(Most mé' ne lehetnék én polihisztor? )

Philoxenia közel jár a valósághoz, de azért ennél árnyaltabb a dolog. Egyszerűen csak nem állok le az első kötött munkahelynél. Nem a munka milyensége (hogy hány ugyanolyan fájlt kapok ki) a meghatározó, hanem hogy az adott társaságban milyen beleszólása van egy sima programozónak az ötletekbe. Mert magát a játékot csomó helyen együtt, közösen ötlik ki, az egyes elemeket megbeszélik stb. Van - sajnos csak neten - pár játékprogramozó ismerősöm, és igencsak tetszett, ahogy felvázolták a dolgot. Abszolút együtt dolgoznak, beleszólhatnak, és bele is szólnak a koncepcióba, végtére is ők készítik. És ez a lényeg, az igazi alkotás.

Egyébként természetesen nem kívánok ráspecializálódni csak a programozásra - bár a vezetői munkához sosem árt a tapasztalat sem -, ezért említettem a könyvet és a filmet is. Ezek a populáris (!) elemek már bizonyítottan jól hatnak együtt, tehát ezekben együtt kell nagyot tenni.

Szerintem az egész elszántság kérdése. Ezt céloztam meg, mert ez az eszköz. Ha nem sikerülnének a terveim, és csak szimpla, hétköznapi életem lenne, úgy az egész értelmetlen, de addigis legalább némi pénzt keresek majd a családomnak.

De ne aggódj, nem tapostál bele semmibe - ezek nem illúziók, hanem csupán tervek. Úgyis úgy lesz, ahogy alakul, de remélem, inkább ahogy alakítom. Az adott helyzet majd hozza. Egyelőre programozónak tanulok, mert így vagy úgy, de legalább pénz, és egy lehetőség a több közül. De azt nem hagyom, hogy belefásuljak.

(Előre és utólag is bocs az írás alkotójának... )