130 kilométer egy 170 lóerős autóval, pályára fel sem mész, marad a 6-os főút, előzni nem akarsz mivel ahhoz vissza kellene váltani a szembejövő forgalom sűrűsége miatt, de pörgetni nem szabad. Marad végig a 80-90. Ilyen unalmas utam még egyetlen autómmal sem volt. És mindezt a szerelőtől hazafelé. A kész autóval.
Az in medias res után folytassuk a történetet ott, ahol legutóbb abbamaradt. Wilson műszakin gyönyörűen, minden stikli nélkül átment. Ezen felbuzdulva egy Opel találkozó alkalmával felmerészkedtem vele a Kakucs Ringre. Persze sok esélyem nem volt a c20ne F astrák ellen, de nem is erről szólt az a nap. Jó volt, élmény volt, Wilson becsülettel tolta magát, de ez az autó nem egy ilyen kicsi pályára való. Főleg nem gyári állapotban. Ellenben jó pár kor után sem az olajat, sem a vizet nem csipegette el, pedig kettesben kapta a padlógázt végig.
Pár hét múlva Debrecenbe menet megadta magát a generátor. Hazavitt, szavam nem volt, másnap a cégessel mentünk. Mágusom feljött érte, lekocsikázott vele, kicserélte. De akkor feltámadt bennem az igény, hogy blokkot kellene cserélni. Éppen elég jó volt a piac, volt V6 3.0, patika i500 blokk, okosított 3.2. Mondjuk az utóbbinál az asszony már az asztalra csapott. Valami fogyasztást emlegetett, de a banánt nem fogadta el válaszul.
Ellenben az eredeti blokk ott pihent mágusomnál, átnézés, számolás, tenyérbecsapás. És ha már szét kell szedni, mehet bele az i500 (3.0V6) vezérműtengely, és az i500 motorvezérlő. Instant 190 paci, 240Nm. A házat is elhúzza, alapjáratban, kiékelve 
Picit szét lett kapva. Amit kellet cseréltünk, minden más fémig tisztítva. Ugyanezzel a lendülettel új vezérlés.
A műtét sajnos a nagytengelyek nélkül fejeződött be, inkább a motortartó bakokra szavaztam. A motorvezérlő sem jött össze, annak az ára kinyomócsapágyra kellett.
És eljött a nagy nap, készen lett Kicsi Wilson. Az első indításkor persze volt csörgés csattogás, de pár másodperc alatt felkapta az olajat, utána csak az új hátsó dob finom morgása kényeztette a füleinket. Egy próbakör, egy kis utánállítás, kismillió ígéret, hogy nem hajtom meg a bejáratós motort, és indulás haza. Iszonyatosan unalmas és hosszú út volt. De megérte. Karácsony előtt 700km két részletben, addigra megvolt az 1000km, lehetett vele pályázni. 140 körül forog háromezret, időnként picit jobban is mentem, hazaérve 11 liter körüli fogyasztást számoltunk. Téli gumival azért ez nem rossz, szerintünk.
Tegnap megvolt a második olajcsere is, ugyebár 1000km után illik a bejáratós motornak. Gyönyörű aranybarna cuccli jött le, és egy deci nem fogyott. Mágusom, elég jól összeraktad a blokkot.
Plusz kapott másik ülést, ugyanolyat mint az eredeti, csak nem szakadt és nincs kiülve. Nem is fájt a hátam mikor hazaértem.
És a lökhárító... Sikerült beszerezni egy I500 B2 lököst. Bbrrrutálisan jól áll neki. De hogy most se legyen felhőtlen az öröm, a ködlámpákat majd faragni kell.
Mi is van még hátra?
Műszakilag a középső dob cserés, és a váltó lesz hamarosan foglalkozós. Durván ennyi.
Nagyobb költség a fényezés lesz. Majd egyszer. Akkor az irmscher szárny is le váltja a mostani vasalódeszkát.
Utána/közben a beltér következik. Ajtókárpitok kopottak, kell még pár eredeti i500 elem, nagykijelző, tempomat, klíma felújítás. Talán valamikor valami szebb felni. Marad a 16', a tizenhetes már nem utazásra való.
Hogy megbántuk-e? Továbbra sem. A minap házvétel miatt felmerült az eladása, de neeeem. Talán ha megtalálom álmaim otthonát, és pont egy fél milla fog hiányozni, akkor. Talán. Esetleg. Addig pedig had morogjon.
