Na szóval a fejlemények:
Egy Mate 10 Pro telefont küldtem nekik, mert meghalt. Egyszer csak elszíneződött a kijelző, kikapcsolt, bekapcsolni se tudtam onnantól.
Dobtam nekik egy email-t az IMEI számmal a postai feladás után(amúgy az is full ingyen volt, mert a Huaweinek vannak szervizelésre kijelölt postapontjai) pár nappal, hogy mi a claim number, hogy nyomon tudjam követni mi történik éppen a telefonnal.
A telefon amikor beérkezett hozzájuk csináltak róla képet, illetve minden papírról, amit mellékeltem. Kicsit felbasztam magam, hogy miért ilyen koszos, karcos minden, mikor rohadtul nem ilyen állapotban küldtem be. Aztán rájöttem, hogy a szkennerük dzsuvás és karcos, mert minden képen ugyanott vannak a karcok, porszemek.
A telefon állapota Javítás alatt-ra váltott tök hamar. Viszont napokig nem változott semmi. 2-3 nap után írtam nekik, hogy érdeklődnék milyen hibát találtak, mennyi időt vesz szükségbe a javítás. Emailben amúgy tök hamar válaszolnak. Írták is, hogy a kijelző halott, a telefon funkciói halottak, ahogy maga a telefon is és a gyártó válaszára várnak a javítással kapcsolatban. Másnap írtam ismét, hogy ez mégis meddig fog tartani, válaszoltak, hogy a gyártó elfogadta a teljes készülékcserét, megrendelték tőlük, mert nekik nincs raktáron ez a készülék.
Pontosan 7. hó 22.-én adtam postára nekik a telefont, másnap már náluk volt. Most van 8. hó 1.-je, tegnap jött az email, hogy a rendelt készülék beérkezett, délután 2 körül postára adták.
Majd ha ma megérkezik beszámolok róla, hogy tényleg egy új készüléket kaptam e.
Szóval számomra eddig pozitív velük kapcsolatban minden.
Gyorskeresés
Legfrissebb anyagok
- Bemutató Spyra: akkus, nagynyomású, automata vízipuska
- Bemutató Route 66 Chicagotól Los Angelesig 2. rész
- Helyszíni riport Alfa Giulia Q-val a Balaton Park Circiut-en
- Bemutató A használt VGA piac kincsei - Július I
- Bemutató Bakancslista: Route 66 Chicagotól Los Angelesig
Általános témák
LOGOUT.hu témák
- [Re:] [sh4d0w:] Rebel Moon - Ne nézd meg!
- [Re:] [bitpork:] 2024 phautós tali ?
- [Re:] [Luck Dragon:] Asszociációs játék. :)
- [Re:] [D1Rect:] Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- [Re:] [bb0t:] Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- [Re:] PLEX: multimédia az egész lakásban
- [Re:] eBay-es kütyük kis pénzért
- [Re:] [antikomcsi:] Való Világ: A piszkos 12 - VV12 - Való Világ 12
- [Re:] [Parci:] Milyen mosógépet vegyek?
- [Re:] [sziku69:] Fűzzük össze a szavakat :)
Szakmai témák
PROHARDVER! témák
Mobilarena témák
IT café témák
Hozzászólások
#04441088
törölt tag