés, de azért ezért dolgozni lehet egy élet célja.

In a coat of gold or a coat of red, a lion still has claws / and mine are long and sharp, my lord, as long and sharp as yours. / And so he spoke, and so he spoke, / that Lord of Castamere...

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.