Amikor az űrodessziát néztem, megláttam a táblát, amit nézegettek evés közben. Na be van építve az asztalba egy tv, ami táblának akar kinézni. De legalább megjelent.

A táblához hasonlóan a legtöbb használati eszközt képes voltam a jövőbe tenni. Autót, hajót, űreszközöket...

Leginkább a XXXV. században éreztem jól magam, ahol a technológiát már képes utolérni a belső fejlettség. Sok acsarkodás után eltűnt a környezetszennyezés, háború és az emberek céljai intergalaktikus kíváncsiság által lettek hajtva, egyidőben a belső utak derűs, szabadságban kérlelhetetlen erényei mellett.

Sok eszköz eltűnt vagy észrevétlenné vált. A valós és virtuális terek emberi szempontból összeolvadtak, közös élettérré váltak. A külső szabadság korlátlan lehetősége felfokozta a belső szabadság kialakításának tevékenységét, ami az egyetlen értelmes munka lett.
A XXVIII. Sz-ra már minden lehetőség adott, de több generáció kellett, hogy a szelíd technológia rehabilitációs katalizátorai begyógyítsák a külső-belső sebeket.
A külső kalandokra, valós veszélyre vágyók mehettek a csillagok felé, ahol azokban nem volt hiány.

Amiben az emberiség egyedülállónak bizonyult az összes nép között, az a belső teremtő erő megőrzésének képessége a technológia kiteljesedésének megjelenése után. Ezt a művészetek és a szellemi hagyatékaink fontosságának felismerése volt képes fenntartani. Más népeknél kihúnyt a képesség egésze.

A technológia főhatalmával nálunk egyidőben a korábban már perifériára szorult szellemtudományok erőre kaptak, biztosítva a képzelőerő mindig a konkrétumoknál magasabb szabadsági fokú dimenzióiba vetülését.

A technológia eszközeit képes megteremteni de céljait az önmagát mindig túlnövő ember tudja csak mutatni meghasonlás nélkül.

Auratech Field Recording