Nagyon jó írás, és a minap volt erre nálam egy nagyon jó példa. Mondhatnám ennek a témának az iskolapéldája tárult elém. Pár haverommal, és barátnőmmel bulizni mentünk jó egyetemisták lévén. Aztán találkoztunk ott egy emberkével, aki elég nagymenőnek tűnt, mikor pedig elkezdte villogtatni a több százezer forintot ami a zsebében volt, meg a BMW kulcsot, csak néztünk, ment oda szerencsétlen mindenkihez, próbálkozott a csajoknál, szép szóval, csúnya szóval nem jött össze neki valahogy az ismerkedés. Majd már hajnalodott, amikor odaült hozzánk beszélgetni, kitette a rengeteg pénzt, összegyűrte, majd felmutatott egy 500 forintost, és azt mondta ez a sok pénz nekem ennyit nem ér... Aztán jött a témaváltás, hogy ő nem talál egy normális nőt maga mellé, meg akkor minek ez a sok pénz. A szemében a teljes reményvesztettség tükröződött, az emberek féltek tőle, a mi szemünkben pedig ott ragyogott az értelem, benyúltam a zsebembe, kivettem a 600 forintom, és megvettem a legdrágább sört belőle, és olyan melegség öntötte el a szívem. Ott állt mellettem a barátnőm aki forrón ölelt, és lám egy kis jelentéktelen ember vagyok, aki ráadásul egy csóró egyetemista, de legalább boldog, igen azt hiszem boldog...
Gyorskeresés
Legfrissebb anyagok
- Retro Retro Kocka Kuckó 2024
- Bemutató Spyra: nagynyomású, akkus, automata vízipuska
- Bemutató Route 66 Chicagotól Los Angelesig 2. rész
- Helyszíni riport Alfa Giulia Q-val a Balaton Park Circiut-en
- Bemutató A használt VGA piac kincsei - Július I
Általános témák
LOGOUT.hu témák
- [Re:] [gban:] Ingyen kellene, de tegnapra
- [Re:] [bb0t:] Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- [Re:] [Sub-ZeRo:] Euro Truck Simulator 2 & American Truck Simulator 1 (esetleg 2 majd, ha lesz) :)
- [Re:] [Luck Dragon:] Asszociációs játék. :)
- [Re:] ZUK Z2 - Kicsi a bors, de erős!
- [Re:] [D1Rect:] Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- [Re:] [Brogyi:] CTEK akkumulátor töltő és másolatai
- [Re:] [attilasd:] A laposföld elmebaj: Vissza a jövőbe!
- [Re:] [Parci:] Milyen mosógépet vegyek?
- [Re:] [sziku69:] Fűzzük össze a szavakat :)
Szakmai témák
PROHARDVER! témák
Mobilarena témák
IT café témák
Témaindító írás:
Teszt Boldog vagy?
Mai Hardverapró hirdetések
prémium kategóriában
- Eladó Samsung Galaxy S20 FE SM-G780F/DS 6+128GB Cloud Mint hálózatfüggetlen telefon+tok+üvegfólia!!!
- Beszámítás! MSI B550 R7 5700X 16GB DDR4 500GB SSD RTX 3060 Ti 8GB ZALMAN Z1 Plus FSP 700W
- ÚJ! NZXT H5 FLOW - 2 Év Garancia
- Beszámítás! ASUS B550M R5 5600G 16GB DDR4 500GB SSD RX 5700XT 8GB ZALMAN S2 TG Seasonic 600W
- Beszámítás! ASUS B450 R5 3600X 16GB DDR4 512GB SSD RTX 3060 12GB Cooler Master MB520 Chieftec 600W