2024. június 17., hétfő

Gyorskeresés

Szaglás elvesztése

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

10-11 koromig nagyon gyenge volt az immunrendszerem és emiatt nagyon gyakran megfáztam, ilyenkor ugye az ember orra is be tud elég szépen dugulni amit én sose tudtam elviselni (később persze kiderült, hogy nem csak a megfázás miatt volt bedugulva az orrom), ezért elkezdtem használni egy orrspray-t, aminek már nem igazán jut eszembe a neve. Ennek a használata szépen lassan( egy kb 3 hónap alatt) teljesen eltüntette a szaglásom. Kicsi voltam, észre se tudtam venni mert akkor épp már kb 3 hónapja meg voltam fázva kisebb megszakításokkal, az orrom kb végig be volt dugulva. Tavasszal kezdtem észrevenni, hogy egyáltalán nem érzem a szagokat, akkor annyira nem viselt meg, de később meglett a hátránya...

Már kb 9-10 éve egyáltalán nem érzem a szagokat és megvannak a pozitív és negatív oldalai is, de igazán meg tudja nehezíteni az ember életét...
Mostanra kezdett el nagyon idegesíteni a dolog, az ízeket rendesen érzem, amit mindenki furcsának talált, semmit se érzek ízetlennek, a fűszereket is észreveszem gond nélkül.

De a legrosszabb az az, hogy nem emlékszem már a szagokra sem, semmire. Egyedül a mentolról tudom, hogy az ugyan olyan szagú mint amilyen ízű.

Ezt miért írtam le? Nem tudom, jól esett.

Mindig történik velem valami, elég hiányos vagyok már: egy rossz emlék nyárról

Hozzászólások

(#1) G-Guts


G-Guts
aktív tag

Ez érdekes történet. Sajnálom, hogy ez történt veled. Ilyenről még nem nagyon hallottam. Szaglóidegeid valahogy elhaltak és nem tudtak regenerálódni, nem értem miért. Remélem, hogy egyszer visszakapod a szaglásod!

(#2) BoB


BoB
veterán

Allergia miatt sokat hazsnálok orrspray-t már gyerekkorom óta ezért jól ismerem a témát.

Az orrdugulás megszüntetésre való löttyök tönkreteszik az orrnyálkahártyát. Ezeknek a papírján rajta is van ez a figyelmeztetés, továbbá hogy max 1 hétig használható folyamatosan.

Sajnos ezt senki sem szokta elolvasni. Ráadásul gyógyszertári alkalmazott! akart nekem ilyet adni hosszú távra.

Unokatesómra is nekem kell rászólnom. Náthás, látom fújja az orrát ilyennel. Kérdezem mióta használod? Vagy 2 hete, jött a válasz. Mondtam neki tönkre fogja tenni az orrát, erre csak hüledezett hogy ő ezt nem tudta, papírt elolvasva meg tényleg....

Oda kell figyelni, tájékozódni kell az ember mit használ. Nem kell hinni senkinek csak a hivatalos tájékoztatónak, meg az orvosnak.

You may corrupt the souls of men, but I am steel. I am doom.

(#3) AllTheBest válasza BoB (#2) üzenetére


AllTheBest
senior tag

Sajnos mi is csak későn vettük észre, azóta mást használok és azt is csak akkor amikor már nem bírom ki.
Háziporatka, 5 különböző fűféle, bükk. Ezekre lettem kb 6 éve allergiás, szóval jelen pillanatban is küzdök az orrdugulással, egy jó ideig rinathiolt használtam, de az függőséghez vezetett, amit kb 3 hónapja már egyáltalán nem használok, elegem lett és most inkább szenvedek az orrdugulással.

Esetleges elírásokért elnézést kérek, kevesebb ujjal nehezebb pontosan írni :) ---> Xiaomi Mi 9T 128gb

(#4) cami][us


cami][us
senior tag

Megúsztad az izomszagot is.

(#5) futo001


futo001
senior tag

Nálam is elindult ez a folyamat, gyengén érzem a szagokat és az ízeket is. Bosszantó volt az első pár évben, de megszoktam, legalább nem vesztettem el teljesen a szaglásom.
De azért a jó házi töltött káposzta nem esik olyan jól, mint régen.

Mi az oka, azt senki nem tudta megmondani. Orrsövényferdülésre gyanakodnak meg arcüreg gyulladásra, de nem valószínű egyik sem.

I'm a man with a plan... the plan is to booze as much as I can! ¯\_(ツ)_/¯

(#6) total90


total90
veterán

Volt barátnőm úgy született, hogy nem volt szaglóérzéke. Ízeket érzi, csak a szagokat nem.
Érdekes dolog ez, engem zavarna nagyon... de ő azt mondja, hogy egyáltalán nem zavaró, ha már ezzel nől fel valaki. Meg ha fingottam, akkor legalább nem hisztizett, hogy büdös ;]

Ha nincs jó, ló a szamár is.

(#7) BoB válasza AllTheBest (#3) üzenetére


BoB
veterán

Én annak örülök ha bedugul az orrom, nem is tudom már mennyi mindenre vagyok allergiás (10+).

A legrosszabb időszakban rettenet mód folyik az orrom ha nem használok orrizét. Na meg viszketnek a szemeim, az orrom belül, a szájüreg belül, bőröm ha éri valami...

You may corrupt the souls of men, but I am steel. I am doom.

(#8) kemotox válasza total90 (#6) üzenetére


kemotox
addikt

Pont a fing esszenciájáról maradt le szegény.

On: Hát téged bottal ver az isten. Vagy faszkorbáccsal. De valamivel biztos. Kitartást, próbáld meg a jó oldalát nézni! Vannak szagok, amikről szívesebben maradna le az ember.

(#9) orion1025 válasza cami][us (#4) üzenetére


orion1025
őstag

Szerintem ez itt nagyon nem aktuális...

A bejegyzés szerzőjének pedig kitartást kívánok, biztosan nem könnyű így élni, minden tiszteletem! Engem a vegaságom miatt riogatnak azzal, hogy el is veszíthetem a látásom, pláne azért, ahogy táplálkozom. Az biztos, hogy évről-évre rosszabb a szemem, de nehéz abból "engedni", amit eddigi hitvány életemben megszoktam kajálás terén.

"...300Ft-t adok érte és te állod a postát..."

(#10) SySERR válasza kemotox (#8) üzenetére


SySERR
csendes tag

+1

Még erős orrdugulás esetén is megérzek szagokat. Tehát el lehet képzelni, hogy default mi a helyzet.

[ Szerkesztve ]

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.