Első Logout írásomnak egy olyan témát választottam, ami nem feszeget komoly gondolatokat, egyszerűen csak egy véleményt formálnék meg benne. Történt ugyanis, hogy egy ismerősömmel vitába keveredtünk Christopher Nolan következő filmjének teaser trailere kapcsán: szerinte egy felesleges és semmitmondó 2 percnek voltunk tanúi, míg az én véleményem, hogy ez a 2 perc iskolapéldája lehetne annak, hogyan kell felcsigázni az emberek érdeklődését egy filmmű iránt.
Tudni kell mindkettőnkről, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem volt a kiszemelt a továbbtanulásnál, de szerencsétlen véletlenek folytán mindketten más pályára kényszerültünk, ami lehet nem is baj, hisz a filmek iránti szeretet megmaradt mindkettőnkben. Ő inkább analitikus, irodalmi megközelítést alkalmaz a filmekre is, míg én összehasonlító elemzőnek tartom magam, önfényezés nélkül mondom, hogy jóval nagyobb filmes adattáram van fejben elraktározva, mint bármely ismerősömnek és ez néha számukra is hasznos.
De térjünk a tárgyra: jelenleg óriási hajlam van a hollywoodi studiók részéről, hogy minél előbb és minél többet reklámozzák zászlóshajóikat, sokszor már másfél évre előre kidobva képeket, rövid videókat, előzeteskéket, amik a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetőek informatívnak, inkább csak egy emlékeztető: dolgozunk rajta látjátok? Ebből a szempontból szellemes kivétel volt J.J. Abrams 2011-es filmjének, a Super 8-nek az első teasere, ami sok filmrajongót megmozgatott a végső képtöredékekkel és a másfél perces anyagot övező misztikummal.

Mi az, ami ezt a rövidke előzetest az Avengers, Star Trek, Avatar és hasonszőrű társai elé helyezi ebből a szempontból?
Nos ez maga Nolan. Nem vagyok elfogult rajongója az embernek, rengeteg technikai hibát vét a filmjeiben figyelmetlenségből és nem egy filmjében próbálta palira venni a nézőit (például Inception utolsó jelenet). Ezek mellett remek arányérzékkel megáldott rendező, a színészvezetése tökéletes és a maximalizmusa már-már cameroni szintre emeli (talán a figyelmetlenségei is erre vezethetőek vissza). Az Interstellar számomra csak egy újabb név volt az idén mozikba kerülő filmek közül, amit talán megnézek, de ez után az előzetes után első napi megtekintés, ha nem premier lesz belőle. Hogy miért? Mert ez a két perc nem egy tech demó, nem egy tisztelgés vagy egy emlékeztető, hanem egy referencia. Mintha Nolan azt mondaná: tudom, hogy szerettétek a Batmaneket és az Inceptiont, hát most mindezt áthelyezem az űrbe, úgy is reneszánszát élik az űrfilmek.
Nolan egy olyan rendező, aki egy eposzi cselekmény hálójára szövi föl a személyes tragédiákat, sokáig vezeti őket párhuzamosan, egymást keresztezve, hogy a végén a néző a főszereplővel együtt érje el a katarzist. Ez történt az Inceptionben, egy őrületes, többszintes heist keretei közé szorította be Cobb családi tragédiáját, ugyanezt láttuk a The Dark Knight trilógiában, mikor Batmant többször és többen megtörték, elvették mindenét és egy utolsó áldozattal megmentette Gothamet és ezzel kvázi önmagát is. Ugyanezt mutatja be Nolan ebben a két percben: a repülés és a technológia állomásai, az, hogy az ember mind messzebbre nyúl, többet akar felfedezni, az óriási eredmények, amiket elértek a szakemberek és ami még csak ezután jön.
Ugyanekkor látunk egy megtört, síró Matthew McConaughey-t, kukoricamezők között (talán a visszavonulást szimbolizálja itt is, mint a Jelekben), akinek el kell hagynia a házát, nem tudni még miért és végül az utolsó jelenet a Földet elhagyó űrhajóval és a kézfogással, ami lehet a közös búcsú vagy a szerencsét kívánásnak a jelképe lehet.
Mint mondtam, elítélem Hollywood mai reklámstratégiáját,a kevesebb néha tényleg több lenne, de néha megesnek olyan előzetesek, amik felcsigáznak, amik mások, nem robbanással, epikus zenével, piros köpennyel és S jelekkel, robotokkal és szörnyekkel akarják eladni a filmjüket. Azt mutatják meg két percben, amit fél év múlva igyekezni fognak kibontani két órában.