Ajánlanék hozzá egy zenét is.
Egy sziklaszirten ülök, egészen a szélén. Alattam csak a mélység és a háborgó tenger van, mégsem félek. Nincs mit veszítenem. Az idő olyan amilyen. Számomra megfelel hogy az apró esőcseppek ezernyi tűként hasogatják az arcomat és a szél bele-beleborzol a hajamba. Távolról elfojtott mennydörgés hallatszik. Ez még csak a vihar előszele. Máskor zavarna hogy hideg van, hogy vizes vagyok, de ma nem. A rengeteg kérdés a fejemben elvonja a figyelmem a külvilágról, ezáltal a kicsiny kőházat sem látom meg ami mellett elsétálok idefelé, csak ráeszmélek hogy van ott valami. Mögöttem a füves részen egy hatalmas fa áll. Hogy néz ki? Nem tudnám megmondani. Most nem fontos.
Hirtelen egy villám hasít keresztül az égbolton, ezt nem lehet nem észrevenni. Összerezzenek, hirtelen elkezdem érezni a hideget, a készülődő vihart és annak minden negatív tulajdonságát. Mégsem tudok bezárkózni a saját elmémbe hogy elbújhassak minden és mindenki elől. Pedig ha tudnák mi folyik itt...mindenki ezt kívánná. Mindenkinek kellene egy hely, ahol elbújhat egymagában, ahol nem zavar semmi és senki, csak a természet lágy, vagy éppen durva neszezését hallani.
Nézz magadba, mit értél el? És milyen áron?
Én egy Calvin Klein öltönyben ültem le a sáros földre, mert már tudom: mindez semmit sem jelent. A terepjáró amivel idejöttem többe került mint egy komolyabb családi ház, mégis megvettem. Amilyen távokat megteszek, arra elég lenne a saját két lábam is. De inkább beülök minden egyes reggel, beindítom, hallgatom ahogy duruzsol a motor, s azt gondolom: ez így jó. Majd egyszer csak jön az eszmélés: nem ez az élet. Élj! Ne a kezeden lévő több milliós óra legyen az ami megmondja hogy mikor hol legyél, és kivel. Megveszed, mivel ez szimbolizálja a státuszod a társadalomban, jelzi hogy te nagy ember vagy. Mégis, egy apró ketyegő fémdarab nagyobb hatalommal bír mint te magad, hiszen ennek a "parancsára" kelsz és mész dolgozni, majd egy flancos golfklubba ahol meg kell felelni a többieknek a tökéletes öltözékkel, egy kisebb ország költségvetésével egyenlő felszereléssel és a nemlétező golftudásoddal amit bemutatsz a többieknek hogy elaléljanak a látványtól. Ránézel a karórádra, azt mondja menj haza mert az asszony már vár a finom vacsorával. Szépen, finoman beülsz az autóba, nehogy megsértsd a kényes antilopbőr huzatot, majd végigcammogsz a városon a 270 lóerős V6-ossal, hiszen erre van kitalálva. Pont jókor érsz haza, a tökéletes feleséged már elkészítette a vacsorát és a szeretője sincs már a házadban, és ezt te is tudod, de mégsem zavar hisz nap mint nap a titkárnőddel enyelegsz az irodádban munka után, amikor már senki nincs ott. Kibontasz egy üveg bort, talán nem került többe mint egy helyi minimálbér. Vacsora után még muszáj megnézned az emaileket, hiszen te egy fontos ember vagy. Ha már mindent elrendeztél, végre leülsz az 50 collos tévé elé hogy szemügyre vedd az éppen aznapra elédtolt szennyet. Vegyél még drágább autót, költs többet, add el a lelked is, már úgysem számít már, hisz nincsenek barátaid csak üzlettársak, akikkel el KELL menni közös vacsorára, esetleg megnézni egy előadást a helyi operában, mert az a trendi. Te természetesen parkolhatsz a bejárat előtt, mert te vagy a nagy ember, akit mindenki ismer.
Mitől is vagy jobb mint mindenki más? Mert van pénzed? Esetleg hatalmad?
Milyen kár hogy egyedül maradsz és nem lesz kivel megosztani mindezt. Akár úszhatsz is a pénzben, nem fogod élvezni. Meglátsz egy kevésbé jómódú, de boldog családot és összeszorul a szíved. Mindened megvan, kivéve a boldogság. Akkor eljössz, kiülsz a szikla szélére a Calvin Klein öltönyödben és elgondolkodsz. Mit csináltam rosszul?
Lassan itt az ideje menni. Felállok, ki a szikla szélére. Egy hirtelen jött széllökés belekapaszkodik a méregdrága zakómba és letaszít a szikláról. Egy kiáltás lassan elhaló visszhangja marad csak utánam.
Talán nem is baj. Ennyit ért az egész.
